Aggódóm érted. Napról-napra savanyúbb vagy,

ráadásul már a harc sem tud lázba hozni. Mi ez, ha

nem baj? – A nő felsóhajtott, majd váratlanul felült

és borzasztó hörgéseinek hangja verte fel az egész

házat. Ahogy köhögött a padlóra hanyatlott és

minden igyekezete ellenére is remegés futott végig

testén, mintha rohama lett volna. Byakuya finoman

magához ölelte, míg Ayana erősen csimpaszkodott

belé. Vállába fúrva fejét gyorsan kapkodta a

levegőt, amit tüdeje az istenért sem akart

befogadni.

Drágám, jól vagy? – Kuchiki hirtelenjében nem

tudott jobb kérdést feltenni. Ha családjáról volt szó

higgadtsága és önuralma jelentős mértékben

csökkent. Ayana képtelen volt megszólalni, úgy

érezte az oxigén kipréselődik mellkasából.

Fulladozott.

Nem… kapok… levegőt… – nyögte, majd még

erősebben markolta meg a férfi kimonóját.

Byakuya egyből orvos szeretett volna hívatni, de

makacs asszonya megakadályozta ezt a tervét. A nő

hirtelen hangos zilálásban tört ki, aztán pár

másodperc múlva el is halkult és újra „jól” volt.

Nem először történt vele hasonló az elmúlt

hetekben, de ennyire ijesztően és hosszan még nem

csapott le rá, csupán egyre gyakrabban köhögött s

sokkal fáradtabbnak érezte magát, semmi több.

Ayana – ragadta meg felkarját, mielőtt az a

parkettára roskadt volna –, szívem… – szólongatta.

Remélte, hogy annyira tudatánál van, hogy félájult

állapotából felrázhassa. Ayana megrebegtette

szempilláit, majd homályos kép tárulkozott fel

előtte. Valaki beszélt hozzá, de eltartott egy jó

darabig mire felfogta.

Mi? Igen? – nyögte bágyadtan. Az elmosódott

alakban férjére ismert rá.

Drágám, mi a baj? – Lesada kapitány megrázta a

fejét; nincs itt semmi baj.

Jól vagyok. – Nyilvánvalóbb hazugságot nem is

mondhatott volna. Byakuya álla alá nyúlva emelte

meg fejét. Ayana fekete írisze csillogott, mintha

lázas lett volna, s amint homlokához ért gyanúja

beigazolódott: bőre lángolt.

   Több se kellett neki. Feleségét ágyba – akarom

mondani futonba – parancsolta, akinek ereje sem

volt ellenkezni. Kelletlenül ugyan, de rábólintott.

Magának beismerte, hogy már rég orvoshoz kellett

volna fordulnia. Az állandó forróság, amit fejében

tapasztalt közel két hónapja, megőrjítette. Sok

dolgon hosszas ideig mélázott, melyre régen

néhány másodpercnél többet nem fecsérelt.

Végtagjait nehezen kényszerítette mozgásra, s harc

közben megesett, hogy lába, vagy keze, netán

mindkettő lebénult. Szerencséjére sérülés nélkül

keveredett ki ezekből a csatáiból, mivel az utolsó

pillanatban mindig visszanyerte uralmát teste

felett és végső csapást mért ellenfelére/ellenfeleire.

Kedélyállapota ingadozó volt, s folyton egy

személyen vezette le a felgyülemlett feszültséget.

Byakuya odaadó férj mintájára tűrte asszonya

kiborulásait és fejmosásait, miközben

papírmunkájával foglalatoskodott érzelmektől

mentes arccal, amivel Ayana-t csak még jobban

felmérgelte.

   Azt bántotta, akit majdnem a legjobban szeretett.

Anyukaként gyereke volt számára az első, így Arina

mit sem tapasztalhatott haragjából, ő csupán az

álomszülőt látta benne, míg Byakuya

megismerkedett kevésbé elragadó oldalával is.

Lányuk kiskorában igyekeztek minél összetartóbb

család lenni. Az ifjú Kuchiki akkoriban

tökéletesnek látta kapcsolatukat, ami majdnem az

is volt. Ayana és főleg Byakuya végtelenül örült

gyermekük születésének, ebből kifolyólag

megbékéltek egymással és tiszta lappal indítottak,

aztán, ahogy Arina egyre idősebb lett úgy romlott

házasságuk; külön szobában aludtak, tudomást

sem vettek a másikról és soha nem beszéltek meg

semmit. Majd leányuk tinédzser korba lépett,

amivel megsokszorozódtak a problémák. Arina ki

akart törni a kalitkából, melybe fogva tartották, azt

szerette volna csinálni, amit a többi vele egykorú

lány; csavarogni a városban a barátnőkkel,

szórakozni és végre megismerkedni az erősebbik

nemmel. A fiúk figyelmét felkeltette az ifjú Kuchiki,

aki ettől szárnyalt az örömtől, melyet apja nem

nézett jó szemmel és továbbra is Csipkerózsika

bánásmódban részesítette. Arina Ayana-nak sírta el

bánatát, aki mindig védelmébe vette és legtöbbször

elengedte ahová csak menni akart, ami miatt

kapcsolata a férjével rettenetesen elmérgesedett.

