megállás nélkül bosszantóbbnál-bosszantóbb

ötletekkel halmozta el, így Kuchiki kapitány a

szokottnál is fagyosabb stílusban írta a

papírmunkát és foglalkozott osztaga ügyeivel.

Abarai Renji, hadnagya egész álló nap rohangált

kapitányának ilyen-olyan megbízási lévén, s ha

visszakérdezett, mert netán nem értett meg

valamit, olyan fagyos pillantásokban részesült,

hogy fogai vacogni kezdtek. Senki sem sejtette,

hogy mi a baja a hatos őrosztag vezetőjének, csak

karikás szemeiből tippelték. S, amikor Eda Isana,

Ayana hadnagya véletlenül belebotlott és

megkérdezte, hogy nem tud-e valamit kapitányról

morogva odavetett egy nem-et.

   Eközben a Lesada-Villában szolgálók

rohangásztak fel s alá, a szülök táskák szemekkel,

kialvatlanul, zombi üzemmódba kapcsolva nézték

egymást, mintha ezzel javíthatnák lányuk állapotát

és az orvos kora reggel óta boldogította a

megnémult kapitányt. Csupán akkor szólalt meg,

ha szükségesnek érezte, amire eddig nem adódott

példa. A doktor viccmeséléstől kezdve időjárás

jelentésig mindennel megpróbálkozott, de egyetlen

emberi megnyilvánulást sem sikerült kisajtolni a

betegből, aki meredten bámulta a plafont s kizárta

a körülötte folyó sürgés-forgást. Az orvos utolsó

nekifutásképp felemelte a nő bal kezét, majd

elengedte, mire az élettelenül hanyatlott vissza a

tulaj mellé. Enni és inni sem akart, csak feküdt és

nézett ki a fejéből. Csupán egy jó hír akadt; a láza

pár fok enyhülést mutatott, bár az továbbra is a

halálos mezőn belülre esett.

Kérem! Könyörögve kérem, kisasszony, szólaljon

meg! – A doktor kis híján bömbölt pápaszeme

mögött, miközben Ayana kézfejét szorongatta két

marka közt. Lesada kapitány figyelmen kívül

hagyta a borzasztó vinnyogást, már, ha eljutott

tudatáig. Az általa csodálatosnak ítélt, fehér plafon

fixírozása órák hossza óta lekötötte.

Mondja lát valamit odafenn?

   A szobában összesen öten tartózkodtak; Lesada

Masaaki és Haruna, Kuchiki Byakuya, Date Akio és

a házaspár gyermeke, Ayana. Az édesapa csak nagy

ritkán bírt lányára nézni, aki olyan volt, akár egy

élőhalott. Elkeserítette, hogy így kell látnia egyszem

csemetéjét, ennyire haldokolva. Kedvese, amióta

belépett, a két férfi társaságában, megállás nélkül

bőgött, mintha gondjaik lettek volna a vízellátással

s, így természetes készletekből kívánták volna

előteremteni a kellő mennyiséget. A lány, aki a

takaró alatt feküdt olcsó másolata volt lányának.

Várta, hogy az ajtó kivágódjon és az igazi Ayana

bevágtasson magyarázatott követleve, de ez több

mint fél órája nem történt meg. Tehát a gyereke

valóban élet és halál közt ingázik. A vőlegény ugyan

nem mutatta, de ő is meglepődött, illetve inkább

megbotránkozott a beteg egyre rosszabb

diagnózisán. Szerette volna megérteni mi történik

leendő feleségével. Az orvos, Akio pedig továbbra is

Lesada kisasszony futonja mellett térdelt és

kérlelte, hogy mondjon már valamit, ám kérése

süket fülekre talált, Ayana a plafon rabjául esett.

Fel sem tűnt neki, hogy a kezét ráncigálják.

Én nem értem csak beverte a fejét és most olyan

akár egy félbolond – csapott asztalára a

Lesada-klán vezetője, irodájába visszavonulva.

