Második fejezet – kényszerpihenő

Ayana másnap a legnagyobb csillag fénycsóváinak

cirógatására kelt. Az ablakán beömlő fény kellemes

meleget varázsolt szobájában, bár az aranyos

fényár könnyeket csalt ki szeméből. Kintről énekes

madarak csicsergése hallatszott be, a szellő lágy

dallamával karöltve. A mennyasszony

kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, melyek

hangosan ropogva panaszkodtak a csúf ébresztését.

Végtagjai mozgatását furcsán könnyűnek érezte az

előző két naphoz képest. Bal fele sem zsibbadt már

annyira, s homlokát csak langyosnak vélte.

Mondhatni jól volt, bár még ereje híján. Most

tényleg egy nemes lányának látszatát keltette;

törékenynek és gyengének tűnt, aki beletörődött

sorsába, hogy hozzá kell mennie ahhoz a

személyhez, akit a legjobban utál Soul Society-ben.

Megborzongott a gondolattól, hogy ő is Kuchiki

lesz, ígértének hála, bár, ha vőlegénye még időben

életét veszti, akkor az apja gondosan felépített terve

romba dől. Azt maga is elismerte, hogy a drága

Masaaki-nál jobban senki nem támadhatná hátba.

Mi ez a savanyú ábrázat, kisasszony? – csoszogott

be Akio. Arcán széles mosoly terült el, amint

meglátta Ayana-t emberi színben pompázni. Vagyis

a csatát a függöny nyerte meg.

Semmi különös – felelte.

Akkor jöhet a szokásos kérdés? – A mennyasszony

kivételesen vevő volt a doktor humorára és fél

mosolyra húzva száját rázta a fejét, mintha csak azt

vakarta volna mondani, hogy: Maga sosem

változik. – Jobban van? – újított a változatosság

kedvéért. Ayana bólintott.

Sokkal – válaszolta. Akio győzelmét megtapsolva

állapította meg, hogy a nő fekete szemeinek fénye

újra a régi.

Úgy tűnik az alvás csodákra képes – jelentette ki az

orvos, miután betege homlokát megtapogatta. – A

láz ma még hű társa lesz, de ne aggódjon, észre se

fogja venni. Javaslom ezt a hetet, vagy legalább

három napot fordítson pihenésre. – Ayana elhúzta

a száját. „Három nap? Ez vicc? Egy!” – Lesada

kisasszony a maga érdekében – figyelmeztette.

Jól van, jól van, majd igyekszem – morogta. El se

tudott képzelni izgalmasabb programot holmi

fekvésnél s, mivel már a plafon sem számított

annyira lenyűgözőnek, így az unalom a tetőfokára

hágott volna. A verőfényes időjárás szépségei pedig

nem kötötték le. Akio reménykedve rámosolygott,

amit félig-meddig viszonzott, legalábbis a doktor

úgy látta.

Semmi megterhelés! Meg ne halljam, hogy máris

szörnyüldözésre vetemedett. Csak és kizárólag

pihenés. Világos? – kérdezte barátságosan. Ayana

láthatatlanul fintorgott és hallhatatlanul

szitkozódott.

Megszólalhatok, vagy az is szigorúan tilos? –

gúnyolódott, amit az orvos egy mosollyal díjazott.

Persze, de módjával. – A leendő feleség

gyerekkorában biztos bevágta volna a durcát,

viszont mivel már kinőtt abból a korosztályból

csupán egy csúnya pillantást vetett Akio-ra.

Szép napot! A szabályokról ne feledkezzen meg! –

intett búcsút.

Viszlát! – mondta Ayana.

   Az orvos távozása után egyedül maradt.

Gondolatai a ráváró, sürgős papírmunkái körül

forogtak, amivel nyilván Eda nem boldogul, elvégre

apró fogalma sincs róla, hogy kapitánya kivel,

milyen harcot vívott, így maximum az egyik helyről

a másik helyre pakolhatta át az aktastócokat. Bár

azt sem tartotta kizártnak, hogy Isana hadnagy az

irodába se tud bejutni, mert a munka már az ajtó

előtt sorakozik. Ayana utálta, ha elmaradása gyűlt

fel, de kénytelen volt belátni, hogy a papírok felével

sem végezne, mikor már fáradtan dőlne az

asztalára. Sajnos az ereje még nem tért vissza,

ebből kifolyólag hamar kimerült volna. Aztán

osztaga is eszébe jutott; egész napos henyélés

milyen nemes feladat olyan erős halálistenek

számára, mint az „övéi”. Lemondóan sóhajtott,

tehetetlen helyzetének örömére.

