Érzelmek Viharába

8. fejezet. Az ősök hatalma

Visszatértünk a kollégiumba, s mélyen tanakodót, vajon

bevigyen, abba a szobába ahol a tanítványa feküdt egy

koporsóba vagy inkább küldjön el.

Annyira kíváncsi vagyok arra a férfira.

Vallómban olyan félelmetes lenne, mint ahogy apám

leírta?

Végül úgy döntöttem nem könyörgök a senpainak azért

hogy vigyen magával.

Nem voltam annyira, kíváncsi arra miképp éleszti fel

egykor tanítványát.

Megálltam s hagytam, tovább menjen.

Tán nem veszi észre elmaradásomat.

Megfordult, s rám nézet áthatoló tekintettel.

Nem jössz velem?

Nem válaszoltam neki, csak meg csóváltam a fejem egy

nemleges válasz elejéig.

Legalább az ajtóig kísérj el.

Nem kell bejönnöd, ha nem, akarsz.

Válasza kisé meglepet, s bár nem volt kedvem hozzá

hogy lássam azt a férfi, akitől mindenki óvót, s még is

elindultam Kaname felé.

Mikor be értem egyűt menetünk a szoba felé.

Meg ált az ajtó előtt, s besétált rajta.

Megvártam az ajtóba, de még így sem tudtam magamba

teljesen elérni, hogy ne érzékeljem azt, hogy mi is

történik odabent.

Ismét rám tört az a szörnyű fájdalom, s kezemet a

halántékomhoz téve, elkezdtem masszírozni hátha

csökken, de ismét elhagytam tudatom,s mint aki

keresztüllátna az ajtón úgy elevenült fel mind az, ami a

szobába történik.

Kaname egyszerű fennkölt büszkeséggel jelentette ki, -

Nem más, mint az ősök őse a legelső Kuran.

Ichiru csak némán nézte Kanamet.

Kaname a koporsóhoz sétált, kezét a testre helyezte és

kardjával átszúrta azt.

Mindig tudta, hogy a legtisztább Kuránok vérére

áhítozót.

Miután annyi vér került bele, ami kielégíti a tanítványa

vérszomját, kihúzta a kardot a kezéből, s levette a

testről.  A seb pillanatok alatt begyógyult egy heg

nélkül.

Megfordult és kijött a szobából.

Éreztem, hogy rázkódik a testem.

Kinyitottam a szemem, de még mindig nem voltam

magamnál.

Az ösztön hajtót előre, s az hogy biztonságosabb helyre

meneküljek, mert itt nem maradhattam

Vajon hol lehet Kaname?- Merre mehetett miután

elhagyta a szobát?

Ehhez hasonló kérdések cikáztak bennem, mert

otthagyót, mint aki nem is lenne magánál.

Egy másik férfi, akit nem ismerek, vagy tán jobban

ismerem, mint ahogy gondolnám?

Teljesen összezavarodtam, míg visszafelé tartottam a

szobába.

Ajtóhoz értem.

Nem bírtam kinyitni, remeget a kezem az ősök erejétől.

Végül összeszedtem magam.

Kilincshez nyúltam és lenyomva kinyitottam az ajtót.

Betántorogtam rajta, s első utam az ágyhoz vezetet,

amire úgy dőltem rá, mint egy félholt.

Nem értem.

Meg van az erőm és minden más, hogy felülkérkedjek az

ősökön.

Mi ez a gyengeség, ami úrrá lett rajtam?

Lassan múlni kezdetek a tünetek,,s nem fért fejembe

hogy nem vagyok képes befogadni az erőt, amivel

felruházva lettem a születésem pillanatától.

Titkon reméltem egyszerűbb dolgom lesz, s mire

feltámad Kaname tanítványa addigra teljes mértékbe

uralni fogom.

Felkeltem az ágyról és az asztalhoz sétáltam.

Próbáltam tanulni, de nem ment.

Nyugtalan voltam, éreztem Kuran Rido minden egyes

mozdulatát.

Nem kívántam magamnak ezeket az érzelmeket.

Még is megtaláltak.

Ajtó kinyílt, s Kaname jött be rajta.

Kisé zord arc tekintete rám nézet,- s felém sétált.

Nem tudtam mi történhetett vele, így megváltozni az

egyik pillanatról a másikra, s még előjelét sem láttam,

pedig biztos nem mostanában lépet rá a váltózás útjára.