Masaaki, ő nem bolond, sosem volt az és sosem lesz

az! – csattant fel az édesanya. – Lehet, hogy

csupán…

Csupán, mi? – förmedt rá férje. – Ez a lány évek

óta egy nagy csalódás – rázta a fejét, mire három

pár szem szegeződött rá; Haruna zöld szemei

szikráztak a dühtől, az orvos nem hitt fülének,

Byakuya pedig megértette az irodás vita alkalmával

miért kapta el váratlanul a fejét a szőke szépség.

Ugyan, Masaaki – jutott nagy nehezen szóhoz Akio,

első döbbenetéből ébredve. – Ha nekem lenne ilyen

lányom egy rossz szavam se lenne rá… Ayana oly’

sokszor megmentette már ezt a várost, sok

halálisten neki köszönheti az életét és képzeld csak

el, hány olyan szörnyeteg pusztult el a keze által, 

aki veszélyt jelentene ránk, ha ő nem ölte volna meg

őket. – Az édesapa elhúzta a száját. Bármennyire

sokat tett gyereke a világukért, mégsem tudott

kellően büszke lenni rá. Ő már unokázni szeretett

volna és nem attól rettegni, hogy vajon Lesada

kapitány, mikor kerül az elhalálozott hősök

listájára. Ezért is örült annyira, mikor a mélyen

tisztelt Kuchiki kapitány elfogadta a lánya felkínált

kezét, mert remélte, hogyha a férfi elveszi Ayana-t,

eltiltja a harcoktól és rendes feleséget farag belőle.

Akio, egy nőnek nem ez a dolga – intette le jó

barátját az öreg.

Pedig úgy hírlik főkapitány lesz – vágott vissza az

orvos, mire Masaaki ledermedt, míg Byakuya

szótlanul tűrte, bár szája egy pillanatra

megrándult.

Már nem… – szólt csendesen az asszony. –

Yamamoto főkapitány úgy döntött nem óhajtja

kitenni ilyen ingadozó egészségi állapottal ennek a

kemény feladatnak, így minden marad a

megszokott, illetve… – Haruna elkapta tekintetét és

idegesen gyűrögetni kezdte selyem kimonóját, amit

rózsaszín, cseresznyevirág szirmok díszítettek.

Illetve? – kérdezte egyből Akio és Masaaki.

Haj! – sóhajtott fel a nő. – Miután tudomást

szerzett a házasság kötésről úgy látta jobbnak, ha

maga lesz – tette a kezét a széles vállra –, Kuchiki

kapitány. Persze Yamamoto még hosszú-hosszú

évekig szeretné élvezni főkapitányi rangját… Ööö…

gratulációját küldi, mindig is összevaló párosnak

gondolta magukat… Ó és a gyereket, vagy

gyerekeket mindenképp látni szeretné, még

életében – magyarázta a nő, aki a padlónak

beszélt, így is elég volt neki az a hárompár

rászegeződő szem. Byakuya elégedetten

elmosolyodott, aztán visszavette érzelemmentes

arcát. Masaaki kis híján gyerekmódjára

rohangászni kezdett irodájában. Ennél jobban nem

is jöhetett volna ki ebből a házasságból. Az orvos

sok szerencsét kívánt, majd a kis betege

látogatására indult.

Borzasztó vagy, drágám – mondta Haruna, aztán ő

is távozott egyedül hagyva a két férfit.

   Date Akio doktor azzal a tudattal lépett be a

Lesada lány szobájába, hogy a lehető legrosszabb

látvány fogja fogadni, vagyis egy olyan meseszép

nő, akinek szíve soha többé nem fog megdobbanni,

ehelyett a futon betege nélkül árválkodott. Az orvos

kisebb szívbajt kapva, öreg kora ellenére

megszaporázott léptekkel termett ott, ahol Ayana-t

utoljára látta. Valóban üres volt. Akio idegesen

kapott fejéhez és, ha lett volna haja valószínű

idegesen tűrögetni kezdte volna. Kétségbeesetten

kémlelt körbe a helységben. Miután szíve sikeresen

átvészelte a legbelül lezajlott hegyomlást, betegére

meresztette szemeit. A leendő feleség hófehér

kimonóban, háttal ülve bámult ki az ablakon.

