Zanpaktou szerelem

By Sirius

Senirei nyüzsgő utcáin sétáltam gazdámmal, s az árusok

portékáit figyeltem.

Időként elkalandoztak gondolataim,egy férfin, akit csak

hírből ismertem,s az arcát sosem láttam.

Valahogy nem akart megszabadulni attól a maszktól,

amit folyton az arcán viselt.

Pedig olyan sokszor kértem már legalább egyszer mutassa

meg az arcát, de sosem tudtam rávenni arra, hogy

megtegye. Még is mikor mondhattam neki az előző

szavakat hogyha csak hírből ismerem?

Mielőtt elindultam volna mesteremmel, odamentem

hozzá és megkérdeztem tőle, nem e venné le a maszkját a

kedvemért.

Nem szólt semmi csak némán meg csóválta a fejét és

bement gazdám bátyához.

Végül hazafelé vettük, az utunkat, de nekem nem volt

kedvem haza menni.

Hiába mondtam a mesteremnek,- Maradnék még.

Végül csak sikerült tőle eltávolodnom annyira, hogy

beleveszek Senirei színes forgatagába.

Nap hamar elérte a horizontot, s lábam hazafelé vitt.

Ösztönszerűen éreztem a mester lélek energiáját.

Mikor befordultam a birtokra, s végig sétáltam az apró

köves úton, megláttam Senbonzakurát, egy padon pihent.

Padhoz sétáltam, s leültem mellé.

Azon gondolkodtam vajon kezdeményezne, ha jeleket

szórnék felé?

Végül elvetetem magamba ezt a gondolatot, s csak ültem

mellette szótlanul.

Észrevettem, hogy köztünk lévő távolság egyre kisebb lett,

mire összeértek a combjaink.

Felnéztem rá, s belevörösödtem a gondolatba, hogy tán

még is érez irántam valamit.

Keze kezemhez közeledett, s lazán átkulcsolta.

Már csak egy csók hiányzik, de nem gondoltam, még a

maszkot is képes lesz levenni azért, hogy az ajkunk

összeérjen.

Mikor levette, megláthattam arcát, amit folyton a maszk

mögé rejt.

Meg akartam simogatni, de nem volt rá lehetőségem.

Egy rántás és már is a karjába voltam, s ajka ajkamhoz

érve, teljesen elkábítót a varázsa.

Ajkunk eltávolodót, s közbe ránk is esteledet.

Az első csillagok az égen pislákoltak felénk, mint apró

reménysugarak.

***

 Leültem bátyám dolgozó szobájának ajtaja elé.

Nii-sama.

Bejöhetek?

Igen Rukia.

Rukia kinyitotta a tolóajtót, és bementem rajta.

Nii-sama nem aggódsz zanpaktoudért?

Nem Rukia.

Rossz érzésem van Soda No Shirayukival kapcsolatba.

Mikor kint voltunk a városba eltűnt mellőlem.

Nem lesz baja.

Ha nem bánnod bátyám elmennék megkeresni a zanpaktoumat.

Byakuya fel ált az asztal mellől, s az ablakhoz sétált.

Kinézet rajta.

Kisé elkomorodót az arca volt mikor megláttam a két zanpaktout kéz a kézbe sétálni.

Most már nem kell érte aggódnod, épp most tér vissza

Senbonzakurával.

Felragyogtak a szemeim, és az ablakhoz sietem.

Ahogy kinéztem rajta egyből megkövültem.

***

Csendbe hazafelé sétáltunk, s megálltunk Senbonzakura

mesterének otthona előtt.

Rám nézet, és meg simogatta az arcom,s a fülemhez

hajolt.

Kérlek, ne mond el senkinek azt, hogy láttad az arcom.

Eleresztette a kezemet, s elindult befelé.

Még mielőtt bement volna mesterem nyitotta ki az ajtót és

némi haraggal rám nézet, aztán visszament tekintetem

Senbonzakurára.

Már előre ismerem mesterem reagálását, biztos vagyok

benne kiszúrt minket az ablakból,bár az illető inkább

Senbonzakura mesterére hasonlított,a reatsu alapján.

Nem számított semmit, mit is szól bár melyikük is a

szerelmes romantikázásunkhoz.

