Érzelmek viharába

3. fejezet: Kaname döntése

Finoman rádöntőt a kanapéra, s ajkunk nem akart elválni egymástól.

Meg bénultam szinte elvarázsolt a tudat, hogy karjaiba vagyok.

Ajkunk eltávolodót egymástól, s a nyelve lágyan meg cirógatta a nyakamat.

Már csak azt éreztem, ahogy belém mélyeszti hegyes fogait, és a vér kibuggyan, a foga állttal ejtet seben.

Mint egy áldozat úgy dőltem rá, kanapéra, a hátát meg ragadtam olyan váratlanul ért a tette.

Azt sem bánnám, ha kiszívná az összest. Ha nem lehet ne enyém, akkor miért létezek a világon?

Mi értelme a szerelmem nélkül léteznem, s úgy még rosszabb azzal a tudattal tovább élni, tán mást jobban szeret nálam.

Ajkát levette nyakamról, s kihúzta fogait.

Elém tartotta nyakát, de nekem nem volt szándékomba inni a véréből hiába kínálta fel nekem magát.

Igyál belőlem.

Kért rá nyugodt hangnembe, s csak továbbra is néztem rá bambán.

Ez vajon minek a jele?

Szerelem, vagy szeretett?

Fejemet a nyakához nyomta, s a vámpír ösztönöm feléledt.

Bele haraptam hófehér nyakába, s csak szívtam mohon a vérét.

Ajkam levált a nyakáról, vörös tekintetünk össze találkozót.

Véres ajkunkról cseppeget a másik maradék vére.

Kaname az arcomra tapasztotta a nyelvét és lenyalt az arcomról egy kevés vért.

Az ajkamhoz érve, egy határozott csókot, nyomot a számra. Ajkam megremeget mikor összeért ismét. Nem vártam tőle még egy szenvedéllyel átitatott csókot.

A keze elkezdet matatni az egyen ruhám alsó szegletét, felhajtotta, s a keze végig siklót a combomon, egészen a csípőmig. Egyre jobban belemelegedtünk a heves csók özönbe, amit kisebb meg szakításokkal egy újabb követet. Egyre jobban rám nehezedet, s feléledni éreztem férfiúi vágyát.

Eltoltam magamtól és ajkunk elvált egymástól.

Kétségbe eseten néztem rá, de átnézet rajtam,s nem foglakozót azzal mit érzek vagy gondolok tétéről.

Visszanehezedet testemre, s ott folytat ahol abbahagyta.

Kopogás hallatszott, de Kaname nem szólt egy szót sem.

Az ajtó kinyitódót és Hanabusa jelent meg.

Már belekezdet volna mondandójába mikor meglátót minket a kanapén fére érthetetlen pozícióba.

Kaname leszállt rólam,s felállt.

Hanabusa szeme meg rémült a tudattól hogy meg fogja büntetni megint Kaname senpai.

Kaname nyugodtan léptekkel Aidouhoz sétált.

Aidou épp meghajláshoz készült mikor Kaname egy erős mozdulattal a falhoz szorította.

Mondtam neked egy szóval is hogy bejöhetsz?

Nem senpai.

Kérem, bocsásson meg, de aggódtunk senapi-ért.

Mert megéreztük a vére illatát.

Kaname végül megenyhült és csak elhajította Aidout, aztán visszatért a kanapéhoz, s leült.

Keresztbe tette a lábát és rá nézet Hanabusára.

Most menj.

Erről senkinek nem beszélhetsz, mert ha eljár a szád Hanabusa…

Figyelmeztetésként felrobbantotta mellette a falat.

Aidou szeme enyhén kikerekedet az ijedségtől, s serényen elkezdet bólogatni.

Átlósan maga elé tette karját, a keze feje megpihent jobbján és meghajolt.

Megfordult, kinyitotta az ajtót és kilépet rajta.

Megfogta kilincset s bezárta maga mögött.

***

Aidou nagy levegőt vet aztán kifújta, és megtörölte gyöngyöző homlokát.

Megfordult és lesétált a nappaliba.

***

Kaname kedvetlenül nézet rám.

Úgy láttam elszállt minden belső férfias vágya, ami ott rejlett benne még azelőtt, hogy meg jelent volna Aidou.

Kaname senpai ..

Elkezdtem keresni a szavakat,de nem találtam.

Sakura döntöttem.

Azt akarom, hogy velem maradj.

Meglepet a kijelentése azt gondoltam merő szórakozásból vagy egyszerű kölcsönös segítség miatt adta nekem a vérét,de nem volt náluk holmi hobbi.

Még nagyapa mesélte nekem, hogy Kuránok nem osztogatják a vérüket csak úgy.

