2.fejezet-Kényszerpihenő part 1
Dolna 2012.09.02. 17:48
Második fejezet – kényszerpihenő
Ayana másnap a legnagyobb csillag fénycsóváinak
cirógatására kelt. Az ablakán beömlő fény kellemes
meleget varázsolt szobájában, bár az aranyos
fényár könnyeket csalt ki szeméből. Kintről énekes
madarak csicsergése hallatszott be, a szellő lágy
dallamával karöltve. A mennyasszony
kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, melyek
hangosan ropogva panaszkodtak a csúf ébresztését.
Végtagjai mozgatását furcsán könnyűnek érezte az
előző két naphoz képest. Bal fele sem zsibbadt már
annyira, s homlokát csak langyosnak vélte.
Mondhatni jól volt, bár még ereje híján. Most
tényleg egy nemes lányának látszatát keltette;
törékenynek és gyengének tűnt, aki beletörődött
sorsába, hogy hozzá kell mennie ahhoz a
személyhez, akit a legjobban utál Soul Society-ben.
Megborzongott a gondolattól, hogy ő is Kuchiki
lesz, ígértének hála, bár, ha vőlegénye még időben
életét veszti, akkor az apja gondosan felépített terve
romba dől. Azt maga is elismerte, hogy a drága
Masaaki-nál jobban senki nem támadhatná hátba.
Mi ez a savanyú ábrázat, kisasszony? – csoszogott
be Akio. Arcán széles mosoly terült el, amint
meglátta Ayana-t emberi színben pompázni. Vagyis
a csatát a függöny nyerte meg.
Semmi különös – felelte.
Akkor jöhet a szokásos kérdés? – A mennyasszony
kivételesen vevő volt a doktor humorára és fél
mosolyra húzva száját rázta a fejét, mintha csak azt
vakarta volna mondani, hogy: Maga sosem
változik. – Jobban van? – újított a változatosság
kedvéért. Ayana bólintott.
Sokkal – válaszolta. Akio győzelmét megtapsolva
állapította meg, hogy a nő fekete szemeinek fénye
újra a régi.
Úgy tűnik az alvás csodákra képes – jelentette ki az
orvos, miután betege homlokát megtapogatta. – A
láz ma még hű társa lesz, de ne aggódjon, észre se
fogja venni. Javaslom ezt a hetet, vagy legalább
három napot fordítson pihenésre. – Ayana elhúzta
a száját. „Három nap? Ez vicc? Egy!” – Lesada
kisasszony a maga érdekében – figyelmeztette.
Jól van, jól van, majd igyekszem – morogta. El se
tudott képzelni izgalmasabb programot holmi
fekvésnél s, mivel már a plafon sem számított
annyira lenyűgözőnek, így az unalom a tetőfokára
hágott volna. A verőfényes időjárás szépségei pedig
nem kötötték le. Akio reménykedve rámosolygott,
amit félig-meddig viszonzott, legalábbis a doktor
úgy látta.
Semmi megterhelés! Meg ne halljam, hogy máris
szörnyüldözésre vetemedett. Csak és kizárólag
pihenés. Világos? – kérdezte barátságosan. Ayana
láthatatlanul fintorgott és hallhatatlanul
szitkozódott.
Megszólalhatok, vagy az is szigorúan tilos? –
gúnyolódott, amit az orvos egy mosollyal díjazott.
Persze, de módjával. – A leendő feleség
gyerekkorában biztos bevágta volna a durcát,
viszont mivel már kinőtt abból a korosztályból
csupán egy csúnya pillantást vetett Akio-ra.
Szép napot! A szabályokról ne feledkezzen meg! –
intett búcsút.
Viszlát! – mondta Ayana.
Az orvos távozása után egyedül maradt.
Gondolatai a ráváró, sürgős papírmunkái körül
forogtak, amivel nyilván Eda nem boldogul, elvégre
apró fogalma sincs róla, hogy kapitánya kivel,
milyen harcot vívott, így maximum az egyik helyről
a másik helyre pakolhatta át az aktastócokat. Bár
azt sem tartotta kizártnak, hogy Isana hadnagy az
irodába se tud bejutni, mert a munka már az ajtó
előtt sorakozik. Ayana utálta, ha elmaradása gyűlt
fel, de kénytelen volt belátni, hogy a papírok felével
sem végezne, mikor már fáradtan dőlne az
asztalára. Sajnos az ereje még nem tért vissza,
ebből kifolyólag hamar kimerült volna. Aztán
osztaga is eszébe jutott; egész napos henyélés
milyen nemes feladat olyan erős halálistenek
számára, mint az „övéi”. Lemondóan sóhajtott,
tehetetlen helyzetének örömére.
