negyedik fejezet – anya és apa

Tizenhét évvel később…

  Kuchiki Arina egy hatalmas csattanásra riadt fel.

Álmai szőke hercege eltűnt, s így ezúttal sem kapta

meg hőn áhított csókját. – „Pedig már csak egy

centi hiányzott.” – zsörtölődött, majd bánatában a

párnába fúrta fejét. Megpróbált visszaaludni

abban a reményben, hogy hercege is visszatér, de a

következő csapódás ismét elüldözte a közelítő

lovagot. Arina mérgében elkáromkodta magát,

majd ajkaira tapasztotta két kezét. Imádkozott,

hogy édesapja nem hallotta meg előző szavait,

melyeket egy nemes sosem vesz szájára.

Lélegzetvisszafojtva várakozott, mikor a hirtelen

felbőgő kiabálás hangjától annyira megijedt, hogy

összerázkódva kémlelt a folyosó irányába – igaz

semmit sem látott, hisz ajtaja be volt húzva.

Ereiben meghűlt a vér, amikor az ordító

személyében saját apját ismerte fel, őt, aki mindig

higgadtan beszélt és soha nem kelt ki magából. És

most ez az ember borzasztóan hangosan

veszekedett az ő imádnivaló anyjával. Ugyan őt

nem hallotta, de ki mással cirkuszolt volna mégis

édesapja? Egy újabb „csatt” rázta meg a házat.

Arina remélte, hogy anyja vágta pofon apját és

esetlegesen sem fordítva.

   Csend borult a Kuciki-villára. Ayana idegesen túrt

hajába. Tenyere piros volt, s egy rózsaszín folt

éktelenkedett férje arcának jobb felén, ami

kísértetiesen hasonlított kézfejére. Byakuya

érzelemmentes ábrázattal nézett le rá. A szőke

halálisten jobban örült volna, ha visszakapja a

taslit, azonban a Kuchiki-klán vezetője sosem

ütötte meg, legrosszabb esetben is csak lefogta, ha

szükségesnek ítélte, így a viszonzást hiába várta. A

bőr elszíneződése lassan múlni kezdett, ami

könnyített Ayana lelkiismeretén. Utálta, mikor

képtelen volt féken tartani indulatait, ebből

kifolyólag egy perccel ezelőtti tettére sem volt

büszke. Újabbat túrva hajába állta férje

pillantását. A szürke írisz közömbösen meredt

arcára. Ayana ajkait egy fáradt sóhaj hagyta el,

majd beszédre kényszerítette álkapcsát.

További szép napot! – vetette hátra, miközben

elindult az ajtó felé. A folyosóra kilépve kócos

lányával találkozott.

   A tizenhat éves Kuchiki Arina inkább apjára

ütött, legalábbis külsőre. Hófehér bőrével és

hollófekete hajával kitűnt a tömegből. Magas volt

ugyan, de egyik szülőjét sem nőtte túl; apja mellett

eltörpült, anyától pedig egy félfejnyi különbség

választotta el. Alakját tekintve inkább Ayana-ra

hasonlított. Formás teste után szépszerivel

fordultak meg a fiúk, aminek édesapja

különösképp nem örült. Sörénye háta közepéig ért,

s tűegyesen omlott le. Mint apjának neki is oldal

frufruja volt, ugyanazon az oldalon. Csupán

kivételes alkalmakkor fogta össze. Jégkék szemeit

egyértelműen Kazuna nagyitól örökölte, s rózsaszín

ajkait kétségkívül a Lesada család női ágától.

Amikor csak tehette piros kimonóban pompázott,

hisz kedvenc színét ki ne szeretné hordani? Talán

emiatt is fantáziált mindig a fiúkról, amit vagy

barátnőjével, vagy anyjával osztott meg.

Szia, anya! – nyögte ki első értelmesnek nevezhető

gondolatát, majd kínosan mosolyogva tincsei

rengetegébe szántott. Tudta, hogy lebukott, hogy

hallgatózott, amit ki sem tud magyarázni valami

nevetséges mesével. – Jó reggelt, apa! – fűzte

hozzá, amint a megszólított felesége mögé lépett.