Megfogta a kezem, s aztán magához rántott, s átkarolta

a derekam.

Mellkasára tetem a fejem, s átkarolva derekát, kezem

megpihent a hátán.

Bár csak így maradnánk örökre, de tudtam nem fog így

maradni.

Ezért csak a pillanatot élveztük hosszú percekig.

Finoman kibújtam a karjából, s elindultam az ajtó felé.

Utánam sietet, s visszarántott, maga felé fordítót,

arcomat lágyan végig simította.

Nem kellet a szó, érezte mennyire szenvedek attól, hogy

nem tudom irányítani látó képességem.

Van egy olyan érzésem, nem is fogom tudni, amikor

szükségét érzi, egyszerűen elő jön.

Engem meg fel fog őrölni minden egyes alkalommal

mind az, amit megmutat nekem.

Nem akartalak ennek kitenni Sakura.

Tudom Kaname, de folyton űz egy vágy, ami mind

untalan hozzád vezet, s bár mennyire nem akarom tudni

azt, hogy mi, történik a falak között, annál inkább

kíváncsibb leszek, s végül engedek a bennem lakozó

csábításnak, s a nyomodba eredek.

Kaname halványan mosolyra húzta ajkát.

Mindig mellettem kéne maradnod, mit, ahogy most is.

Vigyázhassak rád.

Nincs szükségem rá Kaname, megbírom magam védeni.

Már megint elhamarkodottan, és túl könnyelműen

mondtam ki ezeket a szavakat, pedig tudom, még nem

volnék képes egy Kuran Ridohoz hasonló vámpír

legyőzősére.

Alig hogy végig futót a gondolat a fejembe, már is ajka

számhoz tapadt,s heves csókokat adót nekem.

Vajon mikor voltunk utoljára egyűt?

Mikor éreztük egymás bőrének illatát, s mint egy rituálé

részeként belemélyesztette szemfogait a nyakamba.

Kopogtak, de nem bírtam meg szólalni, Kaname szinte

elmerült a vérem izébe, s nem érzékelt semmit a

külvilágból,csak ösztönösen  húzta végig a kezét a

combomon.

Ajtó kinyílt, s a bátyám sétált be rajta.

Se szó se beszéd, hozzám rohant és elrántót Kaname

mellől.

Kaname szemfogai ki húzódtak a nyakamból, ami

nagyon fájt, pedig jól tűröm a fájdalmat.

Kaname felegyenesedet, s nyakamhoz kaptam, amiből

tovább patakzót a vér.

Rin elővet egy zsebkendőt és a nyakamra nyomta.

Felé néztem mérgesen, s közbe észre sem vetem, hogy

Kaname és Rin egymást méregetik.

Ezek még képesek és egymásnak esnek a szeme láttára.

Kaname és Rin közé álltam,s bele néztem Rin szemébe.

Még is hogy gondoltad ezt?

Ide jössz minket megzavarni, s úgy gondolod, hogy amit

tettél azt jól tetted!?

Tudod egyáltalán, hogy fáj a nyakam?!

Az kétlem Sakura.

Nézd meg már nem is látni a sebet.

Kétlem, hogy annyira fájt, ahogy ezt előadod.

Elvetem a zsebkendőt a nyakamról, és valóban alig volt

vér rajta.

Kezemet a nyakhoz emeltem és meg tapogattam azt a

részt ahol Kaname fognyomának lenni kéne, de nem volt

ott.

Múltba több órát is igénybe vet mire begyógyultak az

ehhez hasonló sebek, de most nem így történt.

Regeneráció felgyorsult nálam, ami biztos Kanamenak is

köszönhetek. 

 Nagyot sóhajtottam,s a két fiúra nézetem.

Rin kérlek, menjél el, nincs helyed ebe a szobába.

Rendbe Sakura ahogy akarod, de biztos vagyok benne

egy nap magadra fog hagyni Kuran Kaname, s nagyon

magányos leszel.

Ezt még nem tudhatod Rin.

Ahogy még magam sem tudom, mit rejteget előttem a

jövő, de akár hova vezet önként vállalom,s ha egyszer a

te utaddal kereszteződik, akkor tán egyek

lehetünk,egyszer valamikor.

Ajkam elé tetem a kezem,s gyorsan elfordultam előlük.

Már megint egy meg gondolatlan mondat hagyta el az

ajkam.

