<?xml version="1.0"?>
<?xml-stylesheet type="text/xsl" href="/style/rss.xsl"?>
<rss version="2.0"><channel><title><![CDATA[Kuchiki Byakuya Fansite]]></title><description><![CDATA[Bár fent marad az anime gyűjtemények,de mostantól kezdve csak írásokat fogtok itt találni. Elsősorban tőlem. Név is marad a régi.
]]></description><link>//gportal.hu</link><image><url>//gportal.hu/portal/byakuya/image/1224959525.jpg</url><title><![CDATA[Kuchiki Byakuya Fansite]]></title><link>//gportal.hu</link></image><item><title><![CDATA[20.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6940083</link><pubDate>2025-11-26 18:52:59</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek Viharába

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	20. fejezet: Beteljesedett álom

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Hosszú ideig néztem farkas szemet Yuukival,de nem tudtam rá venni a távozásra.

	&nbsp;

	Nem tudtam eldönteni; - vajon mire várhat?

	&nbsp;

	Mikor érzékelni kezdtem a vadász jenlétét a távolból&#8230; izgatottá váltam Kanaméval együtt.

	&nbsp;

	Rossz előérzetem volt, s a kurotsuki sem volt nálam.

	&nbsp;

	Gyanítani kezdtem, hogy tán nyitva hagyta szándékosan az ajtót, hogy minden gond nélkül lejöhessen, rejtet birodalmunkba; végleg le akarta zárni ezt az ügyet.

	&nbsp;

	Nem hitem benne, mert Yuuki még mindig magához kötötte Kanamet.

	&nbsp;

	Meg mondta neki már milliószor, hogy nem kíván vele új életet kezdeni.

	&nbsp;

	Mind hiába csak falra hányt borsó volt minden egyes szava, úgy perget le róla, mint víz a falról.

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Halk léptekkel közelített az ajtóhoz,s meg állt a bejártnál pont Yuuki mellet.

	&nbsp;

	Váratlan mozdulattal előrántotta a&nbsp; bloody rose-t,s rám szegezte ugyan azzal a könnyed mozdulattal ; - Már meg próbálkoztál vele egyszer vajon most sikerül elsütnöd a fegyvert;&nbsp; &nbsp; - - Kedves vadász&nbsp; &#8211;Tudom a szerencsém-kísértem, Mulatságosnak tartom azt a vehemenciát, ahogy minden egyes találkozásunkon meg próbál velem szembe fenyegetően fellépni.

	&nbsp;

	Szerencsétlen fajtája a vámpírok közösségének, aki nem képes elfogadni önmagát.

	&nbsp;

	Talán pont ezért kezdet még jobban ragaszkodni Yuukihoz.

	&nbsp;

	Kaname ekkor&nbsp; közénk állt, de nem tudta a vadászt jobb belátásra bírni.

	&nbsp;

	- Hagyd Kaname.

	&nbsp;

	- Úgy látom, ezt a csatát nekem kell meg vívnom vele.

	&nbsp;

	Egymással szembe állva, néma mozdulatlanságba telt el az idő.

	&nbsp;

	Egy pillanat alatt befurakodtam az elméjébe és rá vettem, tegye le a fegyverét, s próbálja meggyőzni Yuukit hogy hagyja békén Kanamet.

	&nbsp;

	Némán a földre szegezte a fejét, s a kezéből kiesett a fegyver.

	&nbsp;

	Halvány könnycseppek jelentek meg az arcán.

	&nbsp;

	- Menj Vadász és vidd innen Yuukit is.

	&nbsp;

	Yuuki felé szegeztem a tekintetemet; rideg kimért eleganciával.

	&nbsp;

	Azt ajánlom neked: - Kezdj új életet a vadász oldalán és legyél boldog vele.

	&nbsp;

	Kétségbe eset szemekkel nézet rám s közbe azt kérdezte tőlem; még is hogy legyek boldog, ha ott van a lányom, aki Kanamera emlékeztet?

	&nbsp;

	-Vedd úgy, mint ha egy ajándék lenne számodra, akit megkaptál tőle egy váratlan éjszakán.

	&nbsp;

	Yuuki mozdulatlanul állt ellőttem, egy hang sem tudta elhagyni ajkát.

	&nbsp;

	Tekintete ki üresed és áttetszővé vált, mint egy drágakő.

	&nbsp;

	Sikerült vele megértetnem, hogy nincs helye Kaname szívében.

	&nbsp;

	Mindig szeretni fogja, de már nem úgy ahogy Yuuki szeretné.

	&nbsp;

	Elhagyták a szoba falait,s néma csendbe eltávoztak a közelünkből.

	&nbsp;

	Nagy sóhaj szakadt ki belőlem, s úrrá lett rajtam egy furcsa dejavu érzés.

	&nbsp;

	- Kaname szükség volt erre a jelenetre?

	&nbsp;

	- Sakura, ismered a válaszomat&#8230;

	&nbsp;

	- Igen, nem volt más lehetőség.

	&nbsp;

	Egyszer s minden kora le kellett zárni, s talán most végre,talán elfogadja választásod tényét.

	&nbsp;

	Még hosszú út áll előtte..

	&nbsp;

	Végre megbékéljen azzal a sorssal, amit neki szántunk.

	&nbsp;

	Így van Kaname? - Nem mondott nekem semmit.. Rám nézet és titokzatosan elmosolyodott.

	&nbsp;

	&nbsp;

	Ideje mennünk, nem sokkára pirkad. - Kaname rám tekintet szeme sarkából.

	&nbsp;

	Megfogta a kezem és maga után vont.

	&nbsp;

	Még utoljára hátra pillantottam, s meg próbáltam a szoba jellegzetes illatát magamba zárni, legalább arra az időre, míg meg nem történik a házassági ceremónia.

	&nbsp;

	Lassú léptekkel visszasétáltunk az autóhoz; - kérdően rá néztem.

	&nbsp;

	Most is bekötöd a szemem? &#8211; Válaszul meg csóválta fejét és engedelmes udvariassággal betessékelt az autóba.

	&nbsp;

	Visszafelé haladtunk.. - Megint rám tört az a bizonyos rossz érzés.

	&nbsp;

	Azt gondoltam, hogy ez Yuuki és a vadász jelenléte miatt van, de nem &#8230;

	&nbsp;

	Valami még várt rám az akadémia falai mögött ,s ahogy közeledtünk úgy lett úrrá rajtam a paranoia.

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Alaptalanak bizonyult a megérzésem és egy hatalmas kőként hagyta el szívem apró szegletét a belém furakodott kellemetlen gondolat.

	&nbsp;

	Mintha elszállt volna belőlem.

	&nbsp;

	Kaname rám nézet a kollégium előtt,s lágyan elmosolyodott.

	&nbsp;

	-bele furakodtál a gondolataimba?

	&nbsp;

	Igen.- ismét elmosolyodott .

	&nbsp;

	Furcsán éreztem magam; - mámoros gondolattal átitatott érzések szállták meg fejem .

	&nbsp;

	Szinte beleszédültem ,még a kollégium bejáratáig sem jutottam el,s &#8211; elsötétült előttem a világ.

	&nbsp;

	Szobába tértem magamhoz..- kinyitottam a szemem,s&nbsp; egy aggodalommal teli tekintet nézet rám vissza.

	&nbsp;

	Ilyen még sosem történt velem;hogy összesek a kimerültségtől.

	&nbsp;

	Mikor evett utoljára,- asszonyom?

	&nbsp;

	Nem is tudom, már rég nem vettem be egy tablettát sem.

	&nbsp;

	Valahogy sosem éreztem éhséget.

	&nbsp;

	- Még is volt egy olyan érzésem ,tán Kaname tett valamit abban a pillanatba mikor érintkezett a tudatunk.- Gondolat lánc megszakadt bennem.

	&nbsp;

	Komornám átadta nekem a vértablettás dobozt, s egy pohár vizet.

	&nbsp;

	Kinyitottam,és beledobtam egy szemet.

	&nbsp;

	Ezt követően óránként ismételtem meg a táplálkozás eme formáját; -Ismét erőre kaptam.

	&nbsp;

	Kopogás hallatszott az ajtó mögül.. Amint halottam a kilincs megfeszülését; - tekintetemet

	&nbsp;

	ajtó felé irányítottam.

	&nbsp;

	Volt egy baljós sejtésem,ahogy belépett az illető azon nyomba elfordítottam a fejem az ajtótól.&nbsp;

	&nbsp;

	Mit akarsz itt bátyám?

	&nbsp;

	Visszahoztam neked a fiunkat.

	&nbsp;

	Mi történt?-Kérdeztem tőle száraz hang nembe.

	&nbsp;

	Feleségem nem tudta elfogadni a közös gyermekünket.

	&nbsp;

	Gondolom,te magad reménykedtél a legjobban hogy majd a feleséged elfogadóbb lesz. Tudtam hogy, ez sosem fog megtörténni.

	&nbsp;

	Mindenkinek a saját sarja a legfontosabb ,s egy idegen sarj akivel nem tervezel célokat csak nyűg lehet.

	&nbsp;

	Bátyám nem szólt semmit, csak szomorúan rám nézet.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Dühöm eltűnt és kedvesen felé fordítottam a fejem.

	&nbsp;

	Rendbe ,de nem szeretnélek kizárni az életéből.

	&nbsp;

	Bár mikor eljöhetsz érte és oda viszed ahova csak szeretnéd.

	&nbsp;

	Hirtelen eszembe jutott- ezt még Kanameval meg kell beszélnem.

	&nbsp;

	Rin látta rajtam hogy elbizonytalanodtam&nbsp; ; Semmi baj Sakura tudom még meg kell vele beszélned.

	&nbsp;

	Az ajtó váratlanul kinyílt s, Kaname alakja tűnt fel előttem.

	&nbsp;

	Ettől kétségbe esésem még inkább fokozódott.

	&nbsp;

	Egyből az jutott eszembe ; -&nbsp; Egymásnak fognak esni , de meglepetésemre higgadtak maradtak.

	&nbsp;

	Akkor belegyezel ,Kaname?

	&nbsp;

	Bólintót egyet némán.. - Nem volt számomra túl meggyőző..

	&nbsp;

	Ahogy jött úgy el is hagyta a szobám falait.

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Terhesnek érezhette a jelenlétét,pedig ez a döntés rá is hatással lehet, sőt az egész eddigi életünket befolyásolhatja.,hisz egy öt év körüli apró gyermek kerül hozzánk aki nem vére. Ezzel sosem volt gondja..,most még is ez miatt aggódok ami kihathat a jelenlegi állapotomra.

	&nbsp;

	Még nem mondtam neki,de ismét gyermek áldás elé nézünk.

	&nbsp;

	Másnap este végre leültünk egymással beszélgetni a nappaliba.

	&nbsp;

	Nem ment zökkenő mentesen.

	&nbsp;

	Mindkettőnk arra várt hogy másik kezdjen bele..

	&nbsp;

	Szavakat kerestük,s egyikünk sem találta meg a fejében a helyes megfogalmazást arra a problémára amit valószínűleg túl reagálok magamba.

	&nbsp;

	Kaname meg törte a köztünk lévő csendet,s a kanapéról felállva vett egy poharat amibe vizet töltött és&nbsp; bele dobott egy vértablettát.

	&nbsp;

	- Sakura nem kell aggódnod.

	&nbsp;

	Bele egyezek.

	&nbsp;

	Ki lett tűzve az esküvő időpontja,s a meghívókat is szétküldtem.

	&nbsp;

	Valahonnan boldog voltam, de nem voltam benne biztos hogy valaha el jön a napja.

	&nbsp;

	-Kaname nagyon örülök neki;&nbsp; - ha bár nem látni rajtam, mert nem rég aggasztó híreket kaptam a tanácsból.

	&nbsp;

	Az ellenfeleid mozgásba lendültek .., &#8211; élünkön az apámmal.

	&nbsp;

	&#8211; Nem akarja, hogy boldog legyél?

	&nbsp;

	&#8211; nem hiszem. &#8211; csak egy tároló vagyok a szemébe.

	&nbsp;

	&nbsp;Hirtelen egy látomásom támadt, ami nem jósolt tartós békét.

	&nbsp;

	Mindig tudtam, hogy előbb utóbb el jön ez a nap is, és már nem csak magamért kell majd harcolnom&#8230;.

	&nbsp;

	-Nem vagyok egyedül..

	&nbsp;

	-Ez a lényeg..

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Még nem tudom, hogy Yuki hogy dönt.

	&nbsp;

	Döntése befolyással lehet azokra akikkel a múltba kapcsolatba volt.

	&nbsp;

	Így Kanamera is hatással lehet ...

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Öltözőasztal előtt ültem ,s azon gondolkodtam ;- Mi kép oldhatnám meg ezt az aggasztó helyzettett&#8230; nem volt időm befejezni a gondolatot.. kopogás halottam az ajtó mögül.

	&nbsp;

	Szabad.- Komornám volt az.

	&nbsp;

	Le nyomta a kilincs ajtót és óvatosan be jött egy fehér szatén ruhával.

	&nbsp;

	Úrnőm ezt a ruhát kaname samma választotta ki az úrnőm számára.

	&nbsp;

	Komorna meghajolt előttem, s le tette az egyik szék hátára a ruhát.

	&nbsp;

	Vissza sétált az ajtóhoz, ismét meghajolt, - Engedelmével távoznék..&nbsp; - intetem neki ,s a komorna elment.

	&nbsp;

	Ruhára néztem ,s elméláztam magamban,s hirtelen eszembe jutott az a nap mikor a bátyámhoz kellett hozzá mennem.

	&nbsp;

	Akkor is szatén ruhát kaptam.

	&nbsp;

	Felálltam és odamentem a székhez, hogy szemügyre vegyem még jobban.

	&nbsp;

	Meg láttam rajta egy elrejtett csipkéből elkészített vékony kabátkát., belső kis zseben egy ékszer sziluettjét láttam kirajzolódni.

	&nbsp;

	Ha jóban bele gondolok holnap ilyenkor már Kaname felesége leszek.

	&nbsp;

	Lehajtottam a fejem és haloványan elmosolyodtam.

	&nbsp;

	Boldogságot érzet a szívem,de nem tudtam teljesen átadni magam ennek az örömnek.

	&nbsp;

	Háttérbe meg búvó bizonytalanság ,az intrikák és a tanácsba terjengő pletykák be árnyékolták azt.

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Két nap telt el azóta mióta vissza tértünk Kanameval a kollégium falai közé .. még ha átmeneti időre is szól,de boldog volt minden egyes napom vele.

	&nbsp;

	Mikor felkeltem naplemente előtt ,nem éreztem izgalmat ,sem pánikot.