Mióta megláttam csak Senbonzakura járt a fejembe,

annak ellenére jég alapú kard vagyok,s legalább olyan

titokzatos,bár nem annyira, mint a kedvesem, akire

folyton az eszembe jár,még most is pedig itt van

mellettem,s már előre elborzadok ,mit is fogok kapni a

mesteremtől ezért. Szegény Senbonzakurát nem is

említem, a mestere még az enyémnél is rosszabb.

Tetézem a feszültséget, az ajkához hajoltam,s adtam neki

egy búcsúcsókot .

Még is hogy képzeli?!

Leáll flörtölni vele?!

Nézd nii sama hát nem felháborító?

Nekem sincs ínyemre Rukia,de őket nem kötik szabályok,

ha együtt akarnak, lenni hát legyenek.

Rukia szeme elkerekedet.

Nem gondoltam bátyám ezt fogja mondani, még hogy

nem kötik szabályok.

Nii sama Senbonzakura a lelked egy darabja, nem

mondhatod, megelégszel ennyivel?

Pedig nem érdekel Rukia kivel flörtöl vagy érzi jól magát,

míg úralom.

Bátyám visszasétált az íróasztalához és ismét egyé vált a

munkájával.

Gazdám haragosan lejött a teraszról, és mellém sétált.

Rám nézet, és elindult a 13. osztag szállása felé.

De miért oda mikor Senbonzakuránál is alhatnánk?

Mester miért megyünk az osztag szállására?

Még be kell fejeznem a papírmunkát kedves zanpaktoum,

ugyan is egész délután téged kerestelek és így az időt

elvesztegetem.

Nekem miért kell veled tartanom?

Ha nem akarsz, akkor menj csak flörtölni nii-sama 

zanpaktoujaval!

Maga mögött hagyott a mesterem.

Tétlenül ténferegtem a kertbe,s nem találtam a helyem.

Bántott, amiért megbántottam mesterem, de ugyan akkor

vágytam Senbonzakura karjaira, és azokra az ajkakra,

amiket a maszkja rejtet.

Most mitévő legyek?

Zanpaktou létembe először nem tudom, mit tegyek, és

miképp döntsek, hogy az mindenkinek jó legyen?

Akár hogy gondolkoztam nem jutottam magamba dűlőre,

és végül döntöttem.

 Ebbe a pillanatba egy lágy, de még is erős kar fonta körbe

derekam és magához húzott.

Maszkja a nyakamhoz ért, s én felé fordultam.

Levetem a maszkot az arcáról, és belenéztem a szemeibe.

Közelebb húzta ajkamat, és rátapasztotta kíméletlen

szenvedéllyel saját ajkát.

Az ajkam megremeget mikor éreztem a nyelve érintését,

és szüntelen táncát ajkamon belül.

Hirtelen elváltunk, egy ismerős reatsu közelített felénk, aki

nem volt más, mint Senbonzakura mestere.

Meg se szolalt, csak meghajolt előtte Senbonzakura és

elindult vele visszafelé.

Nekem is ideje volt visszatérnem mesteremhez, s mi közbe

a 13 osztag felé igyekeztem azon gondolkodtam mikor fog

beteljesülni végre a szerelmem Senbonzakuraval.

Bementem az osztagszállásra, s elkezdtem keresni

mesterem.

Hadnagyi szobába meg is találtam.

Széken ült, és kitartóan körmölte a jelentéseket.

Álltam vele szembe, s nem tudtam mit mondjak neki.

Most bizonyára azt gondolja, milyen éretlen kamasz

módjára viselkedek.

Sajnos igaza van, nem hozzám való, de ha szerelem, az a

bizonyos rózsaszínfátyol ráborult az elmémre, s

egyszerűen képtelen vagyok belőle szabadulni, míg a

testemmel nem érzem testét.

Gazdám szeme sarka rám tekintet, mintha sejtené, mi jár

a fejembe.

Elmosolyodót.

Látom nagyon megbabonázott nii-sama zanpaktouja.

Teljesen máshol jársz.

Mester igyekszek mindent megtenni, amit kíván,de…

Tudom Soda no Shirayuki.

Lassan végzek,s haza mehetünk.