Jó reggelt, kicsim – érkezett a válasz a duótól. A

szülők elgondolkoztak; ennyire hangosan

veszekedtek volna, hogy felverték a szomszéd

szobában alvó csemetéjüket?

Ö… anya, akkor elmehetek Emina-val a városba? –

Legszebb kölyökkutya szemit elővéve tette fel a

kérdést, mire az apja egyből szólásra nyitotta volna

száját, de Ayana leplezetlenül oldalba vágta, ezzel

belé fojtva a szót.

Igen, viszont ne maradj túl sokáig, mert a végén ez

az öregcsóka utánad talál menni – engedte el.

Arina alig bírta megállni, hogy ne nevesse el magát.

Apja beceneve halvány mosolyt rajzolt arcára.

Jó, persze. Köszi! – hálálkodott, habár édesapja

komor arckifejezése kicsit leszegte jókedvét.

Jöjjön, kapitány! Elkísérem, nehogy elkéssen –

ragadta meg férje karját. Tudta, hogyha a gyerek

kettesbe maradna vele, akkor biztos el lenne tiltva a

városi kiruccanástól, így inkább magával

ráncigálta.

Továbbra sem értem a nevelési elveid, szívem –

mondta Byakuya, mikor már majdnem elérték a

hatos osztag terültét.

Én se a tieid. Te összekevered Arina-t

Csipkerózsikával! Nem tarthatod örök életében

bezárva! – világosította fel.

Te pedig inkább barátnődként kezeled, mintsem

lányodként! – Ayana lemondóan sóhajtott.

Egyikőnk se jó szülőnek! – öntötte szavakba az

igazságot, s közben megérkeztek a hatos őrosztag

épületéhez.

   Egy köszönést követően elváltak útjaik, majd

Ayana szélsebesen megiramodott irodája irányába,

ahol még mindig régi hadnagya, Isana Eda

fogadta, csak már egy teljesen új külsővel. Lila haja

egységesen válláig ért, amit fekete csíkokkal

bolondított meg és kleopátrás frufruval. A

rózsaszín tincs is fekete lett. Ráadásul az évek

múlása alatt ő is férjes asszony lett. Párja a hatos

osztag hadnagya, Abarai Renji kissé nehezen

azonosult a férj szerepével, s gyakorta részegen

tántorgott haza. Ayana kétkedve hitte el, hogy ezek

ketten már tíz éve házasok, pedig öt esztendős

kisfiúk keresztanyja ő volt. Imádta a vörös hajú

csöppséget édes, kis kerekfejével, aki apjának

köszönhetően már igen komoly szókinccsel

rendelkezett a káromkodások terén és első

italozásán is túlesett.

Hogy van a nagylány? – Eda mosolyogva pillantott

fel munkájából. Ayana már most kimerülve tette le

fenekét székére.

Remekül, ma a barátnőjével fog a városban

csatangolni – felelte, mialatt az asztalán heverő

iratkupacot igyekezett elrendezni, ami végül

sikertelenül zárult. – És Hiro? – Egymásra pakolva

a dossziékat fogott neki az elsőnek, mely

meglehetősen vastag gerinccel rendelkezett.

Mindene az apja, aki meg… hát… nem a legjobbra

neveli – felelte halkan, de mosolya változatlanul ott

rejtőzött szája szegletében.

Nálunk se jobb, elhiheted! Egyikőnk sem való

szülőnek és mégis gyereket nevelünk – mondta

keserű szájízzel, aztán ecsetét a festékbe mártotta.

Ugyan, már! Szerintem te jó anyuka vagy! Vagyis te

mindig is törődtél másokkal, nem gondolnám, hogy

majd pont a saját lányoddal nem foglalkoznál. –

Eda szavai határozottan jobb kedvre derítették.