	&nbsp;

	Ültem a fésülködő asztal előtt és mélán&nbsp; bámultam a falat,s még mindig azt kérdeztem magamtól; -Ez igaz? Még mindig nem fogtam fel azt hogy a felesége leszek.

	&nbsp;

	Komornám be jött ,a székhez sétált és kivette a fésűt a kezemből,és elkezdte vele fésülni a hajam.

	&nbsp;

	- Úrnőm ideje készülődnie.

	&nbsp;

	Szám néma maradt,- igazából annyira hozzá szoktam ahhoz hogy folyton védelmezem és erőt s , kitartás próbálok neki nyújtani .. Vajon elérnek szavaim a jövőben is hozzá?

	&nbsp;

	Ebben az egybe nem voltam biztos,de minden másba amit láttok a jövő illúziójaként,egy lehetőség amivel élni fogok ha számomra elfogadható üzenetet kapok.

	&nbsp;

	Esküvői ruha káprázatosan festett rajtam; amit a komornám segítségével vetem fel.&nbsp; - az öltözködő asztalhoz mentem és leültem. Türelmesen vártam a komornára aki megkereste a virágos hajtűt.

	&nbsp;

	Odalépet hozzám ,s elkezdte a hajammal igazgatni, aminek a végeredménye csodálatos fonott koszorú volt ami elterült a tarkóm alatt,kiegészítve még néhány&nbsp; hajtűvel amivel rögzítette a&nbsp; kikandikált tincseimet. Végül egy diadémaval ellátott fátyolt tett a fejemre. - Felálltam.

	&nbsp;

	Derekamra rögzített egy uszályt, aminek nem láttam a végét, olyan hosszú volt...

	&nbsp;

	Ajtóhoz sétáltam,s a kilincset lenyomva kisétáltam rajta.

	&nbsp;

	Komorna meg fogta az uszály végét, hogy könnyebben tudjak a lépcsőn közlekedni.

	&nbsp;

	Hallba meg láttam a bátyám;

	&nbsp;

	Nagyon magabiztos volt a tekintete.

	&nbsp;

	Komorna felém fordult; - a kocsi megérkezett asszonyom.

	&nbsp;

	Ki sétáltam a lovas kocsihoz, amihez négy pompás fehér ló volt befogva.

	&nbsp;

	Be ültem a hintóba ,az uszályomat szépen behelyezte a komorna és rám csukta az ajtót.

	&nbsp;

	Szép lassan el indult,s fokozatosan egy gyorsabb lett.

	&nbsp;

	Az ablakon ki nézve figyeltem a fákat ahogy elsuhannak a szemem előtt.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Akaratlanul is belefeledkeztem a fák zöldellő lombjába; egy idő után már csak árnyékokat észleltem;- behunytam a szemem.

	&nbsp;

	Egy ismerős hang szólított meg..

	&nbsp;

	Hintó ajtó fogantyúját szorította;

	&nbsp;

	- Tényleg elaludt? Milyen kínos.

	&nbsp;

	Aidou ne légy tapintatlan.

	&nbsp;

	Jó jó Akatsuki.

	&nbsp;

	Sakura-samma megérkeztünk Kaname - samma birtokára.

	&nbsp;

	Egy kéz érintésére keltem fel, ahogy finoman próbált észheztériteni.

	&nbsp;

	Kinyitottam a szemem és rá néztem a kísérőmre.

	&nbsp;

	Köszönöm Aidou.

	&nbsp;

	Méltóságteljesen kiléptem a hintóból és a napernyőt kibontva a fejem felé tartottam.

	&nbsp;

	Nap lenyugvó fényei halványan világították meg a fák koronáit, miközben végig sétáltam a kövezet úton a kísérőimmel egészen a rezidenciáig.

	&nbsp;

	Aidou és Akatsuki felkísértek a lépcsőn egészen az ajtóig.

	&nbsp;

	Akatsuki lenyomta a kilincset és kitárta nekem a bejáratott.

	&nbsp;

	Besétáltam, és szétnéztem a váróba.

	&nbsp;

	Ismerős érzések suhanták át szívemen, de nem horgonyoztak le bennem.

	&nbsp;

	Aidou a nagyterem felé sietett,szemügyre vegye az előkészületeket.

	&nbsp;

	Sóhajtott egyet ,és felém nézet.

	&nbsp;

	Sakura &#8211;samma minden rendbe van..

	&nbsp;

	-Ezek szerint befejezték az előkészületeket.

	&nbsp;

	Igen. - Még egy óra és elkezdjük a ceremóniát.

	&nbsp;

	Idő végtelenül lassúnak tűnt,s már kezdtem beleunni a várakozásba&#8230;.

	&nbsp;

	Akatsuki meg mentett azzal hogy leült mellém és beszélgetésbe elegyedet velem.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Fel ált és a kezét nyújtotta felém.

	&nbsp;

	Meg engedi nekem, hogy oltár elé vezessem?

	&nbsp;

	Némán bólintottam, s bele karoltam.

	&nbsp;

	Nagy szárnyas ajtó választotta el az előteret és a báltermet.

	&nbsp;

	az ajtó hirtelen kinyílt belülről,s Akatsukival beléptünk rajta.

	&nbsp;

	Kecses lépteimmel végig vezetet a bíbor vörös szőnyegen.

	&nbsp;

	Kaname a felállított oltár előtt várt, fehér szmokingba,s elégedetten rám nézet szelíd szemeivel.

	&nbsp;

	Mindketten a házasság kötő felé néztünk, s meg kezdődőt a ceremónia.

	&nbsp;

	Ceremónia végén egy szűk társaságba tovább ünnepeltünk.

	&nbsp;

	Nem foglalkoztunk semmivel, megszűnt számunkra a külvilág,s csak egymás érzéseit fürkésztük a másik szemébe.

	&nbsp;

	Tudom, múlékony pillanatnak látszik kettőnk boldogsága, de csak addig míg Kaname hatalma a tanácsba meg nem szilárdul.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Vége (Egyenlőre
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[19.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6940082</link><pubDate>2025-11-26 18:49:15</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek Viharában

	&nbsp;

	Pillangó bánata

	&nbsp;

	19. fejezet

	&nbsp;

	Bál hajnalig tartott, s a fiatalok teljesen megfeledkeztek az idő múlásáról.

	Szeretem volna táncolni Kanameval,de a sok ifjú hölgy, akik körbe zsongták,nem engedtek a közelébe.

	Ezt észrevette és illedelmesen elbúcsúzott tőlük, és elindult felém,- halvány mosollyal a szája szegletén.

	Még mindig népszerű volt,s ez egyszerre lepet meg és töltött el&nbsp; bánattal.

	Legszívesebben ki sajátítanám magamnak,de ezt nem tehetem meg vele,mert akkor elvenném a szabadságát,s ezt semmi féle kép nem szeretem volna meg tenni vele.

	Nagy riadalom támadt és &nbsp;az ifjoncok szétszéledtek a terem minden irányába.

	&nbsp;&#8211; Fegyver van nála!- kiáltotta az egyik diák,s a nagy felfordulásba lassan kirajzolódott a támadóm testének körvonala.

	Kezében nem közönséges pisztoly volt,s a férfi sem volt más, mint Ai mostoha apja,- a vadász.

	&nbsp;Gúnyosan belenéztem a szemébe, s aztán fegyverére tekintetem.

	Oda sétáltam hozzá kecses méltósággal, - Egyenesen szívem felé fordítottam a csövet.

	Ne hogy elhibázd. &#8211; Tovább mosolyogtam rá .

	Terem másik végéből Kaname rohant felém,- Ne hagyd, hogy meg tegye! &#8211;Ne aggódj, csak játszok kicsit vele.

	Alig hogy eljutott a gondolatom hozzá, már is megragadta a kezem s féltőn átkarolta testem és elrántott Bloody Rose elől.

	Miért csináltad ezt?

	Ne haragudj, de mondanom kellet valamit neki.

	Tudod nagyon jól, hogy a vámpírok sosem mutatják, ki az érzéseiket.

	&#8211; Igaz Sakura, szeretünk erősnek mutatkozni, minden helyzetbe.

	- Betartod az ígéreted?

	- Igen Sakura.

	Óvatosan közelített ajka ajkamhoz,mikor egy apró árnyékot vetem észre mögötte.

	Kaname is észlelte és az apróság felé fordult.

	- Ai, neked már aludnod kéne!

	
		Tudom csak kíváncsi voltam arra hogy valóban meg teszi apa vagy sem.
	
		Ezt hogy érted?
	
		Hikaru sama volt az a személy, aki felíratta a listára Sakurat. - Teljesen meglepődtem mikor Kimondta a nevem alig érthető hangon.
	
		Ne is mondj többet Ai.
	
		Most menj ; - Jó éjszakát! &#8211; Ai meg fordult és elment egy intéssel együtt.


	Kaname Karon fogott, s elhagytuk a bál teremet.

	Ahogy szoba felé sétáltunk vissza, azon töprengtem vajon milyen éjszaka fog rám köszöni abba a pár órában, ami még hátra van napfelkeltéig.

	Ajtó kitárult ,s Kanameval besétáltunk rajta.

	Ablakhoz mentem, s elhúztam a függönyt.

	Hold már&nbsp; a teljes égi útja vége felé járt,s a horizontra felpillantva állapítottam meg hogy alig két óránk maradt hátra az esténkből.

	Kaname mögém állt és arcát arcomhoz érintette és szorosan átkarolta derekamat.

	Szép lassan elvit az ablak mellől egyenesen az ágy széléhez,s Kíméletlenül rá tapasztotta ajkát az ajkamra.

	Ledöntött az ágyra, mi közbe egyre követelőzőbb és türelmetlenebb lett.

	Hagytam, hogy bekebelezze testem minden szegletét,s csak sodrottam a karjai áramlata között.

	***

	&nbsp;

	Sikerült átaludnunk az egész napot,s valamikor a késő alkonyati órákban tértem magamhoz az ágyban.

	Kimásztam és a székhez mentem, amin a köntösöm pihent.

	Levetem a háttámláról,és felvetem magamra.

	Kaname még mindig az álmok mezsgyéjén járt.

	Úgy aludt akár a tej,s csak azon vetem magam észre hogy az alvó arcát nézem,s nem tudom róla levenni a tekintetem.

	Megérezte ,s szemeit kinyitotta és belenézet tekintetembe.

	Zavarodottságomba elfordítottam tőle a fejem és az íróasztalra néztem.&nbsp; - Még mindig eltudott&nbsp; varázsolni; ahogy rám nézet.. &#8211; nem tudtam szóhoz jutni.

	Ki kellt az ágyból és felöltötte magára az alsóját,s végül a nadrágját.

	Mögém jött és átkarolta a derekam,s végig húzta kezét a hasamon.

	- Nem csodálkoznék, rajta ha meg ajándékoznál egy gyermekkel.

	- Ekkor még nem tudtam, de Kanameba egy jós veszet el.

	&nbsp;

	&nbsp;

	Ajtó felől kopogás szűrődött be. - Meg is jegyeztem halkan magamba;- milyen illedelmes Yuuki.

	Kaname visszaválaszolt neki,s beinvitálta a szobába.

	Kilincs lenyomódott,s az ajtó kitárult.

	Bejáratnál ott állt s üres tekintettel nézet farkas szemet Kanameval.

	Yuuki, Kaname kezeire nézet, ami még mindig a hasamon pihent.

	Hirtelen könnyek szöktek a szemébe.

	
		Miért Kaname! &#8211; Egyszerűen képtelen volt elfogadni a döntését.
	
		Yuuki,- kezdte Kaname; Szívem abba a pillanatba meghozta a döntését mikor új lehetőséget kaptam az életem folytatására. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább és elengedtelek, hogy boldog lehessél azzal a férfival, akit szívből szeretsz.
	
		Téged is szeretlek. - Mondta Yuuki elcsukló hangon.
	
		Nem Yuuki, minket a szenvedély és az egymás iránti mély ragaszkodásunk kötőt össze, s ezt alig lehet szerelemnek nevezni.
	
		&nbsp;


	Most először szembesült igazán Kaname érzéseivel.

	Láttam, rajta hogy fájnak neki is a saját gondolatai, de ha nem mondja ki neki nyíltan az érzéseit, akkor sosem tud velem boldog családi életet élni.

	Yuuki szemébe könnycseppek gyűltek; nem mondott semmit.

	Egyszerűen megfordult és elhagyta a szobám falait.

	Kinéztem az ajtón,s láttam, ahogy elhagyta a folyosót,és lerohant a lépcsőn mint egy megsebzett vad.

	Még véletlenül sem gondolt bele abba, hogy vajon ö maga mennyi szenvedést és kint okozott Kanamenak, aki nem vágyót semmi másra csak békére és egy szép családra.

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	Párnap telt el &nbsp;Yuki és Kaname beszélgetése között;- mikor is egy véletlen folytán meg láttam őket a hold kollégium nagy báltermének egyik erkélyén.

	Terembe egy teremtet lélek sem volt rajtunk kívül.

	A falhoz tapadtam s lassú léptekkel közelítetem az erkély egyik függönyéhez.

	Erősen bele kapaszkodtam és ki tekintetem mögüle.

	Kaname, pont akkor nézet rám, s aztán tekintete visszasétált Yuki szemei közé. - gyorsan visszahúzódtam a függöny mögé.

	Némán álltak egymással szembe,s végül Yuuki törte meg a csendet,s ugyan azt kérdezte Kanametól,amit leg utoljára is;- Miért?

	
		Nem húzhat a szíved kétfelé.
	
		Egységesnek kell maradnod, ahogy én is erre törekszem; - Az egységre. Habár e mögött&nbsp; csak nagy sötétséget láttok,de te ezt nem értheted. Köztünk lévő szakadék csak napról-napra nagyobb lesz, mire te magad eltűnsz valahol a mélyében.
	
		Meny vissza a vadászhoz,vele boldogan élhetsz,s engem felejtsél el.
	
		Nem Kaname!!! Teljes képtelenség. Hogy tudnék nélküled élni?
	
		Ahogy eddig is! Az elmúlt időkben hányszor voltunk egymás közelébe,s te hányszor borultál más karjaiba? Mindig máshol keresel, vigaszt mikor megbántottnak érzed magad. Ezt nem tudom elfogadni,s ne is próbálkozz a jövőbe,mert nem másítom meg a döntésemet.
	
		Következő teliholdkor feleségül veszem azt a nőt, aki az elmúlt 520 évben mindig velem volt, s boldog családi életünk lesz! Ha akarod, ha nem!