   A nap további részében a mennyasszonyt

egyfolytában tömni akarták. Az egyik szolgáló

túlbuzgóságában még azt is felajánlotta, hogy

nagyon szívesen megeteti, amit Ayana kedvesen

visszautasított. Az evéshez és iváshoz van elegendő

ereje, jelentette ki. S, ha a személyzet éppen nem

lógott a nyakán, akkor a család az esküvő

részleteivel zaklatta. Apja nem nagy meglepetésére

lánya lelkesedése a téma iránt a nullát súrolta, bár

ellenkezésnek bármi jelét sem látta, minek

köszönhetően eltátotta száját. Ayana az „értem” és

a „rendben” szót váltogatva jelezte időnként, hogy

figyel. Csöndben ült és hallgatta készülő halálos

ítéletnek terveit. Akárhányszor csak a véleményét

kérdezték ő egy „nem tudom”-mal, vagy egy

„fogalmam sincs”-csel válaszolt, így a döntés

meghozatala a többi jelenlévőre maradt s, amiről

úgy sem sikerült az a vőlegény megérkeztére

váratott. Ayana a létező összes imát minimum

tízszer elismételte magában, hogy vőlegénye

véletlenül se találjon addig betoppanni, amíg ő

apja irodájában tartózkodik.

   A leendő feleség különösképp nem kereste

édesapja társaságát és a szemkontaktust is kerülte.

Masaaki kissé elkenődött emiatt, de a házasság

téma gondoskodott róla, hogy idétlen vigyora ne

konyuljon le. Haruna is hasonló boldogság

felhőben szállt a tervezgetésnek hála és már arról

áradozott milyen nagyszerű lesz unokázni. Ayana

gúnyosan elmosolyodott; Kuchiki Byakuya majd

pont tőle akar örököst, mi? Ezt a kérdést, azonban

megtartotta magának. Nem akarta lehervasztani az

anya lelkesedését. Az utóbbi időben ennyire semmi

sem derítette jó kedvre, így rendes gyerekként

hallgatott. Ayana-t egyetlen egy dolog zavarta, az

esküvő dátumáról egy szó sem esett. „Az időpont

nyilván vagy túl közeli, vagy túl távoli…” – ötletelt.

Byakuya-ból nem nézett ki sietős házasságkötést,

így el is hessegette ezeket a kérdéseket a fejéből.

   Ayana a fűben ülve gyönyörködött a

naplementében, kimerítő napja lezárásaként. A

bárányfelhők alja halvány narancssárgás színbe

borultak a halványkék égen. A rózsaszín és a

narancssárga szín egybeolvadása gyönyörű

színátmenetet képzett. A szél lágyan lengedezve

cirógatta a lányt, aki a változatosság kedvéért egy

másikba ugyan, de fehér kimonóban ücsörgött

odakinn, majdnem egy órája. A természet efféle

„csodái” gyerekkora óta lenyűgözték. Mindig talált

„kedvenceiben” egy olyan részletet, ami korábban

elkerülte figyelmét. A hirtelen feltámadó szél

lesöpörte válláról eltévedt tincseit s a többivel

összefogva repítette ide-oda a feje körül. Ayana

felhúzta térdeit, majd lábszárát átkulcsolva

melegítette magát, hisz a ruháját nem mondhatta

valami melegnek.

Meg fogsz fázni! – figyelmeztette egy közömbös

hang. A mennyasszony annyira mélyen járt elméje

erdejében, hogy úgy ráijesztett a mély tónus, hogy

összerezzent. Kis híján hátracsapta a kezét, de

szomorúan ébredt rá, hogy meglévő erejét tekintve

csak saját csontjait törné el. Válla fölött hátrakapva

fejét imádott vőlegényét pillantotta meg, aki

mögötte állt.

Ennyire nincs hideg – bírta beszédre ajkait. A férfi

késői órához képest frissnek tűnt és talán még

helyesnek is. Ayana padlót fogott; ezt most

komolyan gondolta?

Makacs vagy – érkezett a „bók”.

