Érzelmek viharába

1. fejezet: Az új diák

Gyengéden meleg tavaszi idő volt, a nap verőfényesen

sütőt a szemembe.

Kezemet a homlokom fölé helyeztem, némi árnyékot

adva vörös tekintetemnek.

Elővetem a napernyőt, és kinyitottam.

Így már sokkal elviselhetőbb volt számomra a kínzónap

fénye.

Hatalmas épület, ami fölém tornyosult, pompás ódon

kastélynak tűnt.

Bementem a kapun, és elindultam a bejárat felé.

Felmentem a lépcsökön, és megkerestem az igazgató

szobáját.

Valahogy nem akadtam a szoba nyomára.

Az ajtók rettenetesen egyformák voltak, s sehova nem

volt kiírva nagy betűkel,- Igazgatói iroda.

Már órák óta bolyongtam a folyóson, s már alkonyodót.

Folyosó egyik végén egy magas sötét hajú fiú közelíttet,

fehér egyenruhát viselt.

Ahogy vonásait elnéztem, a Kuran család vére

csörgedezhet az ereibe.

Apa valamikor régen mesélt a család történetéről, hogy

tisztába legyek részbeli származásommal. 

Lassan közeledet felém, megállt előttem, s kedves

tekintete rám szegeződőt.

Letetem a földre nehéz bőröndömet, s rá néztem.

Kuran Sakura vagyok, s az igazgatói irodát keresem, de

nem találom.

Segítene megkeresni nekem?

Férfi haloványan elmosolyodót.

Ezek szerint rokonok lennénk.

Kuran Kaname vagyok az esti tagozatosok vezetője.

Gyere, elviszlek az igazgatóhoz.

Elém ment,s mutatta,az utat az iroda felé.

Mikor odaértünk, kinyitotta az ajtót, bement rajta, s én

utána mente, s visszazártam az ajtót.

Férfi az asztalhoz sétált, kezét rá helyezte és kisé

kemény hangnembe neki kezdet mondatának.

Igazgató úr ez így nem lesz, jó ha Zerot nem helyezi át

az éjjeli tagozatosokhoz.

Veszélyt jelenthet a nappalisok számára.

Csak álldogáltam mögötte, s vártam türelmesen, míg

befejezi a beszélgetést Kaname-sama és az igazgató.

Kaname hátra nézet.

Ez a kishölgy kint kóborolt a folyóson, s odébb állva rám

mutatott.

Zavartan elmosolyodtam.

Jó estét igazgató úr.

Meghajoltam előtte.

Kuran Sakura vagyok, s gondolom, a szüleim már

értesítetek arról, hogy itt szeretnék tanulni.

Ahh igen, Kuran Sakura.

Mos tanába kaptam meg az aktját kisasszony, s amint

elnézem az édesanya az a Hio házból való.

Igen igazgató úr.

Tán van vele valami baj?

Nem nincs.

Zavartan elmosolyodót az igazgató úr.

Lassan kezdődik az estisek tanítási órája.

Kaname majd elviszi az esti tagozatosok szálló helyére

Sakura san.

Szép neve van Sakura.

Ismételgette magába az igazgató a nevemet.

Ekkor már megfordultam és kifelé tartottam a

bőröndömmel a szobából.

Ajtót akartam nyitni mikor megkérdezte tőlem az

igazgató,- Kitől kaptad ezt a nevet?

Földre néztem, s még mindig hátal állva az igazgatónak válaszoltam.

Állítólag az édesanyámtól.

Kinyitottam az ajtót, először kiment a kísérőm, s aztán

én is a kofferemmel.

Végig sétáltunk a folyóson, le a lépcsőn, s elhagytuk a

nappalisok épületét.

Lassan bandukoltam a senpai mögött, s a fák apró

levelei között beszűrődött a lemenő nap fénye.

Meg álltunk a szálláshely előtt.

Ez a hold kollégium.

Mondta nekem kisé rideg, csendes hangján, s bekísért a

kollégiumba meg mutatva nekem azt a szobát, amibe

majd tartózkodni fogok tanulmányaim alatt.

Bementem a kísérőm eltűnt mellőlem,s letetem a

bőröndöt,az ágy mellé.

Szoba kicsi volt, de takaros.

Egy íróasztal, székel, akasztós szekrény és egy kanapé

helyezkedet el benne.