Ezúttal a búslakodó, szürke mennyboltozat

babonázta meg. Tekintete mosolyogva követte a

megszáradt barna levelek és szirmok táncát a

háborgó szélben. Ő is pont erre vágyott, hogy egy

erős széllökés felkapja, és messze repítse ettől az

átkozott helytől. – „Szabadság.” – csengett fülében

a világ leggyönyörűbb szava. Pillantása a hajlongó

cseresznyefákra siklott. Jobbra, majd balra

intettek, s ezt ismételgették megállás nélkül. Az

öreg szeme megakadt a nő frizuráján, mivel az egy

vörös szalaggal hátrakötve omlott le hátán.

Köztudott volt, hogy Ayana nem szerette kiengedve

hordani selymes loboncát, ezért vagy összekötötte,

vagy felkontyozta, s bár nem hordta leengedve –

esetleg éjszakára bontotta ki –, de sosem vágatta

volna le, így harcok alkalmával különösen

odafigyelt, hogy ne essen bántódása egyetlen-egy

tincsének sem. Akio értetlenül állt a dolog előtt,

képes volt felkelni és felcopfozni a haját, ellenben

az erőtlen test továbbra is küzdött mind a

reszketéssel, mind a lázzal.

Csodálatos, ugye? – törte meg a csöndet a beteg. Az

orvosnak apró fogalma sem volt róla, hogy mégis

miről beszél. Viszont, hogy megszólalt, tagjain

megnyugvás vonult végig. Legszívesebben

összecsapta volna két tenyerét, azonban még

semmit se akart elkiabálni.

Igen, kisasszony – helyeselt gyorsan. – Hogy érzi

magát? – Ayana elkomorult, megint ez a buta

kérdés. Miért nem lehet megérteni, hogy jól van? S

míg ezen gondolkozott megköszörülte torkát, mivel

ismét marta valami.

Ha azt mondom, jól, úgy se hiszi el, ha azt

mondom, rosszul, egyből iderendel egy egész

seregnyi ápolót… Na, akkor melyik is a jó válasz?

– tudakolta elsötétült tekintettel, majd lassan a

doktorra nézett; ráncos arcán a rémület futkosott s

láthatóan leverte a víz, szemüvege lejjebbcsúszott

izzadó orrán és sötétbarna szemei tanácstalanul

fürkészték a nő arcmimikáját. Az öreg

tagbaszakadt testalkata alacsony termetével most

különösen esetlenül festett. Kopasz feje színtelen

réteget húzott fel sapka gyanánt, ami apró

cseppekben gördült végig a vénséges bőrön.

N-nézze, kisasszony! Nem lehet jól, hisz lázas és a

teste rohamszerűen rázkódik – magyarázta a

szakértő. Ayana legyintett.

Majd kiheverem, de még egy napot nem bírok ki

semmittevéssel – makacskodott. Akio megrázta a

fejét, látszott szegénykén, hogy nincs tisztában az

állapota súlyosságával. Date doktor szíve szerint

beparancsolta volna a takaró alá és megtiltotta

volna neki a beszédet, de a nő természetét ismerve

sejtette, hogy betege ellenszegülne. Ahogy végre

válla fölött teljesen hátrafordult észrevehető volt

fekete szemei fakó fénye. Az öreg csak remélni

merte, hogy a mennyasszony saját lábán cipelte el

magát, és nem a földön vonszolta testét.