A nap további részében a mennyasszonyt
egyfolytában tömni akarták. Az egyik szolgáló
túlbuzgóságában még azt is felajánlotta, hogy
nagyon szívesen megeteti, amit Ayana kedvesen
visszautasított. Az evéshez és iváshoz van elegendő
ereje, jelentette ki. S, ha a személyzet éppen nem
lógott a nyakán, akkor a család az esküvő
részleteivel zaklatta. Apja nem nagy meglepetésére
lánya lelkesedése a téma iránt a nullát súrolta, bár
ellenkezésnek bármi jelét sem látta, minek
köszönhetően eltátotta száját. Ayana az „értem” és
a „rendben” szót váltogatva jelezte időnként, hogy
figyel. Csöndben ült és hallgatta készülő halálos
ítéletnek terveit. Akárhányszor csak a véleményét
kérdezték ő egy „nem tudom”-mal, vagy egy
„fogalmam sincs”-csel válaszolt, így a döntés
meghozatala a többi jelenlévőre maradt s, amiről
úgy sem sikerült az a vőlegény megérkeztére
váratott. Ayana a létező összes imát minimum
tízszer elismételte magában, hogy vőlegénye
véletlenül se találjon addig betoppanni, amíg ő
apja irodájában tartózkodik.
A leendő feleség különösképp nem kereste
édesapja társaságát és a szemkontaktust is kerülte.
Masaaki kissé elkenődött emiatt, de a házasság
téma gondoskodott róla, hogy idétlen vigyora ne
konyuljon le. Haruna is hasonló boldogság
felhőben szállt a tervezgetésnek hála és már arról
áradozott milyen nagyszerű lesz unokázni. Ayana
gúnyosan elmosolyodott; Kuchiki Byakuya majd
pont tőle akar örököst, mi? Ezt a kérdést, azonban
megtartotta magának. Nem akarta lehervasztani az
anya lelkesedését. Az utóbbi időben ennyire semmi
sem derítette jó kedvre, így rendes gyerekként
hallgatott. Ayana-t egyetlen egy dolog zavarta, az
esküvő dátumáról egy szó sem esett. „Az időpont
nyilván vagy túl közeli, vagy túl távoli…” – ötletelt.
Byakuya-ból nem nézett ki sietős házasságkötést,
így el is hessegette ezeket a kérdéseket a fejéből.
Ayana a fűben ülve gyönyörködött a
naplementében, kimerítő napja lezárásaként. A
bárányfelhők alja halvány narancssárgás színbe
borultak a halványkék égen. A rózsaszín és a
narancssárga szín egybeolvadása gyönyörű
színátmenetet képzett. A szél lágyan lengedezve
cirógatta a lányt, aki a változatosság kedvéért egy
másikba ugyan, de fehér kimonóban ücsörgött
odakinn, majdnem egy órája. A természet efféle
„csodái” gyerekkora óta lenyűgözték. Mindig talált
„kedvenceiben” egy olyan részletet, ami korábban
elkerülte figyelmét. A hirtelen feltámadó szél
lesöpörte válláról eltévedt tincseit s a többivel
összefogva repítette ide-oda a feje körül. Ayana
felhúzta térdeit, majd lábszárát átkulcsolva
melegítette magát, hisz a ruháját nem mondhatta
valami melegnek.
Meg fogsz fázni! – figyelmeztette egy közömbös
hang. A mennyasszony annyira mélyen járt elméje
erdejében, hogy úgy ráijesztett a mély tónus, hogy
összerezzent. Kis híján hátracsapta a kezét, de
szomorúan ébredt rá, hogy meglévő erejét tekintve
csak saját csontjait törné el. Válla fölött hátrakapva
fejét imádott vőlegényét pillantotta meg, aki
mögötte állt.
Ennyire nincs hideg – bírta beszédre ajkait. A férfi
késői órához képest frissnek tűnt és talán még
helyesnek is. Ayana padlót fogott; ezt most
komolyan gondolta?
Makacs vagy – érkezett a „bók”.