Hogy ígérhetek ilyet Rinek, pont Kaname előtt.

Nagyon mérges lettem önmagamra.

Most már menjél Rin zavarsz.

Meg fordítottam a bátyámat,s kitoltam az ajtón,s

becsuktam előtte.

Bátyám csak nézet bambán, s megfordult, mi közbe az

ajtónak támaszkodva,a földet néztem,s hallgattam,

ahogy elballag.

Kaname rám nézet.

Ezt komolyan gondoltad?

Szegte nekem a kérdést,s hangjából inkább valami

vallatásra készülő férfi szólalt meg.

Jobban örültem volna, ha inkább társként tekint rám, s

nem, mint valami tárgy, akit sikerült féltékenyé tennem.

Nem tudom Kaname,mit hozz a jövő,de azt tudom,hogy

melletted nem fogok unatkozni egy percet sem.

Oda sétáltam hozzá,s átkaroltam,mi közbe a fejem széles

vállán foglalt helyet.

Fejemet elvette a vállamról,s az álamat megfogva egyre

közelebb húzta magához.

Akkor ezért valahogy ki kéne engesztelned engem.

Nem gondolod?

Elmosolyodtam. - Meg lehet. Válaszoltam neki tömören.

Mostanában nem látom a hercegnőt?

Merre van?

Kiryuuval van a nappali tagozaton.

Ha annyira szereted, miért hagyod vele?

Ezt nem értem?

Amíg vele van, addig biztos védelmet kap tőle.

Mi van ha így elveszted?

Nem hinném Sakura,s ha még is,  akkor itt vagy te,s

nekem az bőven elég.

Ha nem ismerném a senpait el is hinném, amit az imént

mondót.

Mivel ismerem, és tudom nála fontosabb nincs számára.

Ezért nem is fogadom el ezt a közömbös választ a

senpaitól.

Ha most nem bánja kimennék a kertbe.

Nem engedem Sakura.

Kuran Rido a környéken ólálkodik, hagyd, hogy

elintézzük mi magunk.

Nem érdekeltek Kaname mondatai, vissza akart tartani,

csak azért, hogy kihagyón a harcból.

De miért hagy ki belőle, s Yuukinak miért is engedi a

harcot?

Tán engem birtokolva Yuukit pedig őszintén szereti?

Mikor rájöttem, elszomorodtam, elvégre számtalan eset

tanúsította már, hogy Kaname milyen őszinte szeretettel

van iránta.

Az ajtót kinyitottam, s kisétáltam rajta.

Le a nappaliig onnan a szárnyas ajtón az udvara, s még

egy szárnyas ajtón át kelet jutnom. Végre ki jutottam a

kertbe.

Nap kezdet alá bukni a horizonton, s nem figyeltem

szívem vész szavára, ami óvatosságra intet.

Távolból egyre jobban ki érzelődött, Rido valahol a

környéken múlatja az idejét,vagy talán  épp a végső

leszámolására készül.?

Nap már majdnem alábukót, s a fák eltakarták előlem a

maradék napsugarat.

Távolból egy sötét alakot véltem felfedezni,s

kimondottan határozót léptekkel közelített felém.

Ezt éreztem az előbb is.

Bizonyára ennek a férfinek a baljós auráját éreztem meg.

Kitágult szemekkel néztem rá, mikor felismertem benne

Kuran Ridot, Kaname egykori tanítványát.

Kívülről nagyon keménynek láttam, s csak úgy sütőt

belőle a kegyetlenség.

Alaposan végigmért,s mind, aki vacsorához készülődne,meg nyalta szája szegletét.

Ez rám pályázik!.

Jött a hírtelen felismerés,s egy lépést tetem hátra felé.

Ezzel csak az volt a baj, ahány lépést tetem hátra

annyival jött előrébb, míg a végén már nem volt hova

hátra lépnem.

Igen meg ijedtem tőle, még sosem találkoztam vele, s

mikor a fához nyomot, kibújtam a karja alól, s gyorsan

a derekamhoz kaptam, s kihúztam Kurotsukit.

Rá nézet a tör formájú fegyveremre, és harsányan

elkezdet rajtam nevetni.

Szóval kinevetsz, na, várj csak Kuran Rido majd meg

mutatom, mire vagyok képes.

Kibiztosítottam, s pillanatok alatt egy fekete lándzsával

nézet farkas szemet, a gonoszak gonosza.