Lányuk újra- és újra megpróbálta jobb belátásra

téríteni apját, s mindenegyes sikertelen – pusztán

ilyen akadt – kísérlete végén elkiáltotta magát,

hogy: „Anya!” és említett személy jött. A két szülő

jól összekapott, de végül Arina mindig jól járt.

Túlkésőn vette észre édesanyja és édesapja közt

tátongó szakadékot, melyet ő is szélesített.

   Arina, amint meglátta Date Akio doktor ebből

rárontott Byakuya-ra dolgozószobájában.

Apa! Mondd, hogy anya teljesen egészséges! –

Jégkék szemei könyörgően néztek a férfire, aki

letette ecsetét, s keserűen elhúzta száját.

Azért van itt, hogy kiderítse! – A lány lábai a földbe

gyökereztek; az ő, az ő édesanyja beteg lenne?

Hazugság!

De apu, anyu nem lehet beteg, mi baja lenne

mégis? – kérdezte, mire Byakuya még jobban

elfancsalodott, mely gyereke figyelmét sem került

el.

Anyád sok mindent elhallgat, amit nem kéne. Ha

haldokolna, akkor is azt mondaná: Jól vagyok, ne

aggódjatok! – mondta keserűen. Ayana sosem volt

vele őszinte; eltitkolta előle gondjait és inkább azt

hazudta: „Minden a legnagyobb rendben van.”

Miért? – kiáltott fel ijedtében a tinédzser. Kuchiki

kapitány fáradtan sóhajtott.

Mert ő ilyen. Nem szereti, ha vele foglalkoznak.

Mindig másokat helyez maga elé és végül ő már le

is csúszik a fontossági listáról. – Arina tekintete

elhomályosult a színtelen folyadéktól, ami

benedvesítette szemét. Apja közömbös szavai pedig

majdnem megríkatták.

Ha szeretnéd, most nem lenne ez! – ripakodott rá,

s könnyei akaratlanul is kicsordultak. A sóscseppek

végigcsorogtak arcán, majd a parkettára hullottak.

Arina! – dörrent rá édesapja, de gyermeke folytatta

megkezdett „szónoklatát”.

Ő szeret téged. Miért nem vagy képes legalább egy

kicsit viszontszeretni? Néha többet ér egy jó szó,

mint az, hogy megöleled, aztán ellököd magadtól.

Anya a feleséged és nem holmi szajha! – A végét

már kiabálta, miközben keservesen sírt. Byakuya

elképedve nézte gyermekét; ilyen szörnyű lenne

már látszatra is házasságuk?

   Arina kirontott a szobából, képtelen volt tovább

egy helységben tartózkodni apjával. Végigrohant a

folyosón, egészen Ayana szobájáig, ahonnét épp

Akio lépett ki. Elkeseredett ábrázat ült arcán.

Mi a baja anyunak, doktor úr? – kérdezte szinte

suttogva, lehajtott fejjel.

Édesanyád közel tizennyolc éve küzd ezzel a

betegséggel – tette a kezét a gyermek jobb vállára.

– Most pihennie kell, de ne idegeskedjék, reggelre

egy-kettőre jobban lesz – mosolygott bátorítóan.

Date nem hitte el szavait, viszont reménykedett,

hogy kellően jól elő tudja adni, hogy a kislányt

megnyugtassa. Arina szipogva nézett fel az orvosra.

Jégkék írisze csillogott; már elképzelte, ahogy

másnap anyja boldogan mosolyogva megy be hozzá

elköszönni, mielőtt munkába indulna, amit aznap

elhalasztott.

Köszönöm – hálálkodott, s letörölte könnyei

maradványát. Akio bólintott, majd leindult a

Kuchiki-klán vezetőjének otthoni irodájába.