	**

	&nbsp;

	&nbsp;

	Teljes mértékbe leblokkoltam azon a határozottságon, ahogy Kaname,Yuukival beszélt.

	Kaname ott hagyta,s mint egy árnyék szertefoszlót a légbe.

	Yuuki szeméből, megint könnyek csordogáltak le.

	Szomorú, szenvedő tekintettel nézet hátra.

	Mintha sejtette volna, hogy a függöny mögött rejtőzködöm.

	Tekintetéből szinte lángolt a keserűség és a bosszúvágy, amiért képes volt Kaname, elhagyni a szívét. Egy ideig elmerenget sötét égbolt egén, s aztán fogta magát, megfordult és elhagyta az erkély szűk zugát. Át sétált a termen; - ajtó nyikorgására felfigyelve hátra néztem. Csak néztem, ahogy elhagyja a báltermet.

	&nbsp;

	Még mindig a függönybe kapaszkodtam ,s még mindig nem hittem el azt amit az imént halottam; - Valóban igaz lehet?

	Igen! - jött Kaname válasza a hátam mögött.

	Karja körbe fonta derekamat,s erős határozott mozdulattal magához vont.

	
		Sakura,te vagy a boldogságom forrása,s ezt a forrást soha&nbsp; nem engedem el ,amíg ebbe a világba létezem. &#8211; Kaname szavai nyugalommal töltöttek el ,s egyre biztosabb volt a jövőm az oldalán.


	Még egy apró boldogsággal átitatott könnycsepp is meg jelent az arcomon akkor abban a pillanatban; fejemet magához vonta. Ajka lassú közelsége&#8230; váratlan hevessége, ahogy birtokba vette ajkaimat&#8230; Teljesen legyengültem ,s hagytam, hogy felemeljen s a karjaiban folytattuk&nbsp; a szerelmünkkel átitatott&nbsp; csók özönt.

	&nbsp;

	Elválás csókjaitól fájóan nehéznek bizonyult, mintha a nyugalom szigetéről szakítottak volna ki.&nbsp; &#8211; Letett a padlóra és szelíd szemekkel rám nézet.

	Tudtam, hogy mennie kellet, de nem engedtem.. &#8211; átkaroltam derekát és a fejem mellkasára helyeztem.

	Sakura mennem kell.

	Miért?

	Az titok. &#8211; Valamit tervezet, de még nem sejtetem semmit abból a titokból.

	Elbúcsúztunk s türelmetlenül vártam a pillantott mikor a titokról fellebben a fátyol.

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	Türelmetlenül vártam a nagykapu előtt. - Nagyon ideges voltam, amiért titkolózásba burkolózott, és még ennyi idő után sem árulta el nekem, hogy mit tervez.

	Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, de ennek már lassan egy órája volt&#8230; Abba reménykedtem tán nem csinál semmi ostobaságot Yuuki, amivel Kaname-t szörnyen megbántaná.

	Valahol a fák árnyékából lassan fokozatosan kirajzolódott teste körvonalai alig észrevehető aurája, titokzatosan meg mutatkozott előttem. Vörös szemei rám néztek, s egy fekete kendőt elővett, amit a végénél megfogva leeresztet előttem. &#8211;Mögém sétált és bekötötte vele a szemem.

	Mi ez Kaname? Miért veted el tőlem a lemenő nap sugarát?

	Elviszlek valahova, de nem láthatod az odavezető utat.

	Miért? &#8211; Ami az út végén vár csak azt láthatod meg. &#8211; Beletörődve a helyzetembe.. egy sóhaj hagyta el ajkam apró nyílását. Egy autó hangját halottam meg. Kaname odavezetett.. Elkezdtem tapogatni az autót és nagy nehezen meg találtam az ajtót, s kinyitottam. - Beültem. Megpróbáltam leszedni magamról a kendőt,de Kaname megakadályozót benne.

	&nbsp;Nem Sakura. &#8211;mondta nekem selymes hangon..&nbsp; &#8211; ráborultam a vállára. Autó elindult, s egy órányi utazás után megálltunk valahol.

	Kaname kiszállt az autóból, s halottam, ahogy megkerülte és kinyitotta nekem az ajtót.

	Kisegített,s egy határozott mozdulattal meg fogta kezem.

	Besétáltunk egy vaskapun,s még mindig nem tudtam, hogy hol is vagyunk.

	Ha megérzésem nem csal, akkor ez egy birtok.

	Nem is kellet több..&nbsp; azonnal összeraktam a képet a fejembe. Egy pici mosolyt hagytam az ajkam szegletén.

	Kaname pillantását éreztem magamon ; - Rá jöttél arra hova is tartunk?

	&nbsp;Sejtem,de nem vagyok benne biztos. &#8211; Mondtam neki kisé bizonytalanul.

	Nagyon is tudtam már, hogy mit is akart nekem meg mutatni.

	Megálltunk, mögém sétált és visszaadta nekem a fényt.

	Nap már majdnem alábukott a nyugati horizonton.

	Itt ott meg jelentek az első csillagok is az égen.

	Egy hatalmas kúria állt előttem.

	Ajtó nemes vasból volt kovácsolva, ahogy az a kapu is ahol beléptünk a birtok területére.

	Ahova csak néztem mindenütt lámpákat láttam.

	Teljes disz kivilágítást kapót a ház és körülöttünk lévő fák és az utak.

	Mikor beléptem a fogadó helyiségbe.. a mögötte lévő&nbsp; terem még&nbsp; hatalmasabb&nbsp; volt . Onnan vezetett fel egy lépcső a terem erkély részére.

	Kaname ,elindult a lépcső aljához és maga után húzót.

	Rátette tenyerét a falra; hirtelen egy rejtett ajtó nyílt meg. &#8211; Ezt az ajtót csak Kuránok tudják kinyitni. Kivéve az apád,és a bátyád. Előttük örökre rejtve marad.

	Besétáltunk rajta, s egy csigalépcsőn lefelé sétálva mentünk egyre mélyebbre a föld gyomrába. Ahol elhaladtunk ott automatikusan fény villant fel, s ahogy elhagytuk azt a fordulatot azonnal ki is aludt. &nbsp;

	Végtelenek tűnő folyóson haladtunk.. nem láttam az elejét,de a végét sem.

	Egy ajtóhoz értünk amit Kaname kinyitott; Ajtó mellé állt, s a kezét a szoba felé nyújtotta.

	Itt lesz hálószobánk; beléptem s körülnéztem.

	Szerény falak és kicsit díszes bútorok jellemezték a szobát.

	Olyan volt, mint maga Kaname.

	Talán pont azért ilyen hogy ne érezem magam annyira egyedül, ha hosszú időre el kell majd mennie.

	Kint a folyóson Yuuki auráját kezdtem érezni.&nbsp; &#8211; Egy rossz előérzetem támadt akkor abban a pillanatban, ahogy odaért a szobánk ajtójához.

	Hiába volt üres a tekintete, szinte éreztem a gondolatát. - szóval ez lesz a szerelmi fészketek. &#8211; elfordultam tőle és a francia ágyhoz sétáltam, és leültem rá.

	Mit szeretnél mondani nekünk Yuuki? &#8211; keresztbe tett lábal a kezemet rajta megpihentetve néztem rá; miközben azt sugalltam neki,- nehogy meg merd bántani Kanamet.

	Nem válaszolt, csak nézet minket,s a szíve mélyén valamit tervezet.

	Talán valami kicsinyes bosszún járt a feje, ami még szánalmasabbá tette a szemembe.

	&nbsp;

	Folytatása következik
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[18.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6697972</link><pubDate>2017-01-13 21:57:10</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek Viharában

	&nbsp;

	18. fejezet: Változó szív

	&nbsp;

	&nbsp;Négy hónapja voltam az akadémián,s napjaim unalmas egyhangúságba teltek,még úgy is hogy a fiamat a hét minden napján a karjaim között ringattam egy párórára,és próbáltam minden egyes napot magamba mélyre rejteni hogy később ne vesszen a homályba.

	Gyakran játszót vele az ifjabb Kaname.

	Mos tanába teljesen lekötőt a vámpíroknak szervezet álarcos bál, amit még a senpaial határoztunk el.&nbsp;

	Jobban örültem volna, ha inkább az ifjú titánok próbálgatják saját kreatív szárnyukat, de Kaname attól tartót, hogy tán elügyetlenkedik a szervezést, és &nbsp;az időpontot is eltolnák.

	Így jutót nekem ez a nemes feladat.

	Tervezetet írtam, rá néztem a fiamra és eszembe jutott, hogy valamikor régen az apám adott nekem egy nyakláncot,amit sosem vettem fel.

	Rajta lévő medál kinyitható volt, s egy kép volt benne a családunkról.

	Ritkán nyitottam ki, mert azt a képet már akkor is egy hazugságnak tartottam.

	Mivel Yoshiyuki elkerül tőlem, hamarosan,.. ha bele rakatok egy új képet magamról az szép ajándék lesz majd neki.

	- Igen az lesz, de nem most. - Mondta a fiam a hátam mögött mi közbe a láncot kerestem.

	- Nem is hallottalak Kaname. &#8211; hátra fordítottam a fejem és rá mosolyogtam.

	Bál este kezdődik vacsorával összekötve, addigra minden meg lesz.

	Át néztem a tervezetedet az asztalon.

	Igen?- meglepődtem, enyhén furcsának tartottam, hogy ellenőrzi a saját anyát, de nem vártam mást a fiamtól.

	Tökéletességre törekszik. &#8211;&nbsp; Egy mosoly hagyta el az ajkam.

	Végre megtaláltam a láncot.

	Asztalra tetem, és visszaültem az íróasztalhoz.

	Megyek anyám mert hamarosan kezdődnek az óráim.

	Már is mész?

	Igen.

	Még csak most kezdet alkonyodni, és a nap még magasan van.

	Tudom.

	Ha terveztet, befejezted leviszem a vámpíroknak és akkor elkezdhetik a díszítést.

	Már befejeztem. - mondtam neki, s még utoljára gyorsan átfutottam és belenyomtam a fiam kezébe.

	
		Köszönöm. &#8211; mondtam neki mosolyogva és átöleltem a derekánál.


	Fiam, csak mosolygót egyet és az ajtóhoz sétált&#8230; kinyitotta, és ki ment rajta.

	Várj egy pillanatot. - Szeretném, ha átnéznétek az apáddal. - Bólintott egyet némán és elsétált a lépcsők iránya felé. Egy darabig még néztem, ahogy távolodik tőlem,s aztán visszasétáltam a szobába.

	Leültem az asztalhoz és egy könyv után nyúltam, ami még Kaname rakót le rá és meg kért,&nbsp; hogy olvassam el mert szerinte nagyon jó.

	Igazából nem volt semmi dolgom, s boldogan lapoztam fel a könyv oldalait.

	&nbsp;

	***

	Nem szeretném, ha túl merevre sikerülne a bál,de azt se ha túlságosan kicsúszna a talaj a lábunk alól.

	Alkonyat csalogatóan hívogatott le a kertbe.

	Már idejét sem tudom mikor voltam utoljára a hattyús szökőkútnál.

	
		Végül nem mentem sehova,és meg vártam a bál kezdetét.


	Kopogtak az ajtón, - a komornám kért be bocsájtást.

	Asszonyom a ruhája megérkezet.

	Köszönöm Yori.

	Ted le az asztalra,és segíts nekem fűzőt cserélni.&nbsp;&nbsp;&nbsp; -&nbsp; Ahogy meg ígérte nekem Yori követet az akadémiára.

	&nbsp;

	Dobozhoz sétáltam kinyitottam, és egy fekete &#8211;fehér ruhát vettem ki belőle.

	Felső része kékes fekete volt mint az éjszaka a szoknya része fehér mint az égi lények szárnyai.

	Ruha vonalai finoman simultak a testemhez, de fűzővel még mindig szenvedtem a komornával.

	&nbsp;Nagyon szép ebbe a ruhába. - Komornára mosolyodtam.

	&nbsp;Fűző kényelmetlen volt számomra ezért levetetem, és egy másik alternatívát kerestem.

	Egy fekete fűző hatású felsőt szedtem elő a szekrényből.

	Alaposan meg néztem és elégedetten mosolyra húztam a szám,és a komorna felé fordítottam.

	Ezt ad rám, ebbe biztos nem fogok megfulladni.

	De úrnőm a senpai nem fog haragudni azért, hogy&#8230;

	Ne aggodalmaskodj ez miatt ,- nem lesz semmi baj. Tudod nagyon jól Yori hogy mi a véleményem az ilyen bálokról.

	Igen tudom,de akkor miért csinálja?

	Fiatalok miatt. &#8211; Magamra tetem azt az álarcot, ami a dobozba volt benne.

	Készen is vagyok akár mehetnék is a bálba&#8230;

	Leültem a székre és levetem magamról,és egy szolidabb egybe ruhát vetem magamra.

	Yori most már elmehetsz,a többit megoldom egyedül.

	Alig hogy kiment a komornám.. már is elhagytam a szoba falait és lerohantam a lépcsőn egészen a bálteremig.

	Semmi nem változót benne.

	Diákok serényen díszítették termet, amiből már nem volt sok hátra.

	Már csak az ajtó fölé szeretek volna egy apró díszt elhelyezni, de mindig leeset nekik. &nbsp;Kanamenak sikerült fel tennie &#8230; - Mindenki nagy megkönnyebbülésre;

	***

	Fiatalok észre sem vetek, aminek nagyon örültem, mert így ki tudtam settenkedni a kertbe, ami a kollégiumon kívül volt.

	Egyedül sétáltam az éjjeli sötétségbe.

	Hold félhold alakba tündökölt a tejút rendszer milliárdnyi csillaga között.

	Lágy szellő támadt, ami meg mozgatta a fák alig érezhető árnyékát.

	Valakit észre vetem a homályba, titokzatos alakja még mindig rejtve maradt előttem, addig a pillanatig, míg meg nem jelent tőlem alig fél métere.&nbsp;

	Jellegzetes fehér haja és Lilla szeme gonosz rosszindulatot szórt felém.

	Mi van vadász, csak nem kivégezni jöttél?

	Sejtelmes gonosz vigyor ült ki az ajkára.

	Egyszer biztos meg ölek Kuran Sakura,de nem itt és most. &#8211; cinikusan felnevetem.

	Igen ?!&nbsp; Úgy, mint Kuran Kanamet ?&nbsp; Végére egészen összebarátkoztatok. &#8211; vadász mogorván rám nézet.

	&nbsp;Tud Kuran Sakura, valaki felírt a vadász listára !..

	Amilyen hirtelen feltűnt úgy vált ködé a fenyegető aurája.