Ezerszer meg gondolják, kinek adnak becses kincsükből.

Ezek szerint különleges helyet foglalhatók el Kaname szívébe, bár kisé furcsa hogy egyenesen arra kér, hogy legyek a szeretője, Yuuki mellet.

Kaname senpai ez nem helyes, hisz ott van a senpainak Yuuki-sama, akit szeret, s azt hiszem Yuuki is szereti a senpai.

Bár nem tudom, hogy képes megosztani a szerelmét két fiú között.

Ez nekem nem tiszta.

Akkor visszautasítasz?

Azt nem mondtam Kaname senpai.

Csak Yuuki mellet szeretődnek lenni, enyhén szólva megalázó.

Sajnálom, ha megalázónak tartod.

Rád mindig számíthatók, ha a kedvem úgy hozza.

Igen Kaname senpai, mindig.

Elmosolyodtam magamba,s szemeim haloványan elhúzódtak.

Nem úszod meg ennyivel Sakura.

Legközelebb kiteljesedek benned, s garantálom senki nem fog megzavarni.

Kaname fel ált a kanapéról, s az ajtóhoz sétált.

Kinyitotta és kiment rajta.

Még vissza sem tekintet felém.

Pedig bíztam benne, ha már a másod szeretője lettem egy búcsúcsókot kapok tőle.

Mit is gondolhattam magamról. Mi közbe híjú ábrándokat keltek önmagamba, annak reményébe, fontosabb leszek számára, mint Yuuki.

Lebiggyesztet, ajakkal vetem tudomásul magamba, valóban másodrangú vagyok nála, s nem leszek, több mint a bábja előre megtervezet játékába.

Így is vállalom az iránta érzet szerelememet, s ha egy kis esélyt is látok arra a jövőbe, tán testünk egyé forr, élni fogok a lehetőséggel.

Felálltam a kanapéról, s kimentem az ajtón.

Egy pillanatra megszédültem, valami megdobbant, egy érzés egy fura lélektelenek tűnő test hatalmát érzékeltem nagyon messziről.

Az illető nincs az akadémián, kívülről fog támadni.

Szinte halk hangként hagyták el a számat ez a néhány szó.

Magamhoz tértem, a padlón térdeltem, s a halántékomat fogtam.

Felemeltem a fejem,s homályosult látásommal rá néztem a fölöttem álló személyre.

Valami baj van Sakura-sama?

Hang tisztán csenget a fülembe.

Akatsuki volt az, Kaname másik jobb keze.

Semmi baj Akasuki-san, csak kicsit megszédültem.

Felsegítet a földről, de látásom egyre csak homálysodót, míg nem láttam mást csak egy fehér foltot.

Utána tudatosult benne hogy nem látok semmit mintha fátyolt húztak volna a szemeim elé.

Halottam hogy elmenni készült, utána kiáltottam.

Akatsuki san kérem ne hagyón itt!

Nem láttok semmit!

Visszatért hozzám, megfogta a kezem.

Karoljon, belém majd vezetem.

Végig sétáltunk a folyóson, s nem tudtam vajon merre mehetünk, csak tippelni tudok.

Lépcsőn lementünk akkor elmosolyodtam.

Ezek szerint a napaliba tartunk.

Szívem hevesen kezdet lüktetni, ahogy belé áramló vér átfutót rajtam, azon törtem a fejem, vajon mitől ment el a látásom.

Volt egy balsejtelmem, de jobban szeretem volna mástól hallani, ahogy kimondja.

Akatsuki mellet olyan esetlenek éreztem magam.

Már el is képzeltem, ahogy mindenkinek kerek lesz a szeme a csodálkozástól.

Akatsuki csak nem összejöttél Sakurával?

Tette fel pimasz kérdését Aidou, s még észre se vette azt az állapotot, amibe beleestem.

Hanabusa állítsd le magad.

Semmi sincs köztem és Sakura-sama között.

Nem akart egyedül maradni.

Ezért jöttem le vele a nappaliba.

Aidou nagyot nevetet, mire éreztem, hogy Akatsuki elengedi a kezem, és odasétált valakihez, s utána már csak a csattanást hallottam.

Aidou miért feltételezel ilyeneket Kainrő?

Hisz te is tudod a titkomat.

Milyen titok Kaname –sama?

Nagyon jól tudod, mire gondolok.

Akatsuki, kísérd vissza Sakurát a szobába.

Nem Kaname-sama inkább sétálnék egyet.

Megpróbáltam elindulni az ajtó felé, de beleütköztem egy férfiba.

Végig tapogattam az arcát.

Rin ez te vagy?

Éreztem, ahogy érzelmei változnak, s a szemei engem néztek.

Majd elkísérlek a kertbe.