Igyekszem kinőni, de nem olyan egyszerű – mondta

lehajtott fejjel, aztán szófogadó gyerek módjára

felállt. Byakuya furcsállotta, hogy ilyen hamar

kezesbárány lett, bár sejtette, hogy lesz még bőven

összetűzésük, amint a nőnél újra betelik a pohár. –

Öhm… szóval… miért keresett? – nézett fel leendő

férjére, magabiztosságát mellőzve. Ayana csak

most érezte igazán milyen nagy lélekenergiája is

van a férfinek. Kissé megszédült tőle, de

egyensúlyát megtartotta.

Ha már egyszer házasok leszünk, leszokhatnál a

magázásról – mondta hűvösen, miközben

tekintetét a szőke halálistenébe fúrta. A

mennyasszonyt az átható, szürke szempár szinte

fojtogatta, azonban nem mert elnézni.

Ö… rendbe – nyökögte. Ayana az összes kapitányt

magázta, erre pont őt tegezze. Őt, akit akkor se

tegezne, ha ezen múlna az élete.

Yamamoto főkapitány szeretne látni, amint kellően

meggyógyultál. – Az, az érzelemmentesség, ahogy

Byakuya beszélt ismét megbotránkoztatta. Szeme

előtt megjelent a kép, ahogy házaspárként élik

közös életüket; pontosabban férje megveti és lenézi

őt, s ezt ő tűri. Még, ha Ayana nem is akart egy

romantikus pasit, de azért egy kis törődés neki is

jólesett volna, amit Jégcsap kapitány mellett biztos

nem fog kapni. – Jobbulást kíván!

Ajjaj! Meg kellett volna csinálnom azokat az

aktákat – gondolkodott hangosan s egy pillanatra

meg is felejtkezett az előtte álló férfiről. Idegesen

hajába szántott, amitől még kócosabb lett.

Másról akar veled beszélni – nyugtatta meg

mennyasszonyát, aki kételkedve tekintett fel

rá.Köszönöm, hogy szólt...ál. – Ayana úgy érezte,

mintha egy idegen nyelvet tanulna. Már előre látta,

hogy nehezen fog leszokni a magázásról, de azt ne

várja tőle a férfi, hogy keresztnevén szólítsa. – Ezt

nem nekem találták ki! – szaladt ki száján egy

újabb gondolat, amit egy sóhaj kísért. Byakuya

szinte már sajnálta a nőt, oly’ esetlen volt, bár

arcán ennek halvány jele sem mutatkozott.

   Ayana váratlanul taszította hátrébb a vőlegényét,

akit mindössze egy méterrel tudott csak arrébb

tessékelni, így ő vált a merénylet célpontjává. A

csapás a hátát érte; felhasította ruháját, s egy átlós

sávot vágva bőrébe elképesztő mennyiségű vér

fröccsent a levegőbe. Az alaktalan forma akkora

volt, mint a nő felsőteste, ami másodpercek alatt

vörösre festette a füvet. Ayana nem sikított,

csendben tűrte a rászabadított kínokat. Sosem adta

meg azt az örömöt támadóinak, hogy hallhassák

mennyire szenved. Arcára kifejezéstelenség ült ki,

ahogy a szörnyűséges fájdalom szétterjedt testében.

Ordítani szeretett volna, de attól csak jobban

kínlódott volna, így összeszorított fogakkal rogyott

térdre, majd két tenyerét a földhöz nyomva

támaszkodott meg. Állán lecsorgott egy vékony

vércsík, ami száján keresztül érkezett, innen tudta,

hogy a belső szerveit is elérte a támadás. Bárki és

bármi tette már nem volt ott. Byakuya ledermedve

kísérte végig a vérfagyasztó látványt nyújtó öt

másodpercet. Elképzelni sem tudta a nő miért

„áldozta fel magát”. Azzal viszont tisztában volt,

hogyha őt találják el, belehal, hisz pontosan

mellkasába csapódott volna a fénycsóva. Mielőtt

Ayana összecsuklott volna karjába kapta és

villámgyorsan a négyes osztaghoz vitte. A gyógyító

csapat elszörnyedve vizsgálta meg a sebet. A

mennyasszony egész háta egytepedt vérbe úszott.

   A Lesada családnak és a Kuchiki-klán vezetőjének

kezdetét vette egy újabb álmatlan éjszaka…