	Ez a találkozás teljesen elvette a hangulatomat az éjjeli sétától, és visszaindultam a kollégiumba.

	Kaname az ajtóba állt és meg hiten figyelte a csillagokat mikor meg látott.

	Felém indult, s mikor közelebb ért megragadott és elhúzott a falak egy sötétebb szegletébe.

	Megfogta a kezemet és homlokát homlokomhoz érintette.

	Ne kínoznak ezek a gondolatok édes Sakura.

	Hamarosan megoldódnak.

	Mintha csak próféta szólt volna belőle,meg nyugtató meleg keze és a csókja egy pillanatra elhitette velem, hogy valóban elfeledhetem azt amit a vadász mondót nekem az imént a találkozásunk alkalmán.

	Figyeltük egymás tekintetét, miközben ajkunk egyre közelebb ért és egy lágy csókban össze nem forrt. Elengedtem kezét és szorosan átöleltem.

	A fejem meg pihent széles mellkasán, s azt kívántam; bár csak így maradhatnánk az idő végeztéig.

	Halk nőies köhécselés hallatszott a távolból, - fejem a hang irányába fordult.

	- Ai mit csinálsz itt?

	- Te mit csinálsz apával? &#8211; Jött nekem a költői válasz.

	- Látottak nem szorulnak magyarázatra.

	- Elvégre szeretjük egymást apukáddal.

	Nyugodtságommal teljesen összezavartam,s elkezdet hebegni, habogni össze vissza.

	Azt ki tudtam venni belőle, hogy elkészültek a díszítéssel.

	Ai ! &#8211; izgatottan intet felé Ren .

	&nbsp;

	&nbsp;Ai sarkon fordult és elindult az öccse felé, aki úgy nézet kint, mint a vadász miniatűr változata.

	Ideje visszatérnem a szobámba&#8230; - még át kell öltöznöm.

	- Veled megyek&nbsp; Sakura.

	- Minek? &#8211; Kaname ajkán sejtelmes mosoly jelent meg.

	- Ne most Kaname.. térjünk rá vissza a bál után.

	- Rendbe, még szavadon foglak édes Sakurám..

	Mosolyogva néztem rá vissza .&nbsp; ilyet még sosem mondót nekem : Tán egy új kezdet lehetősége terítette be a levegőt.

	Szobám felé haladva alaposan át gondoltam a menetrendet.

	Nem találtam benne hibát. Cselédek elhelyezkedése a vendégek fogadása minden a legjobb úton haladt a teljes végkifejlett felé.

	Bementem a szobába,a ruhám már elő volt készítve.

	Magam felé emeltem és alaposan szemügyre vettem a bordó felsőt és az azonos Szinű szoknyát, ami majd a fehér alsó szoknyára húzok rá. &#8211; Elhúztam a szám,- vajon nem leszek túl ciki így?&nbsp; Legyintetem egyet, és elkezdtem öltözni.

	Yori pont most nincs itt amikor szenvednem kell ezzel a drapéria jellegű alsóval.

	
		Nagy levegőt vetem és folytattam az öltözködést.


	Néhány simítás volt hátra és már csak a hajamnak nevezet kócnak kellet valami formát adnom.

	Úgy rémlett mintha valamikor Kaname egy hajtűvel ajándékozót volna meg.

	Ki húztam az éjjeli szekrény egyik fiókját és valóban,ott lapult a mélyén egy csodás medállal, amin&nbsp; bíborvörös kő foglalt helyet.

	Amint lenyomódott a kilincs, egyből átfutót a fejemen az ismeretlen férfi neve.

	Nem&nbsp; Kaname vagy a fiam jött be az ajtón, hanem a bátyám, akinek a társaságára a leg apróbb porcikám sem vágyót,de még a hangja is irritálón zavaró volt számomra.

	Mit keresel itt? &#8211; átnyúlt feleltem és elvette a vörös kővel ékesítet medált a fiókból.

	Ha jól emlékszem ezt még a tizenkettedik születésnapodra vettem .

	Nem gondoltam, hogy annak ellenére megtartod.. ahogy elbántam veled ..- ablakhoz sétált.

	Ne szenteskedj nekem itt &#8211; mellé sétáltam.

	Miért jöttél? &#8211; Nem kellet mondania elvégre tudtam, hogy Yoshiyukit akarja elvinni. Még is annyira fáj a tudat, hogy elvesztem, s tán sose fogja meg tudni, hogy én vagyok az anya.

	- Még mondanom kell neked az okot, amiért eljöttem?

	- Tán a fiunk nem elég ok?

	- Ha el akarod vinni, akkor vidd.

	Talán még sikerül beolvasztanod a családba.

	- Még nincs egy éves. - mondtam neki kisé sértődötten. &#8211; Igazából párnap múlva töltötte volna be az első évét,de Rin nem várta meg.

	&nbsp;

	&nbsp;

	- Sakura, mind annyian bábok vagyunk. &#8211; megfordultam és neki támaszkodtam az ablaknak.

	- Mondj olyat, amit nem tudok.

	- Fejembe cikáztak a gondolatok,de kimondani nem tudtam őket.

	Némán álltam mellette és közbe hagytam, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül elvigye a fiúnkat.

	&nbsp;

	Furcsa volt azzal a tudattal lemenni a bálba hogy már nem lesz velem Yoshiyuki.

	Kaname jól elvolt.

	Vidám volt és egy csöpp bánat sem ült ki az arcán s, ez boldogsággal töltött el.

	Unottan néztem a bálozó fiatalokat,s az jutott eszembe;- Milyen naiv némelyik vámpír csemete. Vagy csak megjátsszák, s valójába ők maguk is a nagykirakós részei?

	Valószínűnek tartom, de nem látnak elég jól át a láthatatlan leplen, csak játsszák a saját szerepüket, mint ahogy mindenki. Tán &nbsp;túl sokat tudok, mert mindenki fejébe belelátok, kivéve apáméba,de cselekedetei elárulják ,miszerint az igazi hatalmat ö maga birtokolja,nem is Kaname. &nbsp;

	Kaname erről még nem tud semmit; habár lehetséges, hogy már sejti, miszerint irányított bábu lett belőle is?&nbsp;

	Fiatalok jól érezték magukat,és ez volt a lényeg.

	Kaname sziluettét valahol a terem egy távoli pontjába fedeztem fel.

	Ez az apró pont egyre csak közeledet felém,ahogy átszelte méltóság teljesen a &nbsp;terem padlózatát,s megállt előttem.

	Végig simította az arcomat ismét,és nem törődve a minket bámuló vámpír népséggel.. ki húzót az erkélyre.

	Erősen magához vont és szenvedélyesen megcsókolt.

	&nbsp;Lassan távolodó ajka most fülemhez ért, - Hagy, vigyelek el valahova, ahol még senki sem járt. Egy hely, ami a mi titkos kertünk lesz, és soha többé nem kell majd bujdosnunk és szégyellnünk a világ előtt a szerelmünket.

	Kanamera néztem.

	Furcsa vagy, tudtom szerint még mindig Yuuki a mindened akkor most mire véljem ezt?

	Szemébe néztem és megértetem mi is a célja.

	Sakura, szívemből már sikerült elengednem Yuukit.

	Megmondtam neki, amint lehet, elviszlek innen egy új kúriába és utána feleségül veszlek.

	Elmosolyodtam és átöleltem a derekát

	Szavai lágyan szóltak a fülemelett;

	Mit szólt hozzá a húgod?

	Nem akarta elhinni, hogy elhagyom.

	Nem telhetetlen egy kicsit?

	Különben is ott van neki vadász, miért nem tud téged elengedni?

	Válasz nem jött a lázadó kérdésemre, de nem volt rá szükség.

	Sosincs szükség a válaszokra, mert tudjuk egymás válaszát minden bennünk felmerülő kérdésre.

	&nbsp;

	Nem nagyon hittem a szavaiba, ahhoz túl sok a keserűség bennem.

	Most valahogy másak voltak szavai, mint aki már elfogadta a szívében az öröklét fogalmát.

	Nem vágyta a halált inkább élni akart, s ott lenni a lánya és a fia mindennapjaimban.

	&nbsp;

	Lassan távolodott tőlem és szerelmes tekintete bele ivódott szívembe.

	&nbsp;

	Yuuki nagyon rosszul viselte Kaname döntését,és teljesen magábazuhant.

	Még a vadász sem tudta kihúzni a depresziból.

	&nbsp;

	Folytatása következik

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[17.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6697971</link><pubDate>2017-01-13 21:52:37</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek Viharában 

	&nbsp;

	17.rész: Menekülés

	&nbsp;

	Már sejtetem, tán lehetet előttem saját élete, de sosem gondoltam, majd apám fog minket tönkretenni. 

	Az a lény, aki mindennél jobban harcolt azért, hogy beleszeressek a saját bátyámba. 

	Akkor mi értelme volt&#8230;? Alaposan átgondolva végül arra jöttem rá hogy az egész csak az erőmről szólt. 

	Ezért használta ki apám&nbsp; Kaname felé érzet mély szerelmemet,és Rin, irántam érzet&nbsp; megszállót, szerelmét.

	Ha Rin érzelmei igazak lennének, sosem ment volna bele abba hogy majd az ex feleségével él együtt.

	Mikor visszatértem a szobámba azonnal elkezdetem pakolni és behívattam a komornát.

	-Yori, elhagyom a főházat.

	-Hova megy úrnőm?

	-Még nem tudom,de ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni! &#8211; Mindenemet elvesztetem. Férjemet és a gyermekemet is. Mind ezt az apám alattas tervének köszönthetem.

	
		Mi lesz Kuran senpaial?
	
		Nem tudom Yori.- szomorúan abbahagytam a pakolást és a bőröndre meredtem.
	
		Írok neki egy levelet,s azt át kell neki adnod, ha ismét összegyűl a család.
	
		Úrnőm..
	
		Ne mondj semmit Yori.. döntésemet már meghoztam ,s ezen nem változtatok. - Komornám szomorúan meredt földre. Még maga sem gondolta volna, hogy ily rövid ideig fog engem szolgálni. 


	&nbsp;Meg írtam a levelet és mielőtt távoztam volna.. 

	&nbsp;

	&nbsp; Kaname senpainak!!

	&nbsp;

	Tudom megígértem, hogy &nbsp;mindig a senpai mellet maradok, de most hogy a bátyám magamra hagyott és a fiamat is elvette,egy senkinek érzem magam,és a mély fájdalom elvakítja elmém.

	Ezért úgy döntöttem elhagyom ezt a házat. 

	Hova megyek? 

	Azt még nem tudom.

	&nbsp;A jövőmet ködfátyol borítja, és nem látom az út végét.

	&nbsp;

	Sakura aki öröké fogja szeretni

	&nbsp;

	Összehajtottam a levelet és egy borítékba tetem, és viaszt csöpögtetem rá. 

	- Yori ezt a levelet csak is Kaname kezébe adhatod át a leg nagyobb titokba. Senki nem ismerheti meg a levél tartalmát. &#8211; Át nyújtottam a komorna kezébe. Elvette tőlem és gondosan elrakta a ruha zsebébe.

	
		Asszonyom egy utolsó szót még engedjen meg. &#8211;&nbsp; Bólintottam felé.
	
		Jó lesz ha közvetlen pirkadat előtt adom át a nagyúrnak? 
	
		Igen, jó lesz Yori. &#8211;ezt rád bízom.
	
		Úrnőm egy nap majd követem önt arra helyre ahol horgot bont és továbbra is önt szolgálom, szívemből-lelkemből. &#8211; Elmosolyodtam és utoljára visszafordultam felé.&nbsp; &#8211; nem gondoltam volna, hogy ennyire szívéhez nőttem, pedig csak egy szolgáló. Ha visszapörgetem ezt a rövid időt, akkor joggal mondhatom.. nem egy egyszerű szolga volt. 
	
		Egy barát aki hűséget esküdőt nekem szívében,s ezt a mai napig nem sejtetem.


	&nbsp;

	Úgy sétáltam ki a házból, hogy vissza sem fordultam, s eltűntem az éj leple alatt a fák sötét árnyékában. 

	&nbsp;

	&nbsp;

	***

	Nem tudtam merre menjek.. csak kóboroltam az utcán a bőröndömmel. 

	Megálltam egy pillanatra és feltekintetem a csillagos égre. 

	Hold vékony sarlóként tekintett rám vissza, ami édes emlékeket és a Cross akadémián töltött időmet elevenítette fel bennem. &#8211; elmosolyodtam,- akadémia felé vetem az irányt. 

	Megláttam a falait, a hidat, ami összekötötte a két kollégiumot. Abba reménykedtem, hogy tán Cross igazgató tud nekem segíteni. Mikor végig mentem a folyóson, mint ha egy időutazáson vetem volna részt, sorra feltörtek az emlékek. Annyira fáj. - szívemhez kaptam és összeroskadtam pont az iroda ajtója előtt. 

	Alig bírtam lábon maradni,csak annyira volt erőm hogy dörömböljek a kezemmel az igazgatónak. Kinyitotta, s 

	a karjába estem.

	&nbsp;

	Sakura &#8211;sama!&nbsp; - Mit keres itt? &#8211;kérdezte tőlem meg lepődve.

	Tudom nem várt senkit igazgató úr; - bevánszorogtam a karjába kapaszkodva az irodába.

	Volna egy kérésem.

	Igen örömmel felajánlom a véremet. &nbsp;&#8211; Az igazazgató szinte semmit nem változott.

	Azt akarja, hogy vámpírrá tegyem?

	De hogy. - visszakozott az előző testhelyzetéből.

	Akkor legközelebb kicsit óvatosabban tegye meg felém ezt a lépést.

	Igaza van Sakura &#8211;sama,- mire lehetek a segítéségére? &#8211; asztala mögé ment és leült.

	Tudna nekem egy szobát biztosítani valahol az akadémia területén? 

	Nem szükséges, hogy holdkollégiumba legyen, lehet bár hol, akár egy faház is lehet, csak ne kelljen vissza mennem a Kuran főházba.

	
		Azért olyan alattas helyre sosem küldeném. &#8211; elmosolyodtam szavain, s kíváncsian vártam válaszát.
	
		Mi lenne, ha a régi szobáját kapná meg? 
	
		Igen az jó lesz. - ezek szerint visszakerülök a holdkollégium falai közé.
	
		Köszönöm igazgató úr, ismerem a járást.


	&nbsp;

	Elég volt egy kis pihentető nyugalom és minden gyötrelem tovaszállt, ahogy végig sétáltam az úton egészen a holdkollégium nagy kapujáig, amit pont akkor nyitott ki egy fehér ruhás alak.