Nem sokára virrad mester.

Nem érdekes, mivel nem tudnék hasznára lenni az

osztagnak.

Végül haza indultunk, s titkon abba reménykedtem

összetalálkozok vele, s ismét váltani tudok vele párszót.

Már majdnem hazaértünk mesteremmel,s búskomoran

vetem tudomásul ,nem futottam bele Senbonzakurába.

Jó alkalom lett volna még jobban elmélyíteni a

kapcsolatunkat.

Végül búcsút intetem a mesternek, s a birtok területén,

egy kis ligetes részen sétálgattam.

Nincs is unalmasabb annál, hogy csak magányosan

üldögélek a padon, s közbe a fákon legeltetem a szemem.

Néha előbukkan egy- egy énekes madár, s olyankor meg

ajándékoz csodálatos énekes hangjával.

Nap már majdnem alábukót a nyugati horizonton, s míg

azt figyeltem hogyan tűnik el,s lesz vége egy újabb

napnak ,belebújt tekintetem a rózsás felhők   sokaságába.

Egésznap nem tudtam másra gondolni csak rá.

Bár csak itt lenne velem?- Nagy sóhaj hagyta el rózsás ajkam.

Megéreztem egy apró ölelést a szemim között, ami

eltakarta a világát.

Ahogy hozzám ért márt tudtam, Senbonzakura az kire

nap, mint nap vágyok,s mind szüntelen csak üldözöm a

gondolataimba , arra gondolok.,- Vajon  mit csinálhat

most?

Megfogtam a kezét,s levetem szemeimről.

Felé fordultam, éreztem, most eljött a pillanat, amire

vágytam.

A rózsaszín felhőket az éj csillagos sötét égboltja váltotta

fel, míg az ajkunk össze nem érve, az ég sötétjébe veszet

tekintetünk.

Senbonzakura rám nézet csodás rózsás szemeivel.

Megsimogatta az arcom, s a keze ujját végig húzta az

ajkaimon, amit lecsúsztatót az álamhoz.

Magához rántót könnyed mozdulattal, s úgy omlottam

tehetetlenül karjaiba, mint egy rongybaba.

Ajkunk ismét közelített egymáshoz, karja derekamon tért nyugovóra.

 Egy csók, aztán még egy és meg egy.

Többre nem emlékszek, belevesztünk a testi vágyak

tengerébe, s hagytuk sodródni magunkat benne.

Másnap reggel az árnyékos liget fái közt tértem

magamhoz, oldalamon Senbonzakurával .

Halvány mosoly hagyta el ajkam szegletét.

Milyen rég vártam már erre a pillanatra.

Játékosan meg cirógattam az ajkát egy fű szálal.

Kinyitotta a szemét, magához rántva csókot adót az

ajkamra.

***

Aggódtam Soda no Shirayuki-ért, nem jött haza az éjjel.

Ilyet még sosem tett velem, mindig közölte, ha nem tér

haza,mert valami fontos dolga akadt az éjjel folyamán.

Ha visszagondolok rá ilyen tán sosem volt.

Még jobban elgondolkodtam,s egy rosszindulatú mosoly 

hagyta el ajkam.

Biztos megint nii-sama zanpaktojával van.

Kisurrantam a házból, s alig léptem egyet s, már is

nii-sama jelent meg a terasz küszöbén.

Hova mész Rukia?

Sehova bátyám, vagy is megyek megkeresni Soda no

Shirayukit.

Veled megyek.

Mondta bátyám egyszerű tömör stílusába.

Körülnéztem, de sehol nem éreztem Soda no Shirayuki

jelenlétét.

Mikor a szél feltámadt a birtokon, egy halvány reatsut

éreztem meg.

Érzed niii-sama?

Igen, s ez nem csak zanpaktoud reatsuja.

Most már biztos vagyok benne, hogy együtt vannak Rukia.

Ennek ellenére is meg akarod őket keresni?

Igen nii-sama , mert nem teheti ezt velem,csak úgy

faképnél hagy akkor mikor mellettem volna a helye.

Jó látom?

Nii-sama elmosolyodott egy pillanatra?

Mellém lépet és rám tekintet,s elindult abba az irányba

amerről a  zanpaktoukat érezte.