Barátnőjére mosolygott, aztán a jelentés utolsó két

mondatát is lefirkantotta.

     Estébe nyúlóan dolgozott a két feleség, akik

túlórájukat lepcses szájuknak is köszönhették.

Kibeszélték a két férjet; Renji-t a gyerekagyúak

csoportjába sorolták be, míg Byakuya-t a selejtes

termék konténerbe, azzal a címszóval, hogy

hiányoznak belőle az érzelmek. Ezen jót nevettek,

ami miatt (megint) állt a munka. S öt perceként

óhatatlanul is eszükbe jutott valami, melyet

feltétlenül el kellett mesélniük, mert nem bírták

magukba tartani. Este nyolc tájt egy órába

botlottak, ami egyből szorgos és dolgozó

tündérkéket faragott belőlük. Egy óra alatt be is

fejezték a papírok nagy részének elkészítését, mikor

úgy döntöttek, hogy a maradékot holnapra

hagyják, hisz mindegyikőjüket várja haza családja.

   Ayana jókedvűen ugyan, de kimerülten esett

haza, s fülét egyből viháncoló kacajok bombázták

meg; a kicsit mélyebbet Arina-val párosította, míg

a magasabbat, szinte visítozót Emina-val, lánya

barátnőjével. A két lány valamin nagyon jól

szórakozott, elvégre nevetésük zaja lassan a ház

összes lakóját felzargatta. Ayana összefutott a

különböző folyosókon egy-egy aludni vágyó

szolgálóval, akik „egy jó estét, úrnő”-t elmotyogva

csoszogtak el mellette az ellenkező irányba

haladva, egy gyertyával kezükben. A szőke

halálisten szíve megesett a fáradt dolgozókon és

saját szobája helyett lányáéba vette az irányt.

Furcsállotta, hogy Byakuya még nem intette

csendre a két lányt, de amint férjét nem találta

hálójában, se dolgozószobájában arra a

következtetésre jutott, hogy nincs itthon.

Visszatérve eredeti céljához nyitott be Arina tágas

birodalmába, ami fel sem tűnt a bennlevőknek. A

két futon egymás mellett hevert, s törökülésben

ülve sajátjukon röhögcsélt a két barátnő.

   Haru Emina százhetven centi magas, vékony

testalkatú lány volt. Sötétszőke haja épp, hogy csak

leért lapockájáig egyenesre kifésülve. Királykék

szemei és cseresznyepiros ajkai mindig

mosolyogtak, s ezzel akaratlanul is felvidította

környezetét. Világos bőre egészséges tónusnak

örvendett. Hálóruha gyanánt egy halványlila,

sötétkék, repdeső lepkékkel tarkított kimonót viselt,

ami meggyűrődött a nagy nevetgélés közepette.

Emina jó eszű, ügyes harcos hírében állt, legalábbis

tanárai csupán dicsérő szavakat tudtak mondani

róla. Eltökélt vágya volt az Akadémia elvégzése

után a tizennégyes osztagba kerülni, s céljának

elérése érdekében mindennap keményen edzett,

hiába figyelmeztette barátnője, hogy édesanyja

osztagába újoncok sosem kerülnek. Emina

változtatni kívánt ezen, épp ezért hajtott olyan

keményen az elismerésekért. Abban reménykedett,

hogyha Ayana-hoz eljut mesterei elégettsége, akkor

gondolkodóba esik, míg végül osztagába fogadja.

Na, csajok, mire fel ez a jókedv? – kérdezte

kevesen. A két lány elnémult a váratlanul

megszólaló harmadik hang végett.

Á, semmi, anyu! – legyintett Arina. – Nem tudod,

hová ment apa? – Gyereke hanghordozásából

aggódást szűrt ki. Pár pillanatig elmélázott, aztán megrázta a fejét.

Nem emlékszem, hogy említett volna valamit.

Talán csak akadt még egy-két elintéznivalója –

ötletelt. Logikus magyarázatával megnyugtatta

egyszem csemetéjét. Emina figyelmesen hallgatta

példaképét.