	
		Kaname nagyúr! &#8211;kiáltott be a kapun a fiú.
	
		Egy új diák jön. - Fiam is oda ért a kapuhoz.
	
		Te ostoba nem új diák jött, csak az anyám.- ki sietett elém és átölelt.


	&nbsp;

	Teljesen megrökönyödtem, mióta van ilyen jó kapcsolatom vele?

	Még sosem ölelt át és nem mondta, hogy anyám.. - de valamiért nagyon jól esett.

	- Bevezetlek az új szobádba. 

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	Földöntúli boldogság járta át a testem, abba pillanatba, ahogy megláttam a szobát, s mint tinédzser úgy rohantam az ágyhoz és rá ugrottam. Párnát szorosan magamhoz öleltem és összekuporodva magamba fordultam.

	Kanamera néztem. - Nem szólt semmit csak mosolygót az orra alatt. 

	Felültem az ágyba és összekulcsolt kezemmel zavartan elkezdtem kutatni a gondolataim között.

	Vajon hogy mondjam meg neki hogy mennyire jól esik törődése,mint fiam akiről azt hitem egész eddigi életembe hogy&nbsp; &#8230;&nbsp;&nbsp; nem bírtam a gondolatot tovább folytatni.

	Felálltam a fiamhoz sétáltam,és átöletem.

	
		Köszönöm Kaname&#8230;
	
		Viszonozta az ölelésem és a következőket mondta; - anya, mindig melletted leszek.


	Mintha az apja mondta volna, gyengéd hangja suttogásként visszhangzott a fülembe. 

	Elmosolyodtam, tudom Kaname. 

	Ahogy apád úgy te is láthatatlan kedvességgel próbáltok védelmezni.

	Most apámat kéne üdvözölnöm.

	Ide jön?

	Igen. &#8211; talán a sors keze hogy a mai nap találkozok vele.

	Folyóson sietős lépteket halottam, szinte rohant az ismeretlen férfi és az megállt.

	Ajtóm kinyílt, és azt a szempárt ismét megláttam.. ami rabul ejtet kis koromba.

	Karjaiba szeretem volna futni, de a fiam előtt inkább visszatartottam kisé gyerekes oldalamat. 

	Oda sétáltam hozzá és meg fogtam a kezét. 

	Közelebb hajolt hozzám és a fülembe súgta; - Hamarosan meg foglak látogatni. - Ki sétált a fiammal egyűt a szobából. 

	- Egy apró mosoly hagyta el fiam ajkát. 

	Boldogsága tán határtalanak bizonyult,de tudja hogy az érzések változnak csak a fiamé nem.

	&nbsp;

	Túl kevésnek éreztem ezt az idő szinte csak egy pillanat, míg átkarolt, és ahogy az ajka a fülemhez simult és nyugodt hangja zenget érzékeny fülembe. Ha most nem kellet volna elmennie.. Marasztaltam volna, de a kötelesség hívta. 

	Abba tudtam reménykedni, hogy valamikor még mi előtt hajnal pirkad, visszatér hozzám.

	&nbsp;

	Elkezdtem a szoba szekrényeit feltölteni a ruháimmal és egyéb apróságokkal,s közbe a kezembe akadt&nbsp; a Kurotsuki. 

	Az a fegyver amit megörököltem az ősöktől. 

	De most még is mit tegyek vele?

	&nbsp;

	Ha ránézek akaratlanul is apám jut eszembe róla és az a sors, amit osztályrészül kaptam.

	Visszacsomagoltam a fekete szatén kendőbe és beraktam az íróasztal legalsó fiókjába.

	Kopogás hallatszót az ajtó túlsó felén, s rá néztem;- Szabad, - jött válaszom az idegenek ki bebocsájtást kért hozzám.

	Az kilincs megfeszült és az ismeretlen be jött a szobába. 

	Mikor megfordultam akkor szembesültem csak vele; - Ai te mit keresel itt?- mondtam volna neki, de még időt sem hagyott nekem hogy válaszolhassak neki, Már is belekezdet mondanivalójába.

	Egy fehér hajú vörös szemű férfi azt üzeni neked, hogy vár az igazgatói irodában. 

	Megfordult, és aki jól végezte dolgát elhagyta a szobát.

	&nbsp;

	Honnan tudhatta meg a bátyám, hogy ide jövök?

	Még mit akarhat tőlem? 

	Meddig akar a nyakamra járni? 

	Elvégre már végeztem vele, s nem volt szándékomba vele találkozni, így nem mentem el az igazgatói irodába csak azért, hogy lelki segélyt nyújtsak meg tört szívének.

	Lementem a társalgóba,de valahogy nem volt hangulatom beülni sok nálam fiatalabb&nbsp; vámpír közé.

	Ki mentem a kertbe sétálni. 

	Szökőkúthoz értem, leültem a vele szembe lévő padra és elmerengtem magamba.

	Bár csak eltudnám felejteni a történteket, de nem tudtam. Újra és Újra végig futottak az események a fejemen.

	Magas férfit láttam meg a fák homályában; s a végzet ismét rám talált a bátyám személyébe, de éreztem egy másik férfit is távolabb tőle; Ismerős illat és érzés kerítet hatalmába. 

	Kaname utána ment, de vajon mit csinálhattak? Kissé feldúltnak éreztem a távolból,s biztos voltam benne hogy vitáztak egymással. 

	Rin közelebb ért hozzám és leült mellém a padra.

	- Mit akarsz tőlem Rin?

	- Miért hagytad ott a főházba a fiúnkat?

	- Azt mondtad nekem, hogy te akarod nevelni, akkor már is hozzá kezdhetsz Yoshiyuki neveléséhez.! Kíváncsi vagyok, milyen vámpírt nevelsz belőle!

	- Abba egyeztünk, meg hogy egy éves kora után veszem magamhoz.

	- Nem egyeztünk meg semmibe, csak te szabtál egy határidőt, amit én most előrébb hoztam,,úgy hogy örülhetsz is, mert hamarabb meg kapod, mint amire számítottál.&nbsp; Bizonyára arra gondoltál; majd harcolni fogok érte és pokollá teszem magamnak azt a négy hónapot, ami még hátra van. Köszönöm nem kérek belőle,épp elég volt nekem az amit eddig kaptam.

	- Akkor nem veszed magadhoz a fiúnkat?

	- Nem.- Úgy se fog rám emlékezni.

	- Ezt nem teheted Sakura.

	- Kaname sama kérem, bocsásson, meg amiért ezzel is terhelve van.

	- Ha még csak négy hónap is van hátra, míg elveszted végleg a fiad; használd ki jól azt az időt.

	&nbsp;

	&nbsp;Végül beadtam a derekam, és másnap este elhozta az akadémiára Yoshiyukit.

	Utólag bele gondolva még örültem is neki, amiért nem hadakoztam tovább Kaname-val, mert ami ezután jött ;az volt a tökéletes boldogság. 

	&nbsp;

	Folytatása következik

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[16.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6658530</link><pubDate>2016-04-17 18:26:41</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek Viharában 16. rész:

	&nbsp;

	Rin döntése

	&nbsp;

	&nbsp;

	Az alkonyi fény bevilágított az ablakon, aminek sikerült pont a szemem közepét eltalálnia.

	Behunyorítottam és elfordítottam az ablaktól a fejem.

	Rin és Kaname párbaja óta három hónap telt el,s a háború messze elkerült minket. Azt gondoltam akkor, hogy még párnap és az oly keservesen meg szerzet béke a semmi martalékává fog válni. Kuránok keményen meg dolgoztak érte.

	Minden nap elmentek a vámpírvadász szövetségbe hogy kicsikarjanak egy újabb megállapodást.

	Minap végre sikerrel jártak és az elnökük végre aláírta a paktumot, ami talán elhozza számunkra a végleges békét.

	Óva intetem mindenkit attól, hogy ez valóban végleges lesz, hisz mind a vámpírok és az emberek között is bőven akadnak olyanok, akik kaphatok a rend és nyugalom megzavarására, egy kis lázadással, vagy elég egy apró kis félre értés, és amit megszereztünk már is elveszik, és helyére a zűrzavar költözik. &nbsp;

	Birtokon lévő házunk lassan befejeződik, és akkor majd itt hagyjuk a főház fényűző lakosztályát és végre elkezdődhet közös életem Rinnel, egy olyan házba ahol csak mi vagyunk és senki más.

	Nem kell máshoz igazodnunk.

	Végre szabadak lehetünk.

	Olyan boldogság járt át, hogy úgy döntöttem, a kisebbik gyermekemmel, elmegyek megnézni a készülődő házunkat. &nbsp;Ölembe kaptam, ki osontam a főházból, és belevetetem magam a fák árnyékkal átitatót takarásába.

	Oly sokszor megjártam ezt az utat, hogy már fejből tudtam az irányt.

	Yoshiyukit letetem a fűre, és hagytam, hogy felfedezze a környezetét. - hátra tekintet és rám nézet vörös szemével. Nem volt kedve mászkálni, úgy hogy visszakérezkedet az ölelő karjaimba.

	Rövid ideig néztem a házon dolgozó munkásokat, akik már elmenni készülődtek.

	Reméltem, hogy nem vesznek észre, mert a végén még valami rosszra gondolnak személyemben.

	Szemem, hirtelen megakadt a bátyámon, aki épp a munkásokat ellenőrizte.

	Ebbe nem volt semmi különös, csak az, ahogy később a mellette álló nőre nézet.

	Tele volt szerelemes érzelmekkel..

	Már azt hitem ott helybe meg is csókolja, olyan intenzív volt kettőjük közt lévő tűz.

	&nbsp;

	Egy árnyékot érzékeltem a hátam mögött- hátra néztem, s a távoli alkonyi fényben, Kaname alakját láttam vissza tükröződni.

	Olyan volt számomra, mint egy délibáb.

	Akkor éreztem valódinak mikor megérintette vele derekamat és magához vont.

	- A hogy elnézem, a fiad nagyon álmos lehet.

	- Nem kéne vissza menned a házba?

	- Minek Kaname!

	- Mert már túl sok mindent láttál.

	- Kaname, te erről tudtál?

	- Igen.

	- A párbajunk pont ezért érhetet, véget olyan békésen. Meg mondtam a bátyádnak, hogy elmondom neked, de erősködöt hogy majd beszél veled.

	Ahogy elnézem ebből nem lett semmi.

	Szomorúan mentem vissza a házba,s közben azon tűnődtem, -&nbsp; vajon mit tervez Rin?

	Kaname próbált nekem némi támaszt nyújtani,de valahogy nem találtak el hozzám az érzései.

	Bevittem a fiamat a szobába, és belefektetem a bölcsőbe, gondosan betakartam.

	Mostanában nagyon sokat aludt,és kisé erőtlenek láttam .

	A hallba készültem az esti vacsorához.

	Már mindenki az asztalnál ült,de a helyem már nem Rin mellet volt. Egy számomra gyűlölt személy mellett kellet leülnöm. Ez eddig nem így volt,- minden étkezésnél Rin mellet voltam,s most mellette egy másik nőt láttam,aki ugyan az mint akit a háznál is.

	Egyre inkább világosabb volt számomra hogy itt valami történi fog és ez nagyba érint majd engem.

	&nbsp;

	
		Mi előtt elkezdenénk az étkezést szeretném bemutatni családunk új tagját Yamashita Satsuki-t aki Rin első nagy szerelme,és gyermekeiket, Ayanot és Ayakot.


	&nbsp;

	Kezembe akkor egy poharat tartottam, ami kiesett a kezemből és kikerekedet szemekkel Rin-re néztem, aztán apámra.

	Mi történik itt?- vetetem magamba fel a kérdést,s mikor rám került volna a sor a bemutatkozásnál,felálltam , - elnézést,de elment az étvágyam.

	Szép elegáns testtartással ki sétáltam a teremből és becsuktam magam mögött az ajtót.

	Épp hogy eljutottam a lépcső széléig és ott összezuhantam.

	Alig tudtam magam összeszedni, mire felvonszoltam magam a lépcsőn és megtaláltam a szobámat, egy öröké valóságnak tűnt. Nem gondoltam, hogy érezni fogok valaha ilyen mély fájdalmat.

	Megérdemlem, elvégre sok fájdalmat okoztam neki, és most ezt mind visszakaptam.

	Lefeküdtem az ágyra, és befordultam a fal felé.

	Megpróbáltam elhitetni magammal, hogy nincs semmi gond, és majd valahogy megoldódik.

	Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt, hogy a bánat és a kétségbe esés eluralkodjon feledtem. Akkor azoknak okoznám a legtöbb gondot, akiket szeretek.

	Ezekkel a gondolatokkal sikerült álomba ringatnom magamat.

	&nbsp;

	Egy kéz érintésére ébredtem fel,- ahogy lágyan cirógatta az arcomat.. elgyengültem az érintésétől,s mikor kinyitottam szemem,azt a személyt láttam, meg akire egész életembe vágytam.

	Fölém hajolt és lágy csókot lehelt az ajkamra.

	- Kaname, mit keresel itt?

	Egy ideig néma csendbe ült mellettem, csak a földet kémlelte.

	- Sakura, ahogy már mondtam neked, - Tudtam róla.

	- Akkor ez azt jelenti hogy a hazaságom Rinnel,csak egy felszínes csillogás volt?!

	- Nem tudom Sakura.

	- Kaname, szeretnék erős bástyád lenni,de így &#8230;teljesen össze vagyok törve.

	&nbsp;

	- Potyogni kezdtek a könnyeim és zokogásba törtem ki.

	Kaname ekkor magához ragadt és lágy öleléssel magához vont.

	&nbsp;

	- Mindig lesz helyed a szívembe.

	&nbsp;

	Nem jött ki hang a torkomon csak élveztem, ahogy körbe font a karjával, úgy, mint régen az akadémián.

	&nbsp;

	&nbsp;

	***

	Szívem darabokba volt és most éreztem át igazán Kaname fájdalmát.

	
		Milyen érzés mikor azt kit szeretsz, más oldalán látsz? Csókjait többé nem kapod meg és az érintése is másé már. Akkor mi adhat neked új reményt ebbe az elcsépelt világban?


	&nbsp;

	
		Hagy legyek a reményed Sakura! -&nbsp; De Kaname ez nem.. - befogta a számat, aztán lassan elvette róla és meg csókolt miközben szép lassan lefektetet az ágyra. Összegömbölyödtem a karjaiba, s féltőn átkarolta derekamat.


	&nbsp;

	
		&#8211; Mindig is szerettelek Kaname,de te sokszor csak játszottál velem,és közben Yuukitól vártad a megváltást. Nem kell semmit sem mondanod ,mert így is tudom mire gondolsz. Szenvedsz, amiért élned kell,de boldog vagy mert láthatod a gyerekeidet felnőni.