Ennél töbre nem is volt szükségem.

Kimentem a szobából, lesietem a lépcsőn, ki a hold

kollégiumból.

Az udvaron is végig rohanva, ki léptem a nagy szárnyas

kapun.

Azon gondolkodtam vajon most merre kéne mennem.

Hátam mögé néztem, s megláttam magam mögött

Kaname senpait.

Kikerekedet a szemem.

Még is mikor jött mögém?

Gondoltam magamba, s belefeledkezve hasonló

tekintetébe, kiléptem a saját tudatom állapotából.

Hangját egyre távolabbnak éreztem, aztán hirtelen

visszatértem, és megráztam fejem.

Elindult az akadémia felé, s követem, mint egy kiskutya,

aki eltévedet a rengetegbe.

Valahonnan annak éreztem magam, pedig azok az

érzések, amik kezdettől fogva keringtek bennem, azok

adtak okot, hogy ezt gondoljam.

Hirtelen megállt,s annyira megfeledkeztem a

külvilágról,hogy neki mentem.

Hátra nézet, gyorsan meghajoltam.

Elnézést kérek Kaname sama.

Legközelebb nem fog előfordulni.

Nem mondót, semmit csak bement a terembe, ahol a

többiek már várták.

Felment a helyére, a padsoros emelvény legvégére és

leült az ablak belső párkányára.

Követem öt, de nem mentem utána.

Lecövekeltem a tanterem közepén és szétnéztem az

osztályterembe.

Nagyon halkan, rá köszöntem az osztályra.

Jó estét kívánok Kuran Sakura vagyok.

Mintha a falnak beszélnék, csak beszélgetek továbbra is.

Az egyik diák rám nézet.

Meg jött az új diák.

Mikor minden szempár rám szegeződőt, ismét

meghajoltam, s bemutatkoztam.

Mikor meg halták a nevemet összesúgtak a padsorokba

a diákok.

Nem vártam mást tőlük, csak ezt, hogy kivesézzenek a

hátam mögött.

Kerestem egy rejtet zugot a padsorokba, s felmentem a

helyemre, ami a legutolsó padsor közepe volt.

Ott ültem a padsor legvégének közepén, csak hogy

senkit ne zavarjak.

El tudottam képzelni, hogy ennek hatására milyen sok

féle gondolat lehet a fejükbe.

Próbáltam figyelni a tanára, de nem ment.

Mivel hátsó padba ültem, senki nem vette észre, hogy

csak félig vagyok ott a tanórákon.

Csak gondoltam nem látta senki, mert a delelőt

folyamán behívatót magához az osztály elnök.

Lent üldögéltem a napaliba,és egy könyvet

olvastam,mikor oda jött hozzám Aidou Hanabusa. és

kékeszöld tekintete a vörös szemembe fúródott.

Hívat Kaname senpai.

Felálltam a kanapéról és követem Hanabusat.

Megáltatunk az ajtó előtt, kinyitotta nekem, s bekísért,

aztán elhagyta a szobát.

Kaname sama a kanapén ült keresztbe tett lábakkal, s

kisé zordan tekintet rám.

Sakura nem fontos az akadémiára járnod, ha nem tartod

elég érdekesnek a tananyagot.

Ne haragudjon rám Kaname  sama, de aznap nagyon

fáradt voltam,s szinte semmit nem aludtam,ezért elég

nehéz volt figyelnem az órákra.

Nem kell mentegetőznöd.

Nem mentegetőzésnek szántam, hanem érvnek saját

védelmem érdekébe.

Maga mellé tette a kezét és meg veregette a kanapé

bársony huzatát.

Gyere, ülj ide le mellém.

Ez az amire nem számítottam.

Egy ideig csak álldogáltam a kérése ellenére, de mikor

már kisé fenyegetően rám nézet, miért nem

engedelmeskedek óhajának, kanapéhoz sétáltam, s

leültem mellé.

Kisé távolabb tőle foglaltam helyet, még véletlenül se

higgyék, a ránk nyitok, hogy ez egy randi lenne.

Mesélj nekem a családodról.

Apám az a Kuran családból származik, anya pedig Hio

családból.

Van egy bátyám, aki még egyszer olyan idős, mint én.

Egy darabig még ott üldögéltem mellette, aztán

felálltam.

Bal kezemet átlósan a vállam alá raktam.