Van egy remek ötletem számotokra! – vágott bele

tervébe. – Ideje lenne aludnotok, hogy más is

tudjon, vagy, ha még bírják energiakészleteitek,

halkan beszélgessetek. – A két lány bólintott, majd

betakaróztak, s közel húzódva egymáshoz

folytatták eszmecseréjüket megkezdett témájukról.

Jó éjszakát! – köszönt el.

Köszi! Viszont! – cincogták halkan.

   Ayana még egyszer benézett férjéhez, de az

továbbra sem ért haza, így saját szobájába vonult

el, ahol levetette ruháit, majd fürdőjében

megmártózott egy dézsa langyos, már-már hideg

vízben. Jól esett neki az a pár percnyi

kikapcsolódás hosszú napja után. Hamar kiszállt,

mivel fürdővize gyorsan kihűlt. Megtörölközött,

belebújt egyszerű, fekete kimonójába, aztán

befeküdt futonjába és elmerült a sötét égen virító

milliónyi fényes pont gyönyörködésében, azonban

az álom gyorsabban érte utol, mint azt hitte.

Szemhéja le-lecsukódott, míg végül úgy maradt és

megérkezett Álomországba, hogy következő

kalandja kezdetét vehesse.

   Byakuya kimerülten nyitott be feleségéhez, aki

nagy meglepetésére mélyen aludt. Már megszokta,

hogy az asszonyt álmatlanság gyötri és kint ücsörög

a kertben, vagy épp szobájában gubbaszt, míg a

felkelő sugarak pihenésre nem kényszerítetik, épp

ezért furcsállotta az előállt helyzetet. Egy halk

sóhaj kíséretében ült le a parkettára, Ayana-tól alig

fél méterre, akinek mellkasa alig észrevehetően

fel-leemelkedett, s hosszú szempillái időnként

megrezzentek. Átnyúlva felsőteste felett takarta be

rendesen, majd szerteágazó tincseit tűrte el

arcából. Ayana mit sem változott, ugyanaz a

meseszép és makacs kapitány volt. Éveken át

próbált belőle rendes feleséget csinálni, de végül

sikertelenül zárult ez a terve; a nő nem hagyta

magát, tudomást sem véve a férfi szavairól látta el

osztagvezetői kötelességeit. Halványan

elmosolyodott ettől az emléktől, aztán

elkomorodott, ahogy eszébe jutott, hányszor

vesztette már el majdnem; egyszer, mielőtt

feleségül vette volna és felszökött a láza, majd,

mikor hátán az a hatalmas vágás keletkezett és

végül a terhessége alatt, akkor is borzasztó beteg

lett és eltartott egy jó ideig, mire Arina megszülése

után felépült.

   Váratlanul megragadták ruháját felkarjánál, s

aztán lerántották a földre. Ayana maga mellé

húzva hajtotta fejét mellkasára, miközben álma

zavartalanul haladt előre. Átkarolta a nő hátát,

majd ő is lehunyta szemhéját.

   Ayana teljesen elámult; napjára sem emlékezett,

mikor aludt utoljára együtt a férfivel, ráadásul

összebújva.

Mi történt, hogy tegnap álom jött a szemedre? –

kérdezte a férj, aki felesége mozgolódására ébredt.

Ayana vállat vont; maga sem tudta a választ.

Hosszú napom volt – felelte végül, miközben

Byakuya visszahúzta bordáira. Végre nem

veszekedtek, s ezt a pillanatot ki akarta élvezni. A

nő hozzábújt ugyan, de a férfi közelsége idegen volt

számára. Az érintésébe beleborzongott, mintha

csak most ismerkedtek volna meg.

Mostanság fáradtnak tűnsz és hasonlítasz egy

időzített bombára, csak épp azt nem tudom, mikor

robbansz. – Kuchiki kapitány egy szőke tincset

csavargatott ujján, mialatt beszélt. Ayana

fintorgott.

Jobb téma?