	&nbsp;

	
		Neked mindig nyitót könyv maradok, igaz?


	&nbsp;

	
		Igen Kaname,az maradsz. &#8211;Örülök neki amiért megosztod velem a szenvedésed bánatát,és az örömöd&nbsp; boldogságát.


	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	Nem telt bele sok időbe,és az ajtón kopogás visszahangzott vissza a szoba néma csendébe.

	
		Szabad !- szóltam vissza az ajtó mögött lévő komornámnak.


	Yori be jött és rám nézett- nem lepődött meg azon amit látott.

	
		úrnőm Rin úrfi hívatja a nappaliban - Eljött az igazság pillanata, most minden kiderül.


	Kaname felé fordultam és egy csókot nyomtam az ajkára.

	&nbsp;

	Felkeltem mellőle és kimentem a szobából,s egyenesen lementem a nappaliba.

	Rin az erkély előtt állt és mereven nézte a távoli fák árnyát.

	Megfordult és rám nézet kiürült semmit mondó szemeivel. Elindult az asztal felé és a kezébe tartót pezsgőspoharat letette.

	Vártam türelmesen hogy bele kezdjen a mondatába,de láttam rajta hogy tépelődik,és nem tudta hogyan is kezdjen hozzá.

	Így léptem helyette. &#8211; Igazán elmondhattad volna, hogy van egy másik családod.

	Tudom Sakura de nem ment,..nem tudtam neked elmondani ,..olyan boldogok voltunk együtt,s mikor minap megláttam a városba őket elő jöttek bennem a régi emlékek. Az évek amit egyűt töltőem velük.

	Ha még mindig szereted &nbsp;akkor az utadra engedlek . &#8211;&nbsp; Elmosolyodót.

	Yoshiyuki nélkül nem megyek sehova.

	Amint betölti, az első életévét magamhoz veszem, és a családommal nevelem tovább.

	- Csalódottan néztem rá.- nem viheted el, legalább azt várd, meg míg elég nagy lesz ahhoz, hogy önállóan eldöntse azt, hogy melyikünkkel szeretne együtt élni!

	- Nem Sakura!

	Erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni!

	-Bátyám hátat fordított nekem és kisietett a nappaliból.

	&nbsp;

	Könnycseppek jelentek meg az arcomon, és sora legördültek rajta.

	Erőtlen testel mentem vissza a szobámba ahol Yori rendezkedet.

	- Kérlek hagy most magamra.

	Úrnőm? &#8211; kedvesen rá mosolyogtam.. bár amennyire kedves lehet egy síró lény arca.

	- Tudom semmi közöm hozzá, de Rin úrfi szerintem nagyon szereti az úrnőt.

	Mostanában sokat láttam egyedül szenvedni, mintha valami fájna neki.

	- Igazán Yori?

	- Köszönöm elmehetsz.

	Komornám kiment, és magamra hagyott a gondolataimmal.

	&nbsp;

	Elgondolkodottá tettek a komornám szavai,s egy időre eljátszottam a gondolattal hogy tán igaza lehet, és valóban szeret még a bátyám. Akkor mi oka lehet rá hogy&nbsp;&nbsp; elhagyón?&nbsp; Tán megjátssza magát, hogy megvédjen valamitől.. vagy valakitől?

	&nbsp;

	Még sokáig gondolkodtam ezen, míg a végén bele fáradtam a saját kérdéseimbe.

	Hátra lévő éjszakát egy kisesti sétával fejezetembe.

	Csillagos égbolt mindig nyugalommal töltött el.

	Lassan megnyugodott zakatoló szívem is.

	Bár mi jöhet ezután,&nbsp; s csak abba bízhatok,&nbsp; hogy a senapi mindig velem marad.

	Tudat hogy él és jól van,sokkal nagyobb erőt ad bármilyen köteléknél.

	&nbsp;

	Lassan pirkadt. Ideje volt már visszatérni a házba.

	Beleléptem, nappaliba Rin-t láttam meg a kanapén ülve az arcát kezébe temette.

	Rá néztem,meg se mozdult. Kanapé mellé sétáltam és leültem melle.

	- Rin,mond el nekem a valódi érzéseidet,és ne gyere, nekem az erős vagyok és mindent megoldok színjátékkal. - Elhúztam kezét arcától.

	- Mi a baj?

	- Sakura, nem akarlak elhagyni, de rákényszerülök, hogy ezt megtegyem.

	- Miért, ha egyszer jól meg voltunk, és közös életet terveztünk?

	- Mielőtt megszülettél volna,már volt egy családom. Nagyon fiatalon feleségül vetem Satsukit, aki félig vámpír,és félig ember. Lett egy gyerekünk is vagy is kettő. Ayako és Ayano kétpetéjű ikrek.

	Miután hozzánk kerültél hanyagolni kezdtem a családomat és teljesen a raboddá váltam.

	- Feleségül is veted ezt a nőt?

	- Igen.

	- Akkor ez azt jelenti, hogy a mi házasságunk érvényét vesztette.

	- Igen, és a fiunk törvénytelené vált.

	- Ez nagy baj?

	- Nekem igen,s ezért szeretném magamhoz venni ,és rávenni Satsukit arra hogy nevelje fel úgy mintha a sajátja volna.

	&nbsp;

	- Nem vagy komplett Rin!

	- Miért, - nem lehet semmi ki vetni valód a tervbe.

	- Ugyan olyan keserű sorsot kívánsz neki, mint ami nekem van?

	- Az anyám meg vett,és apám pedig felhasznál a céljaira.

	&nbsp;&#8211; Némán hallgatott nem mondott semmit nekem,ami épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek arra ,semmivel nem különb az apámnál .

	- Akkor minek építeted újjá a régi kúriát?

	- Apa ötlete volt, hogy költözünk oda a családommal.

	Aba hitbe voltam, majd veled fogom ott tölteni a hátra lévő életem,de apa kikötötte, hogy csak akkor újítja fel ha megkeresem Satsukit aki elhagyót,és vele kezdem újra az életem.

	Csendbe burkoltam magam, s megértetem Rin sajgó szívének gondolatait.

	
		De ez nem jogosít fel arra hogy a fiúnkat ki sajátítsd magadnak és a családod szeszélyeinek.


	Arra nem gondoltál, hogy tán nem is érezné jól magát veletek?&nbsp;

	
		Nem Sakura, sosem feltételezek rosszat róluk.
	
		Nincs más választásom, akár belegyezek, akár nem te akkor is el fogod vinni.
	
		Ezek után ne kérd áldásomat.
	
		Mostantól kezdve azt csinálsz, amit jónak látsz.


	Felmentem a szobába és leültem az asztalomhoz. Nap már majdnem felkelt. Halványan lehetet látni a függöny apró résein keresztül.

	Gondolat, alig négy hónap múlva örökre elvesztem a fiamat,és még harcolni sincs erőm érte&#8230; - Teljesen felemészti lelkemet.

	Ágyamhoz sétáltam, és rá dőltem.

	Testem nehézsúlyként huppant bele az ágyba.

	Szívem nem érzet már fájdalmat,sem meg könnyebbülést,kiürültem, mint egy marionett bábu.

	Vajon rám talál még a szenvedély ebbe a kínzó öröklétbe?

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Olyan sokszor éreztem, már hogy itt a vég,és nem bírom tovább,de még is felálltam,s bár romokba hever a lelkem,egy bástya sosem adhatja fel,és ha kell az életemet is odaadom azért a személyért akinek felesküdtem a védelmére. Védelem sok áldozattal járt&#8230;

	A családomat teljesen elveszítetem,és a kapcsolat velük végleg megszűnt.

	Már csak sempai iránt érzet oldhatatlan szerelmem marad.

	&nbsp;

	&nbsp;

	Folytatása következik.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[13.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641797</link><pubDate>2016-01-16 19:16:21</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[12.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641796</link><pubDate>2016-01-16 19:13:32</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[11.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641795</link><pubDate>2016-01-16 19:12:18</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[10.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641793</link><pubDate>2016-01-16 19:10:50</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[9.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641792</link><pubDate>2016-01-16 19:09:36</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[8.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641791</link><pubDate>2016-01-16 19:07:38</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[7.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641790</link><pubDate>2016-01-16 19:05:05</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[6.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641789</link><pubDate>2016-01-16 19:03:55</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[5.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641788</link><pubDate>2016-01-16 19:01:15</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[4.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641787</link><pubDate>2016-01-16 19:00:09</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[3.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641785</link><pubDate>2016-01-16 18:59:10</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[2.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641784</link><pubDate>2016-01-16 18:58:13</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Uta No Prince sama:Revolution 1.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6641783</link><pubDate>2016-01-16 18:56:19</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[3.évad ending dala-anime verzió.]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35898550&amp;nid=6624019</link><pubDate>2015-09-30 22:27:21</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[	]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[3.évad 1.rész opening]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35898550&amp;nid=6624018</link><pubDate>2015-09-30 22:24:40</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[	]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Uta No Prince sama-Sweet Serenad  psp]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35898550&amp;nid=6624015</link><pubDate>2015-09-30 22:20:16</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[	]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Uta No Prince-sama : Maji Love 2000% Live (Anime Go)]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35898550&amp;nid=6624013</link><pubDate>2015-09-30 22:10:49</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[	]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[13.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604984</link><pubDate>2015-06-29 19:30:11</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[12.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604983</link><pubDate>2015-06-29 19:28:16</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[11.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604982</link><pubDate>2015-06-29 19:27:37</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[10.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604981</link><pubDate>2015-06-29 19:25:56</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[9.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604980</link><pubDate>2015-06-29 19:23:51</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[8.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749819&amp;nid=6604979</link><pubDate>2015-06-29 19:22:59</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[15.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6597818</link><pubDate>2015-05-23 18:40:44</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek viharába

	&nbsp;

	15. rész: Rido halála-az utolsó napok

	&nbsp;

	Visszatértünk a Kuran rezidenciára.. de sokáig kellet győzködnie Rinnek, míg rá nem vett arra, hogy maradjunk a fő házba.. Legalább addig, míg azt a romos házat újjá nem építik.

	A második fiam már úton volt a megszületése felé.. nem voltam benne biztos, hogy jó kor fogant meg. A háború bár mikor kitörhet újra a vámpírok és az emberek között. ,de épp elég gondunk van saját berkeinken belül is. A gond az Rido volt aki még mindig élt.&nbsp; Az évszázadok folyamán egyszer sem sikerül ránk lelnie, s reméltem nem is fog.,de ezt sosem tudni,mert a tanács nem mindig ért egyet Kaname döntéseivel.

	Azt az illetőt még mindig nem találtuk meg aki Sayut megölette velem de nincs is erre időnk,a békés napok száma egyre kevesebb lesz addig is annyit tehetünk, hogy kihasználjuk a hátra lévő időnket.

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	&nbsp;

	Az alkonyi fény halványan átsütött a fák koronáján, s mikor utoljára ültem itt a padon akkor épp.. könnyek csordultak végig az arcomon.

	&nbsp;

	- Még mindig Kanamet siratod?

	- Nem Rin.

	- Csak egy emléket, amibe befurakodott Kaname.

	Már elfogadtam, hogy nem jut nagyobb szerepem ebbe a harcba,és teszem azt amit tennem kell.

	Valóban Sakura?

	Kaname sama? &nbsp;hátra fordultam a pad mögé és ott állt Kaname ,s csak nézet karmazsin&nbsp; vörös szemeivel; szinte utasított.. de nem parancsolóan - Gyere ide hozzám.

	Próbáltam neki ellen állni, de a család fejének senki nem mondhat nemet.

	- Kérlek Rin, most menj el.

	- Nem Sakura!

	- De Rin nem szeretném,&nbsp; ha látnád azt amit épp tenni próbál velem a senpai.

	- Amilyen meg gondolatlanul tud néha cselekedni a bátyám- féltem, hogy tán neki támadna, s ezt nem engedhetem meg.

	- Rendbe Sakura, visszatérek a házba. - Ezt nem hagyom annyiba senpai.

	Oda mentem hozzá, és lehunytam a szemem és vártam, hogy mikor mélyeszti belém a fogait,de helyette az ajkamra tapasztotta száját,és olyan erővel csókolt meg hogy majdnem elvesztetem az eszméletemet. Próbáltam magamtól eltolni, de mind hiába. Minél jobban ellenkeztem,Kaname annál erőteljesebben&nbsp; vonta magához az ajkam.

	Elengedte ajkamat és mélyen a szemembe nézet.

	- Tegyél meg nekem egy szívességet&nbsp; Sakura..és öld meg nekem Ridot.

	&nbsp;- Senpai nekem ott van a fiam, most nem tudom megszabadítani béklyótól, ami gúzsba, köti.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Egyedül rád számíthatok.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Rendbe senpai- megteszek mindent, amit tudok. - végül rábeszélt és

	ott hagytam az alkonyi fény árnyékában.

	Gondterhelten mentem vissza a még első évét sem betöltő csemetém ott feküdt a kiságyba és még mindig aludt.

	&nbsp;

	Valahogy el kellet mondanom Rinnek ,de nem tudtam, hogy hozzá kezdeni. Megint ezen járt fejem . Számtalan elképzelést felvázoltam, amit sora el is vetetem.

	Végül mikor szembe kerültünk nappaliba; görcsösen ökölbe szorítottam az egyik kezemet és&nbsp; rá néztem.

	- Rin, senpai rám bízott egy feladatott, amit el kelet vállalnom.

	- Akkor most elmész?

	- Igen Rin,- nem tudom, mikor térek vissza, de kérlek, vigyáz a fiúnkra.

	Bátyám szorosan átkarolta derekam, és fejét a vállamra hajtotta.

	Éreztem, ahogy végig csordul a könnyei az arcán, és minden egyes cseppje rajtam a találta meg a végső nyughelyét.

	Távolból meg láttam Kanamet ahogy épp besétált a nappaliba,s szeme szomorúan rám szegeződőt. Gyorsan ellöktem magamtól Rint, és hátat fordítottam neki.

	&nbsp;Kaname egyenesen felém jött és mintha ott se lenne Rin átkarolta derekam.

	Fülembe súgta; - Elkísérlek a küldetésedre, úgy hogy ez már kettőnk feladata lesz.

	Bátyámra néztem. Dühös tekintete mindent elárult. - Kaname elengedte a derekam és kifelé ment a nappaliból, mikor a bátyám felé szólt. Oda sétált elé és rá nézet. - Ezennel párbajra hívlak ki.