Pedig sok pihenésre lenne szüksége… Ayana

kisasszony, szépen kérem, feküdjön vissza és

maradjon csendbe. A beszéd is megterhelheti a

szervezetét – próbált hatni a nőre, de az tudomás

sem véve az elhangzottakról fordult vissza a

szimpatikusabb társasághoz, az ablakhoz. – És az

esküvő időpontjára ajánlatos lenne, ha a lehető

legegészségesebb lenne, elvégre mégsem kéne

elájulnia, ráadásul idővel a szülés is kevésbé lesz

megterhelő, ha most tesz ennek érdekében –

hangoztatta nagy hangsúlyt fektetve a „ha”-kra. Az

indokoknak egy mennyasszonyra elég meggyőzően

kellett volna hatnia, de Ayana pusztán mérgesebb

lett.

Nem érdekel, érti? Inkább a halál! – kiabálta

kikelve magából, aztán, mintha megbánta volna az

előbbieket, elhalkult. Megígérte, hogy nem

ellenkezik és, hogy megváltozik, s most pont az

ellenkező szerint cselekszik. Lemondóan sóhajtott.

– Sajnálom! – mondta csendesen, amit egy

köhögés kísért, majd még egy és még egy. –

Beszélni szeretnék édesanyámmal, szólna neki? –

Akio pislogott néhányat, mire tényleg tudomásul

vette, hogy a nő ugyan elkeseredett ábrázattal, de

nem háborog tovább. El sem tudta képzelni a

„furcsa jelenség” kiváltó okát.

Renden, viszont kérem, igyekezzen minél

hamarabb elmondani a lényeget – fűzte hozzá

gyorsan, aztán amennyire lábai engedték sietősen

Haruna keresésére indult.

   Az asszony megörült a hírnek, azonban csak nagy

nehezen bírta rávenni magát, hogy egyes-egyedül

bemenjen gyermekéhez, ráadásul úgy, hogy az

orvos figyelmeztette, hogy ne nagyon beszéltessen,

mert még pihenésre van szüksége. Könnyeit

letörölve selymes bőréről, nemeshez méltó

léptekkel igyekezett lányához. Akio nagy hibát

követett el, hisz elfelejtett beszámolni a

változatlanul gyenge egészségi hogylétről. Haruna

szinte mosolyogva repült végig a folyosókon. Azt

hitte a régi fényében ragyogó Ayana várja az ajtó

túloldalán. Azonban az erőtlenül heverő test egyből

letörölte arcáról a boldogság összes jelét.

Szemüregét sós folyadék mardosta, amiből az

utóbbi időben egyre többet morzsolt el. Gyermeke

oldalra fordította fejét, amint halk léptek zaja rázta

fel elmélkedéséből. Anyja csendesen leült mellé,

majd várta, hogy Ayana mondjon valamit. A

szívszorító látvány azonnal könnyeket csalt

szemébe, melyek a takaróra potyogtak, a pihenő

kézfejtől pár centire. A mennyasszony kissé

ügyetlen elérte szülője kezét, amit aztán gyengén,

de megszorított.

   Haruna gyönyörűséges arca álmatlan éjszakáról

és megviseltségről árulkodott. Levélzöld színű,

arany pontokkal díszített írisze elhomályosodva

járatta tekintetét oda-vissza az előtte fekvőn.

Hosszú szempillái végén könnycseppek csüngtek. A

szobát megtöltötte szipogása. Formásan telt,

rózsaszín ajkait harapdálta, de főleg az alsót.

Derékig érő, fényes hajkoronája aprócskát

hullámosan lógott arcába, ahogy lefelé bámult.

Néhány másodpercnél tovább nem tudta

gyermekét nézni. A százhatvan centis nő törékeny

teste enyhén megremegett, amikor Ayana tagjai

megrándultak bizonyos időközönként. Semelyikük

sem festett valami jól, bár kétségkívül a lány

vezetett a mezőnyben. Pontosan olyan vékony volt,

mint anyja, csak épp húsz centivel magasabb. Így

joggal kijárt neki az első helyezés a „Ki néz ki

rosszabbul?” elnevezésű játékban.

