Egy hideg, téli nap Rukongaiban

Hideg van. A levegő fagyos, a szél szinte csontig hatol. Nagyon fázom. Egész nap Ginnel Rukongai utcáit róttuk, hogy találjunk szállást ebben a kegyetlen időben. De sehol nem találtunk sem helyet, sem ennivalót. Mindenhonnan elküldtek minket, mígnem kiértünk ebbe az erdőbe. Itt találtunk egy kis fedezéket, egy kis gödörszerű mélyedésben egy hatalmas, öreg fa törzsének tövében. Ide legalább a szél nem fúj be. Mégis fázom, és éhes vagyok. Gin itt hagyott, hogy pihenjek, míg ő lop valahonnan egy kis élelmet. Ezért kuporgok itt egyedül. Már alig várom, hogy visszaérjen. Nem érdekel, mennyi ételt szerez, vagy tud-e hozni egyáltalán, csak szeretném, hogy mellettem legyen. Utálok egyedül lenni!! Ezért keltem fel a védett zugból, és indultam ezüst hajú társam után. Én csak nem akarok egyedül lenni! Vajon merre lehet?
- Giiin! - kiáltottam az utcákon, de senki nem felelt. Pedig mindenhol kerestem, s reméltem, hogy meglátom rókamosolyát, de sehol nem volt! Egy fogadó mellett sült hús illata fogott meg. Erre hatalmasat kordult a gyomrom, ezért szaladtam is tovább, immáron könnyes szemekkel Gin után kiáltozva. Egy kocsma mellett egy alkoholtól bűzlő férfi támolygott. Rám nézett. Látszott rajta, hogy az alkohol már teljesen elbutította. Így hát rohantam tovább Gin után kutatva. De az a részeg férfi elkapta az obimat, ami lecsúszott a kimonómról, és elestem. Nagyon megijedtem. Görcsösen kapaszkodtam ruhámba, miközben a részeg alak egyre közeledett felém. Nem tudtam mozdulni a félelemtől.
- Giiin!! Segíííts! - kiáltottam önkívületben.
- Hmm de kis fiatal lányka vagy! De nem baj, pont így van jól, szeretem a fajtádat! - nyáladzott a férfi, és egyre csak mászott rám. Egyik kezével próbálta letépni a ruhám, amit továbbra is görcsösen szorítottam, hogy rajtam maradjon.
-Gin!! Hol vagy?! GIN!!
- Ne kiabálj te kis cafka! - hajolt rám jobban.
Annyira féltem! Senki nem jött a segítségemre! Pedig biztosan sokan vannak itt, miért nem segít senki?! Ekkor teljes önkívületbe estem, nem bírtam ellenkezni, alig tudtam tudomást venni a külvilágról. De hallottam, hogy valaki jön.
A reiatsuja.. olyan ismerős.. Ez csak Ő lehet... Gin? Hát ideértél?
Gin még csak a férfi mellkasáig sem ért, de félelmetes gyorsasággal és elszántsággal rántotta le rólam a támadómat, aki ezzel a lendülettel hanyatt is esett.
- Jéé, csak nem vagy ilyen esetlen mamlasz, te szarházi? - kérdezte Gin gúnyosan. Majd kiengedte reiatsuját, amitől a részeg végleg megbénult.
- Hát, asszem ennyi voltál. Bye-bye! - majd odafordult hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmas mosollyal.
- Gin? Te vagy az? - nyögtem erőtlenül. Majd megfogott és felemelt. Nem tudtam, hova visz. A fejem fájt, a testem mintha lángolt volna.
- Rangiku.. Lázas vagy - szólt hozzám, majd egy elhagyatottnak tűnő istállóféleségbe surrant be velem. Tüzet rakott és jól betakart. Teát is tudott főzni, elvégre egész jó kis zsákmányt szedett össze a délután.
- Rangi... Mit kerestél te ott? - kérdezett felvont szemöldökkel.
- Téged - válaszoltam halkan, elpirulva.
-Engem? - csodálkozott rám. Én felültem, de szemeim lesütöttem.
- Én csak.. - szipogtam - nem akartam.. nem akartam egyedül maradni... úgy.. úgy hiányzol, ha akár csak egy percre is elhagysz!! - tört ki belőlem a sírás.
Gin odaült mellém, először átkarolt, majd átölelt és adott a homlokomra egy puszit.
- Butus vagy - ez volt az utolsó szó amit aznap mondott. Viszont egész éjjel mellettem maradt, szorosan átölelt, hogy elvegye a lázam. Hajnaltájt, mikor felébredtem, még mindig hátulról ölelt. Átfordultam, hogy szembe kerüljek vele, és adtam a szájára egy puszit, s láttam, ahogy álmában elmosolyodik. Majd én is lehunytam a szemem és én is átöleltem őt, s így aludtunk tovább reggelig, egymás karjaiban.