	Micsoda gyerekes egy felkérés volt tőle, de ha férfiak valamit a fejükbe vesznek, az mellől nem tántoríthatok el.

	&nbsp;

	&nbsp;

	Másnap hajnalba a kíváncsiság ki üldözte az álmot a szememből,s nem bírtam magam rá venni az alvásra.

	Az ablakhoz sétáltam és résnyire elhúztam a függönyt.

	Rin nem csak a semmibe mondta a fenyegetőzését,..- valóban kihívta Kanamet egy párbajra.

	Magamra vettem egy sötét kabátot, a kampusznyit a fejemre húztam és lerohantam a kertbe.

	Azonnal hagyjátok abba! kiáltottam feléjük,de mintha csak a semmibe szólt&nbsp; volna,a hangom a párbajt tovább vívták. Kaname és Rin közé ugrottam és széttártam karjaimat.

	Itt és most abba marad ez az értelmetlen viaskodás.

	- Kaname senpai nincs szükség rá hogy elkísérj erre a küldetésre,és neked sem Rin.

	Két férfi egymás mellé sétált és mosolyogva rám néztek.

	Ne aggódj Sakura,senpait már sikerült lebeszélnem erről az örült ötletéről

	Túlságosan elragadtak az érzelmeim. mondta Kaname, és végig húzta a kezét az arcomon.

	Nagy meglepetésemre Rinből semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki.

	A távolból egy nő alakját kezdtem kivenni.

	Olyan ismerős volt mintha már láttam volna már az előtt is.. valahol. Memóriám cserbe hagyott.

	Szép lassan közeledet felénk,a kecsesség kisugárzott minden egyes mozdulatában.

	Mikor közelembe ért,rám nézet&nbsp; és egy apró mosolyt engedet el&nbsp; az ajkáról.

	A kezébe pihent legyezőjét most szétnyitotta és elbújtatta mögé arcát .

	Tudod, kivagyok?

	Igen asszonyom. - válaszoltam neki rideg közönnyel.

	Már az sem tetszet, ahogy megszólított; mint aki akarna valamit, csak épp nem óhajtja kimondani. Inkább körbe írta és utalásokat tett arra hogy ki is valójába.

	Nem kelet nekem bemutatni Kuran Reikot az anyámat.

	Azóta egyfolytában csak beszélt a múltról, ami már nem érdekelt engem.

	Bár így legalább meg tudtam azt, hogy nem szerelemből születem, de ezt mindig is sejtetem.

	Mondhatni, csak egy edény vagyok a bennem lakozó őserőnek. - keserűen elmosolyodtam magamba.

	Végén csak meg tudott lepni, mikor azt mondta- apáddal még mindig szeretők vagyunk.

	&nbsp;

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Apa ezt nem mondta nekem, ezért nem is hitem el neki ezt a kitalációt.

	&nbsp;

	&nbsp;

	A nap hátra levő részében az íróasztalt boldogítottam és elkezdtem összeszedni a gondolataimat és felkészülni a nagy utazásra.

	Szívem nem lett volna ellene, ha velem jön, de tudtam nagyon jól, hogy akkor Rido könnyen egymás ellen hangolhatót volna minket.

	Kopogtak az ajtón.

	Szabad-szóltam ki az ismeretlenek, aki biztos nem vámpír volt.

	Az ajtó kinyílt és egy apró termetű barna hajú lány jött be. Amikor megláttam a ruháját, elfordultam tőle. Azt valamikor Sayu hordta,- az elmémbe ismét előjött az a kép.

	Valami gond van asszonyom?

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Nem nincs semmi baj. Bizonyára az új komorna vagy.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Igen asszonyom a nevem Yori .

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; üdvözöllek&nbsp; Yori&nbsp; - kedvesen rá mosolyogtam.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Ha bármibe segítségére lehetek asszonyomnak, akkor kérem, szóljon nekem;bár lehet, hogy nem érek annyit, mint az elődöm,de nagyon igyekezni fogok.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Tudom. - Már azt sem tudom hány komornát emésztetem fel az elmúlt ötszáz évbe,s még mindig fáj az első elvesztése. Kezdet mindig nehéz számukra,de számomra is. Mikor már teljesen hozzá szokok, akkor történik mindig valami, aminek következményeként mindig a komornám halálával végződik. Vagy épp megbetegednek valami gyógyíthatatlan betegességbe. Törékeny az emberi test,s tán ezért örülök annak, hogy vámpírnak születem&nbsp; és nem embernek. A vámpírok többsége még is vágyik az emberi élet rövidségére. Ez alól még Kaname senapi sem kivétel.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Asszonyom nagyon elgondolkodott.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Igen Yori.- közbe serényen készülődtem a másnap reggelre; mikor is újra itt hagyom a birtokot. Lépteket halottam a folyosóról.&nbsp; -Yori &nbsp;&nbsp;most elmehetsz.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Igen is asszonyom. - Komorna ott hagyott a szobába.

	&nbsp;

	Az ajtó kinyitódott és már épp oda akartam rohanni, hogy Rin karjaiba vessem magam, de az ajtóba nem a bátyám állt, hanem a senpai. Még épp időbe észrevettem ahhoz, hogy ne kerüljek zavarba ejtően közel hozzá. Lenéztem a kezére,- mit szorongathat benne? Azt látom, hogy egy doboz

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Kaname mi ez?

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Egy ruha az esti bálra. - szeretném, ha ebbe jelennél meg. - Csak hogy tud én mindig szeretni foglak.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Igazán senpai! mérgesen rá néztem.

	Nem mondott semmit csak a kezembe adta és meg csókolt.

	Egyfolytában csak bizonygatta felém az értelmetlen szerelmét, amivel nem tudtam már mit kezdeni. Ahogy ifjú Kaname ridegségével sem.

	Egy nap azt vágta a fejemhez, Kár hogy te vagy az anyám .&nbsp;&nbsp;

	Hogy mondhat egy gyermek ilyet az anyának? egy könnycsepp gördült le az arcomon.

	Az asztalhoz sétáltam és letetem rá a dobozt.

	Egy darabig csak nézegetem. - Vajon milyen céljai lehetnek még velem a senapinak hogy ilyenek mond?

	Felemeltem az asztalról és levetem a fedelét.

	Egy gyönyörű ruha volt benne,s ez eszembe jutatta a kezdeteket és a Cross akadémián töltött időket.

	Milyen naiv kis fruska voltam akkoriba

	Alaposabban megnéztem a ruhát, és mit tagadás, teljesen elkápráztatott.

	Egy csodálatos orgona Lilla báli ruha feküdt a mélyén.

	Ablakhoz sétáltam, és elhúztam függönyt.

	A hold még nem jött fel,s a csillagos égen sötét felhők kószáltak,amit, azt az érzetett súgták nekem, hogy történi fog valami az estélyen.

	Próbáltam kiverni a fejemből baljós gondolatot, de nem ment még akkor is ez járt a fejembe mikor már lent voltam a tömegbe, amitől egyre jobban irtóztam.

	Teljesen mindegy hogy vámpír vagy ember, egy kaptafára való. Ezt gondoltam mi közbe kint álltam az erkélyen és egy nemes állttal hozott bort iszogattam.

	Majdnem olyan íze volt, mint az emberi vérnek, ezért örömmel töltöttem el vele azokat az unalmas perceket.

	Kaname senpai?!

	- Mit csinálsz itt kint hercegnőm?

	- Semmi különöset senpai, csak unatkozom; mint mindig.

	- Hátra fordultam. - Most már legalább tudom miért jött ide a senapi.

	- Parketta közepén Kiryuu és Yuuki ejtett épp egy szenvedélyes keringőt. - Visszafordultam.

	- Nem tudtam érted harcolni,és ez bánt engem.

	- Ne bántson senpai, ezen már nem lehet segíteni, elvégre te választottad meg a sorsodat és hogy második leszel öröké a szívébe.

	- Igen ,tudom,de fáj hogy együtt látom őket és köztük lévő szikra&nbsp;

	- Tudom, hogy fáj. Nekem is sok minden fájt a múltba,de próbálj rajta túllépni.. kérlek - neki dőltem mellkasának.

	- Felemeltem a fejem és a kezemet az arcához érintetem.

	- Ne merd nekem feladni.. soha.. nem engedte befejezni a mondatomat, mert már is az ajka rátapadt az ajkamra és egy szenvedélyes kifinomult csókkal elnémított.

	Eltávolodtam az ajkától és a szemeimbe még mindig láttam a múlt szerelmes tűzét,ami felkorbácsolta a szívemet,de hamar ki is aludt, ahogy észrevettem a távolból egy apró zörejt a fák árnyékából.

	Kanamera néztem és átrohantam a báltermen,és ki mentem az ajtón.

	A hold megint vörös izzásba éget, és baljós idők előhírnökét láttam benne.

	Az erdőbe, egy árva lélekbe sem botoltam bele, pedig biztos voltam benne hogy volt ott valaki, de úgy látszik elkerültük egymást.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Elkezdtem visszasétáltam a ház felé.&nbsp;&nbsp; Hirtelen szédülni kezdtem és &nbsp;egy kép jelent meg a fejembe, amint egy vámpír csapat betör a bálra,és az élükön Kuran Rido áll.

	Yuuki és Kiryuu próbálta vele felvenni a harcot, de a mostani Ridonak egyik sem volt ellenfél.

	Könnyedén visszaverte a támadásaikat.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Gyorsan vissza kell jutnom a házhoz,mert különbenkétségbe eseten rohantam vissza. Már majdnem lenyomtam a kilincset mikor eszembe jutott, hogy tán én lehetek az egyetlen reményük.

	Nem hiába bízta rám ezt a feladatott a senapi.

	Csendesen felugrottam az erkélyre.

	Onnan teljes rálátásom volt az egész bálteremre.

	Nem hagyhattam ott a családomat ezért&nbsp;

	&nbsp;úgy tetem mintha épp akkor léptem volna ki az erkély árnyékából.

	Csak nem Kuran Rido nagyúrhoz van szerencsém?

	Készenlétbe helyeztem a lábamnál lapuló fegyveremet,és ránéztem a nagyura.

	Kuran Sakura.&nbsp;&nbsp; -&nbsp; Meg nyalta szája szegletét és már élesítette harcra nevelt karmait, s készült belém vájni, mint ahogy a vadállat teszi a prédával. - Felém ugrott.

	Előrántottam a Kurotsukit és egy könnyed mozdulattal átszúrtam vele Rido szívét.

	Az csak az árnyékom volt. - Mondta nekem gúnyos nevetéssel a mondatát.

	Az árny eltűnt, visszatért Ridoba. A sötétség még erősebbé teszi,a fényre van szükségem ahhoz, hogy elpusztítsam. Nincs szükséged a fényre. jött egy hang valahonnan fejemből.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Használd az ősasszony erejét. Nem volt időm azon gondolkodni hogy ki az a ősasszony, ezért mindent úgy tetem ahogy azt a meghagyta nekem.

	Behunytam a szemem és hatalmas villámok lepték el a báltermet. A körülöltünk lévő vendégek fejvesztve menekültek ki.

	&nbsp;Csak páran maradtak mögöttem; Apám,Kaname és Rin.

	Kurotsukit áthatotta az erőm,s tudtam nagyon jól, hogy közel kell férkőznöm hozzá,mert távolsági harcba nem biztos, hogy le tudnám győzni. Ekkor résnyire kinyitottam a szemem amiből csak úgy sugárzott a gyilkos szándék.

	&nbsp;Egymás felé rohanva pengéink összecsaptak, és ádáz küzdelembe a földre küldtem.

	Torkának szegeztem a Kurotsuki hegyét.

	Ad fel Rido!- Nem tudsz engem legyőzni.

	Majd meg látjuk- Mondta nekem fennkölten, és eltűnt a szorításomból.

	Abba a pillanatba utána eredtem és egy jól irányzékot mozdulattal szíven, szúrtam és aztán levágtam a fejét.

	Teste úgy porlad szét, mint a tűz állttal felemésztett fagerenda.

	Mikor tudatosult a vámpírokba hogy vezérük kimúlt; fejvesztve menekültek ki a házból és eltűntek a sötété éjszakába.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Egy újabb zsarnoktól szabadult meg a vámpír társadalom.&nbsp; megfordultam és oda sétáltam apához.

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Sokkal erősebb lettél kislányom.&nbsp; - Átölelt.

	- Ugyan már apa; egy bástyának ez a kötélsége- mondtam neki szerényen mi közbe átöleltem és szomorúan a földre tekintetem.

	- Az nap éjjel csak vergődtem az ágyba, s arra gondoltam, hogy vajon Rin aki már több mint háromezer éves volt, vajon hogy volt képes ilyen sokáig nélkülözni az érzéseket az életéből? Vagy tán volt élete már előttem is?&nbsp;

	Ezek olyan kérdések, amiket egyszer majd felkel tennem neki, mert rá jöttem, hogy nem ismerem igazán. - Ezek a gondolatokkal aludtam el valamikor a hajnali órákba.

	&nbsp;

	Folytatása következik

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[11.]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35749822&amp;nid=6594072</link><pubDate>2015-05-05 20:06:45</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[10.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564323</link><pubDate>2014-12-08 22:33:51</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[9.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564320</link><pubDate>2014-12-08 22:33:17</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[8.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564319</link><pubDate>2014-12-08 22:30:42</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[7.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564318</link><pubDate>2014-12-08 22:30:13</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[6.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564316</link><pubDate>2014-12-08 22:28:34</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[5.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564314</link><pubDate>2014-12-08 22:26:03</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[4.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564310</link><pubDate>2014-12-08 22:23:32</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[3.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564309</link><pubDate>2014-12-08 22:23:00</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[2.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564307</link><pubDate>2014-12-08 22:19:00</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Book of circus:1.rész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=33861999&amp;nid=6564305</link><pubDate>2014-12-08 22:18:07</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[14.fejezet]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=34582656&amp;nid=6492417</link><pubDate>2014-03-03 16:30:54</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érzelmek viharába

	&nbsp;

	14. fejezet: Sok év múlva: Múlt a jelenben

	&nbsp;

	Előszó:

	&nbsp;

	Azon a bizonyos estén mikor apa és Kaname szavait halottam,- nem hitem a fülemnek.

	Minden csak egy alapos terv része volt, ami akkor fogant meg apám fejébe mikor Kanamenak sikerült túlélnie a halálát. Ezzel egy új értelmet adott a létének,és egy értelmesebb célt azon belül,hogy továbbra is hadakoztunk azokkal a nemesekkel,és tisztavérű vámpírokkal,akik szívesebben látták volna holtan a család fejét, mint élve.

	Fiam egy esős őszi nap látta meg a napvilágot.