Még ettől sem riadt meg, s tovább nevetet rajtam.

Alig várom, meg ízlelhessem a véred Kuran Sakura.

Vajon van olyan finom, mint a húgomé?

Elmosolyodtam,s ezzel a mosollyal néztem a szemébe.

Ne hogy azt híd, hogy félek tőled.

Nem érzek félelmet, mikor rád nézek.

Bár nem ismerlek, de azt tudom rólad, hogy a

hatalomért mindent megtennél.

Akár kit képes volnál feláldozni, csak hogy nagyobb,

legyen az erőd és általa a hatalmad.

Magam elé tetem Kurotsukit, s vörös szemekkel, bele

néztem az ellenfelem két Szinű szemeibe.

Most meg mutatom neked Kuran Rido mi az igazi

hatalom.

Behunytam a szemem, fekete villámok kezdtek el

körülöttem cikázni, ami aztán a Kurotsukiba jelent meg.

Nem tudtam őket irányítani, ki akartak robbanni

belőlem,s egy hatalmas   fekete energia nyaláb elhagyta

a testem egyenesen az ég felé.

Ezután elhagyott az öntudatom, de még is valamit

érzékeltem a külvilágból.

Neki rohantam Ridonak, belé vágjam a lándzsát, de túl

lassú voltam hozzá.

Könnyed mozdulatokkal védte ki a támadásaimat.

Távolból Rin alakja kezdet kirajzolódni,s ahogy egyre

közelebb ért hozzám,úgy látam meg a többieket is.

Aidou-Akatsuki,s még Kaname is köztük volt Yuukival.

Leg nagyobb meglepetés apa volt. Magas termete és

szelíd szemei néztek rám vissza.

Próbáltam vissza fogni az ősök erejét,de nem

sikerült,végül összeestem,s akkor végre eltűnt az erő.

Nem voltam teljesen magamnál, de éreztem Rin féltő

karját, ahogy felvesz a földről,s magához szorít

Eltávolodtunk a többiektől, csak remélni tudtam, nem

esik bajuk a harc folyamán.

Rin szobájába tértem magamhoz,az ágyon fekve.

Valamiért nem lehetet a vigyort letörölni róla,ezért rá 

mosolyogtam.

Tudsz valamit a többiekről?

Miért nem mondtad, hogy itt van apa is?

Meglepetés lett volna.

Tudni akarom, mi folyik ott Rin.

Helyre gondoltam ahol apa és Rido lehet.

Megjelent nekem a falon a helyszín,s ott volt

apám,Ridoval.

Hikaru te mit keresel itt?

Nagyon jól tudod Rido, miért jöttem.

Igen tudom drága unoka bátyám.

Te is meg akarsz ölni?

Itt mindenki meg akar ölni,de csak egy valaki

fegyverétől fogsz meghalni.

Kiryuu ez a te feladatod lesz.

Mondta végül Kaname.

Ennél a pontnál tovább nem tudtam menni.

Végtelen fáradtság fogót el, s a földre estem.

Hosszú ideig voltam az álmok birodalmába mire

felébredtem.

Abba reménykedtem tán időközbe visszakerültem a

szobámba.

Még mindig a bátyám vendégszeretetét élveztem.

Kopogtak az ajtón,s a túloldalán Kaname senpai nézet

vissza rám.

Bátyám üdvözölte,s beengedte a szobába.

Visszaviszem Sakurat.

Ágyhoz jött, s karjába vette törékenynek látszó testemet.

Hagyd Kaname tudok járni.

Azt gondolod, most leteszlek, akkor tévedsz.

Elfordítottam a fejem.

Persze hogy hordozgassál, mint ha egy bababház lennék.

Meglepetésemre mindketten elmosolyodtak, s Kaname

kivitt Rin szobájából,s elindultunk  vissza közös kis

szobánkba.

Letett az ágyra s mellém ült.

Még mindig nem nőtél fel elégé.

Miért tán baj hogy van még bennem némi gyerekes

humor?

Kaname válaszként az ajkamhoz hajolt.- Nem –jött ki

végül a rövid szó rajta.

Ajkunk összeért egy csókba,s mind ez idáig azt

gondoltunk milyen rég öleltük egymás ajkát,s milyen

rég éreztük egymás puha bőrét.

Folytatása következik:   Sakura ereje még jobban meg

mutatkozót.

Vajon merre halad tovább a szerelmük?

Van még esélye Rinek?