Most távoznék kaname senpai.

Meghajoltam előtte.

Megfordultam és az ajtót nyitottam volna,mikor hallom,

hogy felállt,és elindult felém.

Most hova sietsz Sakura?

Nem kell olyan hivatalosnak lenned velem szembe.

Elvégre rokonok vagyunk.

Meg ált mögöttem, s visszafelé húzott a kanapéhoz.

De kibontottam kezemet, kezéből, s eltávolodtam tőle.

Megfordultam, s az ajtóhoz sietem.

Kinyitottam, s visszafordultam egy szó elejéig.

Sosem állnék Yuki útjába, ha tudom, hogy mellette

Kaname senapi boldog lehet.

Nem is fogok.

Azzal kimentem a szobából és első gondolatom az volt,

hogy ki kell szabadulnom ebből a fullasztó légkörű

házból.

Elmentem a kapuig, szép lassan lopózva és kilógtam

rajta, egyenesen a kertbe.

Hiába kiáltott utánam a kapuőr.

Ne menjek, mert veszélyes egyedül, még egy vámpír

lánynak is kint kószálnia.

Nem törődtem a figyelmeztetéssel,s belevetetem

magam az éjjeli kert  látványába.

Egy csodás szökőkúthoz értem, aminek a szélére

leültem, s néztem, ahogy a víz folytonos mozgása,

mindig ugyan azt a mintát csalta elő,mikor visszatért a

szökökut aljába.

 A lágy fodrozást, ami olykor kitisztult és akkor vártam,

hogy lássam önmagam, de nem láttam.

Mert Vámpírnak születem.

Felnéztem a szökőkút tetejére egy madár állt rajta

szétterített szárnyakkal.

Mit is jelképezhet ez a madár?

Szabadság, halál vagy szerelem?

Nem tudtam, mert nem ismerem az emberek világát.

Az érzékeim vártalanul felerősödtek.

Közeledet felém valaki, s ez a valaki nagyon erős

energiával rendelkezet.

Aba az irányba tekintetem ahonnan vártam az illető

megjelenését,de épp hogy kirajzolódót a halvány lámpa

fénybe a teste körvonala,azonnal tudtam, hogy ez nem

lehet más, mint Kaname senpai.

Vajon miért jöhetett utánam?

Nem Yukit kéne istápolnia?

Lassú nyugodt léptekkel közelítet felém, s mikor

szökőkúthoz ért, leült a szélére.

Miért rohantál el ilyen hirtelen?

Nem adtam engedélyt rá, hogy távoz.

Bólintottam egyet feléje,s bele merültem az elmémbe,s

néztem ki belőle üresen,mintha nem tudnám miről is

beszél nekem.

Pedig tudtam nagyon jól nem szabadot volna ott

hagynom a szobájába.

Kaname senpai kérem, bocsásson meg nekem, amiért

csak úgy faképnél hagytam.

Kaname a szemembe nézet.

Nagyon magányos lány lehetsz..

Nem kell attól tartanod, tán meg rovásba részesítelek.

Vörös tekintetemet lehunytam,s csak némán ültem

mellette,s közbe tépelődtem hogyan is kezdjek

beszélgetést egy olyan férfivel, mint a nagy Kuran

Kaname.

Nem találtam szavakat,s a nagy némaságot Kaname

sama  törte meg.

Mesélj még magadról.

Nézet rám kérlelve,s elkezdtem összeszedni minden

tudásomat a családomról,nem mintha nem tudnám,csak

ha ránézek azonnal elfejtek mindent,s azzal foglakozom

legbelül, hogy megfejtsem minden apró titkát.

Kaname senpai sok mindent nem tudok a külvilágról,

mindig a családom, s főleg apám  féltése miatt nem

merészkedtem ki túl sokszor a házból.

Apa mindig azt mondta,- Veszélyes egy ilyen kicsi

lánynak kint a külvilágba.

Igazából még a bátyámat sem irigyeltem ez miatt, mert

jól éreztem magam bent a kis szobámba. Bár nagyon

magányos voltam, de nem bántam meg sosem.

Újabb nem várt vendéget érzékeltem.

Valakik jönnek.

Igen Kaname senpai érzem.

Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ki az.

Apa és a bátyám Rin testét világította meg az éjjeli hold

fénye.

Folytatása következik