	Mikor ránéztem, első gondolatom az volt tiszta apja.

	Kaname még helyeselte is,- Elvégre az én fiam.

	Nem tudtam, hogy reagáljak szavaira,,csak egy mosoly volt az, amivel nyugtázni tudtam felé igazát. &nbsp;

	Legalább ötszáz év telet el az óta, de még mindig emlékszek arra napra mikor először láttam anyámat, azon a családi gyűlésen, ami közvetlen az esküvő után zajlott le. Ott akkor végkép meg pecsételődött a sorsom.

	Még azt sem tudtam, hogy valóban róla van szó.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;

	***

	&nbsp;

	Évek teltek el az esküvő óta, és a kapcsolatom Rinnel mit sem változott.

	Ez naponta eszembe jutót, s próbáltam rá megoldást keresni, de mindig talált valami kibúvott.

	Senpiat is keveset láttam, s vajon miért nem csodálkozom rajta?- Elmosolyodtam. Mit is várhattam tőle, mikor ennyire meg bízhatatlannak tűnik a számomra, aki még most is,az helyet hogy velem lenne ,- még is mással tölti el a napjait. - de nem gondolhatok ilyenre, - hisz a másik lány is ugyan abban az állapotban van.&nbsp; Szörnyen magányos vagyok. Futott át a fejemen,- s ki keltem az ágyból. &nbsp;A székhez sétáltam ahol a köntösöm pihent.

	Elvetem egy könnyed mozdulattal a szék támlájáról,és magamra vettem. ablakhoz sétáltam-

	Már késő délután volt, a nap épp már utolsó fényét szórta a fák lombjára, mikor a távolból egy fekte ruhás alakot véltem felfedezni, az oldalán egy&nbsp; gyermekkel, aki nem volt&nbsp; más mint a mi drága fiúnk

	Kétség sem fért hozzá,az nem lehetett más csak is a Senpai,s az ifjabb Kaname.

	Ahogy közeledő alakját figyeltem úgy lett úrrá rajtam a szomorúsággal teli sóvárgás, s életemben először irigyeltem Yuukit amiért szeretet Kanamem oly sokat jár hozzá.&nbsp;

	Gyűlölnöm kéne,s volt is olyan pillanat mikor ezt éreztem&nbsp; szívem egy szegletében .

	Akár hogy is vívódtam magamban, nem bírtam meg gyűlölni ezt a sebzett lelkű férfit.

	Kopogtak az ajtón.

	Bejöhetek Sakura-sama?

	Hátra fordultam, az ajtó még mindig csukva volt, nem tudtam mit válaszoljak, s végül zavartan kimondtam, - bejöhetsz Sayu;- visszafordultam az ablak felé.

	Ajtó óvatosan kinyílt, a léptek halkan közeledtek felém,s tőlem fél méterrel elhallgattak.

	&nbsp;Egy másodperc néma csend borult ránk.

	Sakura fel kéne öltöznöd!

	- Kimerevedtek a szemeim, mit keres itt a bátyám?!&nbsp;

	Évek óta alig látlak, s ezzel jössz be hozzám?!

	Szégyentelen, és hálátlan egy férj vagy Kuran Rin!

	- Ezt pont te mondod Sakura , még mindig egy olyan férfi után epekedsz, aki sosem fogja &nbsp;&nbsp;&nbsp;viszonozni a szerelmed!

	Elszomorodva néztem vissza az ablaktól s, egyenesen Rin szemébe néztem.

	Szívem mélyén megértetem érzéseit,s mind azt az okot, amiért nem nézet felém ilyen hosszú ideje,de még is most azt kívántam, bár csak úgy lennénk, mint rég,mikor még színét sem láttuk Kuran Kanamenak.

	Közelebb lépet hozzám,s meg simogatta az arcomat.

	Fogalmad sincs arról mennyit szenvedtem, s mikor már azt gondoltam, hogy valóban szeretsz;- csalódnom kellet benned, mert még mindig azt a férfit nézed, aki sosem lehet tied.

	A csókjára vágysz minden egyes éjjel, s én szép lassan belebetegszem a gondolatba, hogy sosem kapom meg a szíved.

	Rin szavai mély tőrként hatoltak az elmémen keresztül egészen a szívem mélyéig.

	&nbsp;

	Ki csordult a könnyem.

	&nbsp;

	-&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Fájdalmas szánalom, amit iránta éreztem, a maradék vágyat is kitépte belőlem, a senpai iránt.

	&nbsp;

	Vigasztalásként egy csókot adott az ajkamra, amiből csak úgy áradt a gyengédség.

	Várlak lent a hallba.

	&nbsp;

	- Siess, mert tudod, apa nem szeret várni.

	&nbsp;

	&nbsp;Mikor végre elhagyta a szobát, gyors léptekkel az ágyhoz rohantam s rá vetődtem, mint egy kisgyermek.

	&nbsp;

	- Bejöhetek?

	- Persze Sayu.

	- Ne haragudjon rám Sakura-sama de az úr szinte rám parancsolt, hogy kopogjak be a kisasszonyhoz, s kérjek be bocsájtást.

	- Mikor bekopogtál, és elmondtad, hogy te vagy félre lökött és belépet.

	- Igen Sakura-sama.

	- Semmi gond Sayu; nem haragszom rád.- Sayu kinézet az ablakon,s aztán az ágyamhoz jött.

	- Kisasszony, Kaname sama meg érkezet az ifjú úrral, nem szeretné őket üdvözölni?

	- Mi értelme Sayu?

	- Fiam kezd elhidegülni tőlem,s már lassan nem is én leszek az anya hanem Yuuki.

	- Fájnak ezek a gondolatok,- egyszerűen beleörülök abba, hogy van is gyerekem meg nincs is.

	- Ugyan már Sakura-sama ,- elvégre még van reménye?

	- Vagy tán tévedek?

	- Igen Sayu.

	- Valóban van egy apró reménysugár, ami azt súgja nekem, hogy még nem késő, és még van esélyem alkotni egy békés családot.

	- Ez a reménysugár nem más, mint Rin úrfi.

	- Igaz?- Némán bólintottam felé.

	Unottan felálltam és Sayura néztem.

	- &nbsp;Ideje valamit kezdenem magammal,mert siralmasan festek.

	Hozd ide a legszebb ruhámat, azt, amelyiket Rintől kaptam.

	Azt az egészen sötétkéket? Igen Sayu azt.

	Mit szólna, ha a legutóbb kapott ékszer kollekciót venné fel?

	Igen, az meg felel.

	&nbsp;

	Sayu szinte betéve tudta már hogy melyik ruhához mi illik, s ez meg nyugtató volt a szívemnek.

	Elkezdtem a hajam fésülni, s aztán átadtam a kefét a neki.

	Hajam féloldalt elválasztva hagyta, meg maradjon a frufru hossza. &nbsp;Hátsó részét kétoldalt felcsavarta s egy lapos nyolcast alkotva,- csattal meg erősítette.

	Nem volt kedvem lemenni a szokásos össze jövetelre, már a hideg is futkározik a hátamon, ha csak rá gondolok, és arra sok vámpír nemesre, akikben apám, - szinte vakul megbízik.

	Sakura-sama: kérem, induljon, - már csak a kisasszonyra várnak.

	Nagy levegőt vettem, s az ajtóhoz sétáltam.

	Kinyitottam, és kiléptem rajta.

	Méltóság teljesen ereszkedtem le a lépcsőn, egyenesen le az előszobába.

	Az ajtó pont akkor tárult ki,s nagy meglepetésemre,Kaname volt az aki be jött rajta.

	Fiam ott feszengett mellette. Elvégre tudta, hogy mi forog kockán.&nbsp; Kaname mindent elmondott neki,s azt is hogy mi célja van ezeknek a családi kupak tanácsoknak.

	Egy dologban egyetértetem Rinel, hogy kész időpocsékolás ezzel foglalkozni, vagy is, ki mit gondol valójában a történtekről. Finoman megbiccentetem feléjük a fejem,s besuhantam a hallba ahol már mindenki ott volt.

	Kivéve a senpait és a fiamat, akik közvetlenül utánam léptek be .

	Körül néztem.

	Észrevettem ismeretlen arcokat, s ezek az arcok csak egyre többen lesznek.

	Visszatekintve a legelső családi tanácsra, akkor felfigyeltem egy nőre.

	Akkor abba reménykedtem, hogy majd legközelebb is látom, de az óta sem jelent meg.

	Mai nap szerencsém volt, s megláttam az alakját a tömegben.

	Megpróbáltam közelebb férkőzni hozzá, de ne tudtam.

	Kérem, üljenek le. - szólt apám a család fői székéből.

	Leült mindenki, csak én maradtam állva.

	Ismét körül néztem, sehol nem maradt hely, de még szék sem ahova ülhetem volna.

	Rin pont apa mellet ült,s mellette a senpai,s senpai mellet.mit keres itt Yuuki?

	Mire készülnek ezek a hátam mögött?

	Közömbös arccal rájuk néztem és ki vonultam a teremből.

	Folyóson magamra vettem egy kabátot és elmentem.

	Hontalanak éreztem magam.

	Mentem előre, be a sűrű erdőbe, s még az sem érdekelt, hogy nappal vagy éjjel van.

	Távolból megláttam egy romos házat, ami kellemes emlékeket idézet fel bennem.

	Emlékszem, gyerekként sokat játszottam itt Rinnel.

	Annak ellenére, hogy én még csak gyermek ö meg már kamasz fel nőt volt.

	Még az első puszit az ajkamra is tőle kaptam, s minden apró szerelmi érintést is.

	Mikor ez eszembe jutott ajkamhoz emeltem kezemet,s megérintetem.

	Elég volt bele gondolnom már is úgy érzem, többet szeretnék belőle.

	Még is elárultam a szerelmét.

	Sötét éjszakában csak a csillagok fénye volt, ami megvigasztalt.

	Abba reménykedtem, valaki majd a keresésemre indul, de nem jött senki.

	Már virradt, s az első sugarak elöl, el kellet bújnom valahova, így bemenekültem a romos házba, s kerestem egy árnyékkal átitatott részt.

	Órák teltek el, mikor meg halottam távolból Sayu hangját, ahogy engem hív.

	Talán ha visszakiáltanék, - Itt vagyok!

	Préseltem ki nagy nehezen a hangokat a torkomon.

	Sayu meg jelent az ajtóban egy fehér esernyőt tartott a kezében.

	Felém rohant, s közbe eldobta az ernyőt.

	- Úrnőm hogy néz ki?

	- Csupa piszok a ruhája és az arca.

	- Bocsáss meg nekem Sayu.

	Nem akartam gondot okozni.

	Komorna látta rajtam hogy nyugtalan vagyok, s valóban az voltam.

	Az járt a fejemben vajon ki indult még a keresésemre.

	Még feleszmélni sem volt időm.

	Komornám arca hírtelen megváltozott,s egy vérszívó e szintű vámpír termet előttem.

	Nekem ugrott- reflexszerűen a lábamhoz nyúltam és előkaptam kurotsukit, s átszúrva torkát, lemetszetem a fejét.

	Elporhadt a teste, mintha sosem létezett volna ebben a világban.

	Végig néztem magamon,- kezemben a véres fegyveremmel,és még véresebb&nbsp; testemmel, elszörnyedtem magamon.

	Hogy lehetem erre képes?

	Kezemet arcomba temetem.

	Lépteket halottam.&nbsp;

	Kíváncsiságból eltüntetem kezemet az arcomról.

	Az ajtóban Rin állt, s aggodva tekintett felém.

	Nyugodt léptekkel elindult.

	Megállt előttem,s térdre rogyót .

	Magához vonta vértől átitatott testem,s -ahogy éreztem aggodalmának&nbsp; meleg könnyeit,elérzékenyültem, s a könnyeim patakokban kezdtek folyni.

	Átkaroltam, a derekát, s bele bújtam féltő ölelésébe.

	Hosszú ideig így maradtunk.

	Egyikünk sem akarta másikat elengedni.

	&nbsp;

	***

	Kibontottam magam az öleléséből,s kérdően rá tekintetem.

	Rin, nem megyek vissza abba a házba.

	Miért?- csak nem Kaname miatt?

	Nem,Rin. -Senpai már nem érdekel.

	- Csak a hűség köt hozzá, mint bástyája, semmi több.

	- Gondom a hercegnővel van.

	- Amikor megláttam a senpai mellet, tudtam, csak idő kérdése lesz, és be fog költözni .

	- Ami azt jelenti, hogy hozza magával a húszárt, és a kis hercegnőt.

	- Rin, nem fogok előtte hajbókolni, és közben a lányát kerülgetni.

	- Még is hova mész Sakura?

	- Nem tudom, de még mindig jobb lesz az az élet, mint hogy alázatott tanúsítsak olyanok felé, akiket meg vetek.

	- A családunkhoz tartoznak, nem gondolkodhatsz így.

	- Akkor úgy látszik, én kivétel vagyok. - Ki szeretném deríteni, - Vajon kinek volt szándékában &nbsp;Sayut átváltoztatni?

	&nbsp;

	Romos ház tetejéről az égre néztem,s boldogan vetem tudomásul,&nbsp; - ránk esteledet.

	Rin elkezdett gyertyát keresni, s talált is egyet egy eldugott kis poros fiókban.

	Szúk által már alaposan megdolgozott asztalkára tette, s egy laza mozdulattal meg gyújtotta a gyertyát.

	Leült mellém, s meg fogta a kezemet, és magához vonta a testemet.

	Óvatosan lefektet a porral átitatót padlózatra, s szenvedélyesen megcsókolt.

	Nem kerülhetem el a karjait, és a teste melegét, ami ott azon a helyen, s időben megtörtént; - Szerelmünk végre teljesé vált, s egy apró boldogságot hagyót maga után.

	&nbsp;

	Folytatása következik

	&nbsp;

	Az idegennő ki létét még mindig homály fedi.

	Sajnos csak a legközelebbi fejezetben libben fel róla a fátyol.

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[30.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469217</link><pubDate>2013-12-15 15:01:44</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[29.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469215</link><pubDate>2013-12-15 14:58:14</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[28.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469214</link><pubDate>2013-12-15 14:57:33</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[
	
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[27.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469213</link><pubDate>2013-12-15 14:56:59</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[26.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469211</link><pubDate>2013-12-15 14:56:13</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[25.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469210</link><pubDate>2013-12-15 14:54:13</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[24.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469209</link><pubDate>2013-12-15 14:52:42</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[23.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469208</link><pubDate>2013-12-15 14:50:45</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[22.ending]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35763165&amp;nid=6469205</link><pubDate>2013-12-15 14:48:04</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item></channel></rss>