Igen, kicsim? – Az asszony a sírógörcs szélén állt.

Anya… sajnálom, hogy annyi bosszúságot okoztam

– nyögte, majd lecsapott rá a következő,

bosszúságos krákogás hullám. Haruna sírva

fakadt, könnyei zápor formájában áztatták Ayana

kezét és takaróját. Lánya hangja maga a gyász volt,

mintha csak búcsú szavait intézte volna hozzá. A

mennyasszony bal könyökére támaszkodva emelte

meg mellkasát s jobb karával előrenyúlva ragadta

meg finoman a cseresznyefa virágszirmos kimonót

vállánál. Édesanyja igyekezett visszataszítani, de

nem hagyta. – Anyu most… mi a baj?

Jaj, drágám! Én sose haragudtam rád, csupán

aggódtam érted! – borult a nyakába, mire Ayana

keze meginogott. Nehézségek árán visszaölelte, de

arca grimaszba váltott. NEM HALHATSZ MEG, TE

ERŐSEBB VAGY HOLMI LÁZNÁL! – bömbölte s

erősen megmarkolta lánya ruháját a felkar tájékán.

Attól tartott, ha elengedi Ayana eltűnik.

Anya, én sze… – A hiányolt köhögés is bepótolta

elmaradását. – retlek, viszont ez fáj! – célzott a túl

erős szorításra. Haruna abban a szent pillanatban

elengedte, amivel komolya fájdalmakat okozott

lányának. Oldalára esve hanyatlott vissza

futonjára. Bal felébe kellemetlen utóérzés nyílalt,

majd szép lassan az is elmúlt.

Nagyon fáj? – kiáltott fel az édesanya. Ayana

megrázta a fejé. Persze, hogy fájt neki!

Túlélem – vágta rá.

Kincsem, most pihenj le! Jót fog tenni! – szólt az

asszony, ahogy felrémlettek benne az orvos szavai.

Szegény gyerekét alaposan kimerítette. Ayana

bólintott, mert beszélni már nem volt ereje. Bordái

tájékán égető fájdalom kínozta s úgy érezte a láz

megint fölé kerekedik. Az álommanó egy egész

zsáknyi port öntve fejére repítette el Fantázia-

földre. Haruna jó anyag lévén betakargatta, nehogy

megfázzon. S búcsúzóul homlokon csókolta, de

szinte azonnal rémülten kapta el ajkait. Tétovázás

nélkül egy alig kicsavart vizes ruhát nyomott a

lángoló bőrfelületre, hogy valameddig ki is tartson

a hűsítés. Ayana-t ismét bekebelezte a tudatlanság

örvénye.

   A feleség ziláltan rontott rá a három férfire, akik

elmerültek az esküvő szervezésben. Akio egyből

tudta, felpattant, majd betegéhez rohant, már

amennyire vénséges csontjai engedték. A

mennyasszony odafenn hánykolódott, kis híján a

földhöz vagdalta magát s hosszú körmeivel néhol

sikerült felsértenie alkarján a finom bőrt. Szörnyű

kiáltások végeláthatatlan sorozata tépődött ki

torkából, mintha kínozták volna. Az orvos nem fért

pácienséhez, mivel az ide-oda csapta testét, a

szolgálók kezei közül kitépte végtagjait és Akio-t is

majdnem csak megcirógatta karmaival. Elvesztette

a tettei feletti uralmat. Nyilvánvaló vált, hogy a nő

másokon kívül magára is veszélyes. A vőlegényre

váratott a feladat, hogy mennyasszonyát lefogja. A

látvány ijesztő volt; Ayana kimonóját kisebb-

nagyobb vérpöttyök dekorálták, alkarján nyolc-tíz

centiméter hosszúságú, rózsaszín csíkok virítottak s

a verejték folyam szemmel láthatóan csordogált

bőrén. Első nekifutásra Byakuya-nak sem sikerült a

mutatvány, alig, hogy leszorította a bal kezét

csuklójánál a nő máris kirántotta és karmaival a

férfi felé suhintott, s ekkor tudta becserkészni

áldozatát. Ayana két kezét hátracsavarta, mire

leendő felesége feje előrebicsaklott. Végtagjai

befejezték őrült játékukat, hisz kellően

legyengítették a nőt, akinek már a levegővétel is

erős megterhelésnek számított.