   Byakuya ismét papírjai felett görnyedt csak, hogy

agya ne lánya szavain kattogjon. Halk kopogásra

feleszmélve invitálta be vendégét. Az orvos lassan

csoszogott vénséges csontjaival. Homloka ráncokba

szegődve nyugtalanította a kapitányt. Tudta, hogy,

amit hallani fog az rosszabb lesz, mint amire

számít. A doktor megköszörülte torkát, aztán

csendesen beszélni kezdett:

Nincs jól, nagyon nincs jól. – Már magában ez sem

ígért sok jót. – A láza megint az egekbe tört…

Remeg és csúnyán köhög – sorolta a tüneteket. –

Nem akar se enni, se inni, s látogatókat sem kíván

fogadni. Engem még csak valahogy megtűr, de

szívesebben lenne egyedül – ismertette az aggasztó

tényeket. – Itt maradok, azonban ez tőle függ, ha

küzd, és akarja, rendbe jöhet, viszont, ha nem…

még… ma… este… meghalhat. – Akio fej leszegve

adagolta a lényeget. Byakuya ereiben meghűlt a

vért. A szavak súlya lebénította.

Meghalhat? – kérdezett vissza döbbenten.

Igen.

Nem olyan lány, aki könnyen adja magát, de

belefáradt már ebbe a végláthatatlan küzdelembe.

Hónapok óta visszatérő panaszai vannak.

Csodálkozom, hogy ilyen gyenge fizikummal nem

sérült meg, bár ennek inkább örüljünk – folytatta.

Az ő torkából is kifakadt egy sóhaj. Ötlettelenül

megrázta fejét, majd a férjre pillantott, akinek

érzelemmentesség most sem enyhült. Byakuya

elcsodálkozott a gyenge fizikumon, Ayana-t ugyan

nem látta harcolni mostanság, de úgy tűnt az

asszonynak efféle problémái nincsenek. Sosem

dagadtak rajta a kilók, így az a kis súlyveszteség

ruhái lévén észrevehetetlen volt.

Nem tudom mi lehet a baj… – törte meg a csendet

az öreg. – Legutoljára a terhesség alatt betegedett

le… Netán fiú utódról is gondoskodott? – Az orvos

következtetése logikusnak látszott. Kuchiki

kapitány elgondolkozott; mikor töltötték utoljára

együtt az éjszakát egy kis élvezet kedvéért? Emlékei

egy hónappal ezelőttre siklottak, arra a szombati

napra, amikor a szokottnál is jobban

összezördültek, majd este békülés címén

szeretkeztek.

Kétlem, hogy terhes lenne – válaszolta

szűkszavúan. Akio bólintott.

   Ayana borzasztó rosszullétre ébredt, s ahogy

hirtelen felült mindent feketeség lepett el. Melege

volt, szörnyű melege, mégis reszketett és rázta a

hideg. Erőtlenül hanyatlott vissza párnájára.

Valami hűs dolgot érzett homlokán, s a

verejtékcseppekkel egy másik, folyékony anyag

vegyült. Megtapogatva említett testrészét egy alig

kicsavart vizes ruhára ismert rá, melyből folyt a

nedvesség, halántékán végigcsorogva. Egy oly’

ismerős helyzetbe csöppent bele, amit már

néhányszor megtapasztalt. Gyomra háborgott,

mely aznap még nem kapott egy falat táplálékot

sem. Kiszáradt torkának jólesett volna egy pohár

víz. A folyadék hiány aggasztóbb volt állapotát

tekintve. S, mintha valaki tudta volna, hogy

megszomjazik feje mellett, a hőn áhított ital ott

állt. Ügyetlenül fogta meg a csészét, miközben

felült és szájához emelve ivott néhány kortyot. A víz

vízesés módjára ömlött le nyelőcsövén, ami után

kicsivel jobban érezte magát. Megpróbált felállni,

de minden igyekezete ellenére sem sikerült.

Dühödten zuhant vissza párnájára.

   Egy felettébb frappáns káromkodás sorral készült

megörvendeztetni szobáját, mikor alig hallható

neszek zajára figyelt fel, azonban mielőtt

válaszolhatott volna, valaki beljebb került. Ayana

halványan elmosolyodott. Az imádnivaló Kuchiki

Rukia merészkedett be birodalmába. Alacsony

termete miatt nem nézett ki egy tizenhat éves

lánynál többnek, pedig már a százötvenen is túl

volt. Szokványos halálisten egyenruháját viselte,

melyek vékony alkata lévén kissé esetlenül állt

rajta. Oldalán ott virított kardja, benne azzal a

szellemmel, akivel azóta Feketeangyal

megbarátkozott. Fekete haja épp csak nyaka alját

verdeste és itt-ott rövidebb szálak kandikáltak ki.

Homloka közepén még mindig ott lógott az a tincs,

amit sehogy sem tudott eltűrni. Sötétlila szemei

fakón és szomorúan csillogtak. Hófehér bőre

sápadtabb volt a megszokottnál.

   Rukia megtorpant, amint észrevette, hogy Ayana

fent van és őt nézi.

Ne haragudj, megyek is… Nem szeretnélek zavarni

– hebegte, de a beteg leintette.