Egy pillanatig bambán néztem utána, s aztán futó léptkel

felzárkóztam nii-sama mellé.

***

Rá tekintetem, s egészen közel vittem fejemet a

homlokához.

Hozzá érintetem,s aztán ajkam,ajkához ért,s mohon

átadtuk magunkat az ismételt élvezeteknek.

Rövid idő elteltével azon vetem magam észre, keze megint

a combomra simult, s a folytonos csókváltások már

kezdetek hevesebbek, lenni.

Ismételten a fűre döntőt, s rám mászott.

Szemembe nézet titokzatosan.

Azt akarom, hogy asszonyom légy.

A szemeim kikerekedtek a kijelentésén, s meg sem tudtam

szólalni a váratlan felkérés, annyira hirtelen jött.

 Épp válaszolni készültem, mikor egy balsejtelem kúszót

át az elmémen, s arra gondoltam,

- Biztos nem sokára ránk fognak találni a gazdáink.

Nem váratót sokáig a megérzésem.

Finoman letaszítottam magamról Senbonzakurat ,s

felültem.

Senbonzakura tanácstalanul nézet rám, s nem tudta mire

vélni tetemet.

Kényszer érezve hátrafordultam, s valóba ott állt előttem

a mesterem, és Senbonzakura mestere.

Még is hogy képzeled ezt Soda no Shirayuki!

Nem velem kéne lenned?

De mester kérem, bocsásson meg nekem, de tudja úgy

elrepült az idő és ha Senbonzakuraval vagyok, akkor

megszűnik létezni.

Még most az egyszer elnézem neked, de a jövőbe csak

akkor találkozhatsz vele, ha megkérdezel.

Serényen bólogattam mesterem szavára.

Nii-sama, nem is mondasz semmit?

Mit kéne mondanom?

Zanpaktoum úgy is tudja, mit gondolok erről a kis

románcról.

Rá nézet Senbonzakurara mestere, s szeme sarkából

figyelte, vajon mit szól hozzá a zanpaktouja.

Nem igaz Senbonzakura?

Egy fejbiccentés ennyi jött tőle válaszként.

Senbonzakura mestere váratlanuk sarkon fordult, s

Senbonzakura követve a nyomát szorosan mögötte

haladva elhagyták a fa árnyékos oldalát.

Tanácstalan tekintettel néztem mesteremre,s közbe

vártam a szidást.

Kiléptünk a fa árnyékából,s sietős léptekkel haladt előre

mesterem.

Mögött mentem.

Vajon miért nem szól semmit?

Egész úton csak ez járt a fejembe.

Végül megállt a 13. osztag szálláshelyén, s bementünk.

Mindenki üdvözöltes,kinyitotta a hadnagyi ajtót.

Besétáltunk rajta.

Leült az asztalhoz,s rám nézet.

Míg nii-samával titeket kerestünk, megbeszéltük mi

legyen a kapcsolatotokkal.

Végül ügy döntöttünk, nem szolunk bele mit csináltok, ha

együtt vagytok, de elvárjuk nii-samával hogy, napnak

bizonyos idejét velünk töltsétek.

Mestere néztem,s  finoman elhúzódót az ajkam.

Most márt tudtam nem lesz gond addig, míg a mestereink

számíthatnak ránk.

 Párhónap elteltével különös érzés fogott el.

Ki is derült hamar a tünetek alapján, miszerint áldott

állapotba kerültem.

Senbonzakura mestere egyáltalán nem örült neki, mikor

meg halotta a hírét az áldott állapotnak.

A mesterem egyenesen idegbajt kapott a hír hallatán, de

még is mikor megszületett a kis fehér hajú csillogó szemű

jövevény, mestereink szíve megenyhült kicsit.

Végül együtt dajkálták, s nézték időnként, ahogy gügyög.

Nii-sama olyan furcsa.

Mi Rukia?

A mi zanpaktou családunk.

Byakuya bólintót, egyet felém.

Olyan aranyosak voltak, ahogy a nap lemenő sugaraiba

álldogáltak és játszottak a kislányukkal.

Mintha nem is Zanpaktaouk lennének, hanem húsvér

emberek, akiknek ugyan úgy kijár a boldogság.

Vége