Belekapaszkodtam a bátyám karjába, s elindultunk ki a kertbe.

Álljatok meg!

Kaname léptei lassan közeledtek felém, s megállt mögöttem.

Egyik kezemet megfogta.

Nem Rin, majd elkísérem Sakurát.

Menj vissza szobádba.

Rin elengedte kezem és egyre távolabb került tőlem.

Belekapaszkodtam Kanaméba, s a nagy kaput elhagytuk és kiléptük az éjjeli sötétségbe.

Sejted Kaname senpai, vajon miért nem láttok senkit?

Csak foltokat, összemosódó képeket.

Igen Sakura sejtem.

Megálltunk egy padnál leültünk rá.

Sakura sajnálom, amiért beléd mélyesztetem fogaimat,de a nyakad olyan csábító volt.

Nem tudtam neki ellenállni.

Kaname senpai, hiányzik nekem a tekintete, olyan rossz ebe az állapotba lenni.

Miért? Miért nem láttok rendesen!

Távolból halk léptek közelítetek felénk, megállt a padnál és megszólalt.

Kaname velem jönnél egy pillanatra?

Hang Yuuki-é volt, bársonyos csendes és bizonytalan, még ekkor is.

Már rég vámpír lett,s most még gyakrabban találkozik Kanameval.

Nem nem zavar, hogy zavarna, hisz csak egy másodrangú személy vagyok, hiába vagyok tiszta Kurán.

Bár a szívem majd megszakadt amint érzékeltem, Kaname távozását a padról.

Elment Yuukival.

Mormoltam magamba, s még egy darabig ott ültem a padon, felálltam és neki indultam az éjjeli sötétnek egy magam.

De meg álltam, mert megint rám tört a fejfájás.

Térdre estem, lenéztem a betonra.

Meglepetésemre elkezdet tisztulni a kép.

Már láttam a fákat, az utat, szinte mindent, de elég homályosan.

Halványan elmosolyodtam, most már segítség nélkül is vissza fogok találni a hold kollégiumba.

Felálltam, s büszkén kiegyenesedtem, de a távolból egy másik férfit is észrevettem.

Hirtelen kiélesedtek a körvonalai aztán megint homályosabb lett.

Annyi idő állt rendelkezésemre hogy abba a személybe kit élesen megálltam, bátyámat véltem felfedezni.

Közelebb jött hozzám, és megsimogatta hajamat.

Hova lett Kaname senpai?

Nem tudom biztos Rin, de úgy tűnt nekem mintha Yuukival ment volna el.

Magára hagy téged, vakon?!

Ráadásul mindenki tudja, hogy a vére miatt veszteted el a látásod.

Ne aggódj Rin.

Ez csak ideiglenes.

Tudom, de akkor is lehetne körültekintőbb veled.

Elvégre a szeretője lettél.

Vagy nem?

De igen Rin.

Az lettem, de hogy miért?

Még magam sem tudom a választ.

Sakura néz inkább mélyen a szívedbe, és megtalálod a választ.

Megálltam, s a földre néztem.

Azt hiszem, tudom Rin, de félek kimondani.

Rin elvigyorodót és a szemembe nézet.

Félsz szembe nézni az igazsággal, hogy csak sajnálatot érzel iránta, és nem szerelmet.

Ez nem igaz, igen is szeretem Kaname senapit, csak fáj, hogy második vagyok.

Akkor ismered a jövődet is Sakura.

Bólintottam egyet.

Tudom, előbb utóbb a te karjaidba fogok kikötni.

Kaname-sama inkább szenved egy nem teljesen őszinte szerelembe, mint hogy velem maradjon.

Szemem sarkából Rinre néztem.

Látom, tetszenek a szavaim neked, de ne vedd biztosítéknak az előtte tett kijelentésemnek.

Nem veszem Sakura, de azért még remélhetek.

Igen, remélhetsz, mert van, egy olyan érzésem hamarosan felbolydul a mi szeretett közösségünk.

Ezt honnan veszed?

Ezt még nem mondtam neked, de képes lettem érzékelni a jövő egy darabját.

Nem tetszik az amit látok.

Még több vér és szenvedés vár az emberekre.

Feltéve hogy Kaname senpai tesz ez ellen valamit.

Sejti hogy tán megtörténik a legrosszabb és visszatér az a bal jóslatú lény aki pusztításba taszíthatja újra a világot.

Ne is gondolj erre Sakura.

Olyan szép az éjjel.

Bólintottam egyet,és megfogtam Rin kezét s hozzá bújtam.

Még mindig nem volt elég éles számomra az éjjeli holdfény, de még is felnéztem az égre és próbáltam átadni magamat annak a pillanatnak, amit ilyenkor érezhetünk.

Folytatása következik