Igyekszem kinőni, de nem olyan egyszerű – mondta
lehajtott fejjel, aztán szófogadó gyerek módjára
felállt. Byakuya furcsállotta, hogy ilyen hamar
kezesbárány lett, bár sejtette, hogy lesz még bőven
összetűzésük, amint a nőnél újra betelik a pohár. –
Öhm… szóval… miért keresett? – nézett fel leendő
férjére, magabiztosságát mellőzve. Ayana csak
most érezte igazán milyen nagy lélekenergiája is
van a férfinek. Kissé megszédült tőle, de
egyensúlyát megtartotta.
Ha már egyszer házasok leszünk, leszokhatnál a
magázásról – mondta hűvösen, miközben
tekintetét a szőke halálistenébe fúrta. A
mennyasszonyt az átható, szürke szempár szinte
fojtogatta, azonban nem mert elnézni.
Ö… rendbe – nyökögte. Ayana az összes kapitányt
magázta, erre pont őt tegezze. Őt, akit akkor se
tegezne, ha ezen múlna az élete.
Yamamoto főkapitány szeretne látni, amint kellően
meggyógyultál. – Az, az érzelemmentesség, ahogy
Byakuya beszélt ismét megbotránkoztatta. Szeme
előtt megjelent a kép, ahogy házaspárként élik
közös életüket; pontosabban férje megveti és lenézi
őt, s ezt ő tűri. Még, ha Ayana nem is akart egy
romantikus pasit, de azért egy kis törődés neki is
jólesett volna, amit Jégcsap kapitány mellett biztos
nem fog kapni. – Jobbulást kíván!
Ajjaj! Meg kellett volna csinálnom azokat az
aktákat – gondolkodott hangosan s egy pillanatra
meg is felejtkezett az előtte álló férfiről. Idegesen
hajába szántott, amitől még kócosabb lett.
Másról akar veled beszélni – nyugtatta meg
mennyasszonyát, aki kételkedve tekintett fel
rá.Köszönöm, hogy szólt...ál. – Ayana úgy érezte,
mintha egy idegen nyelvet tanulna. Már előre látta,
hogy nehezen fog leszokni a magázásról, de azt ne
várja tőle a férfi, hogy keresztnevén szólítsa. – Ezt
nem nekem találták ki! – szaladt ki száján egy
újabb gondolat, amit egy sóhaj kísért. Byakuya
szinte már sajnálta a nőt, oly’ esetlen volt, bár
arcán ennek halvány jele sem mutatkozott.
Ayana váratlanul taszította hátrébb a vőlegényét,
akit mindössze egy méterrel tudott csak arrébb
tessékelni, így ő vált a merénylet célpontjává. A
csapás a hátát érte; felhasította ruháját, s egy átlós
sávot vágva bőrébe elképesztő mennyiségű vér
fröccsent a levegőbe. Az alaktalan forma akkora
volt, mint a nő felsőteste, ami másodpercek alatt
vörösre festette a füvet. Ayana nem sikított,
csendben tűrte a rászabadított kínokat. Sosem adta
meg azt az örömöt támadóinak, hogy hallhassák
mennyire szenved. Arcára kifejezéstelenség ült ki,
ahogy a szörnyűséges fájdalom szétterjedt testében.
Ordítani szeretett volna, de attól csak jobban
kínlódott volna, így összeszorított fogakkal rogyott
térdre, majd két tenyerét a földhöz nyomva
támaszkodott meg. Állán lecsorgott egy vékony
vércsík, ami száján keresztül érkezett, innen tudta,
hogy a belső szerveit is elérte a támadás. Bárki és
bármi tette már nem volt ott. Byakuya ledermedve
kísérte végig a vérfagyasztó látványt nyújtó öt
másodpercet. Elképzelni sem tudta a nő miért
„áldozta fel magát”. Azzal viszont tisztában volt,
hogyha őt találják el, belehal, hisz pontosan
mellkasába csapódott volna a fénycsóva. Mielőtt
Ayana összecsuklott volna karjába kapta és
villámgyorsan a négyes osztaghoz vitte. A gyógyító
csapat elszörnyedve vizsgálta meg a sebet. A
mennyasszony egész háta egytepedt vérbe úszott.
A Lesada családnak és a Kuchiki-klán vezetőjének
kezdetét vette egy újabb álmatlan éjszaka…
|