   A szobában jeges rémült vert tanyát. Lesada

kisasszony igen ritka időközönként passzírozott egy

kevés kis oxigént tüdejébe. Byakuya elengedte, de

rögtön utána is kellett kapnia, hogy ne találja

lefejelni a padlót. Derekát átfogva húzta vissza.

Ayana mellkasának dőlt és csupán halk szuszogása

jelezte, hogy még él. A leendő házaspár nagyon

aranyosan festett; a vőlegény, aki utálja, mégis –

talán – szereti mennyasszonyát, aki öntudatlanul

bújt hozzá. Az orvos láthatatlanul elmosolyodott. –

„Szép pár lennének, ha tényleg szerelemből

házasodnának.” – elmélkedett csendesen. Byakuya

egy könnyed mozdulattal karjába kapta a

rongybabaszerű testet, majd a futonra fektette.

Betakarta s aztán az orvosra hagyta a továbbiakat.

Akio megtapogatta a tüzelő homlokot, ami pont

olyan meleg volt, mint először. Alkarján a

karcolások nem tűntek komolynak, így a már jól

ismert tünetek voltak terítéken.

Őszintén? Fogalmam sincs mitől kezdene javulni az

állapota – szólt hátra a leendő férjnek, aki ezt már

huzamos ideje gyanította. – Ha gondolja,

maradjon itt vele egy kicsit, talán maga a gyógyír. –

Az orvos sem tudta eldönteni, hogy ezt most

tréfának szánja, vagy vér komolyan állítja.

Ha szörnyek lepnék el a várost, pikk-pakk rendbe

jönne – „A van ilyen őrült”-et már nem tette hozzá.

Az orvos felvonta szemöldökét. Meglepődött a

kapitány szavain.

A kisasszonyt ismerve valószínű, de utána azt

hiszem, lábadozhatna – mondta Akio betegére

pillantva. – Szerény véleményem szerint az ereje

sem segíti a gyógyulását. A teste és képességei ütik

egymást. – Byakuya ugyan nem felelt, de ebben

egyetértett a doktorral.

Nos, jó éjt! – köszönt el az öreg s elhagyta a szobát,

miután a férfi viszontkívánt neki.

   Byakuya tudta, hogy pihennie kéne, hogy másnap

ne akarjon elaludni a munka felett, de, mintha

valami nem engedte volna távozni. Lesada Ayana

ismét Hisana-t jutatta eszébe. Szeretett feleségét,

akit betegség ragadott el mellőle. A két nő olyan

volt, mint tűz és víz; Hisana-nak félhosszú, tépett,

fekete hajzuhatag keretezte arcát s egy fiatal

tinédzser lánynál nem nőtt magasabbra, míg

Ayana-nak hosszú, tejfehér tincsek lógtak szemébe

s magassága kitűnt a tömegből. Természetük sem

egyezett meg; volt felesége sosem tudott volna

ártani bárkinek is, Ayana kezéhez pedig vér tapadt

– akárcsak az övéhez. Hisana a gyenge és félénk

típust gyarapította, ellenben Ayana az erőset és a

határozottat. Már Byakuya sem értette miféle

hasonlóságot lát a két nőben. Csak azt tudta, hogy

elhunyt asszonyát mindennél jobban

szerette/szereti, viszont a leendő felesége iránti

érzéseiről mit sem sejtett.