18. fejezet: Renji bosszúja, Ichigo ajánlata

 

Mikor egy kicsit lenyugodtunk végre meg bírtunk szólalni.

- Vajon ezek ketten mit csinálhattak? – Nézett rám Ichigo.

- Nem tudom, de Renji most tényleg olyan volt, mint egy tajtékzó vörös ördög. Még soha nem láttam ilyen dühösnek. Jobb ha nem éri őket utol.

- Az biztos. – Helyeselt.

- Gyere! Visszakísérlek Uraharahoz. – Állt fel és nyújtott nekem kezet.

 

Így is tettünk. A ház tárva nyitva volt. A két kisgyerek Kisuke segédjével együtt elutaztak pár napra, így senki nem volt rajtunk kívül ott.

- Kíváncsi leszek mi erre a magyarázatuk. – Jegyeztem meg.

- Megvárom veled míg visszajönnek.

Már éjfél is elmúlt, de hármuk közül még egyik sem tért vissza.

- Szerinted élnek még? – Kuncogtam.

- Renjit látva nem biztos.

- Nem kéne menned? Az otthoniak már biztos aggódnak.

- Már megszokták. – Vetett rám egy apró pillantást.

Engem a szobában nyomott el az álom, Ichigo úriemberhez méltón a nappaliban aludt.

 

Hajnalban Renji tért vissza elsőnek. Patakokban folyt róla a víz és vérfoltos volt a ruhája.

- Ugye nem ölted meg őket? – Rémültem meg.

- Az túl egyszerű és gyors lecke lett volna. – Vigyorgott.

Én csak Ichigora sandítottam.

- Akkor hol vannak? – Kérdeztem, félve a választól.

- Mindjárt itt lesznek. – Felelte diadalmas vigyorral.

Így is lett. Mikor megláttuk őket majd kipukkadtunk a nevetéstől. Kisuke és Rukia teljesen kopaszok voltak. Na jó csak nagy részben. Renji nem tudott teljes munkát végezni.

 

Kisuke sietve kapta fel az asztalról kalapját, és húzta megtépázott fejébe.

- Mivel húztak fel ennyire? – Néztem Renjire.

- Megkötöztek és lezártak a pincébe. – Duzzogott.

- Megyek szólok Inouenak. – Állt fel Ichigo.

- Ki kísérlek. – Pattantam fel én is.

- Nemsokára visszajövök. – Mondta és távozott.

Mikor visszamentem ezek hárman duzzogva ültek, tisztes távolságban egymástól.

- Inoue pár órán belül itt lesz. – Jegyeztem meg békítő szándékkal.

- Legalább annyi ideig maradjanak így, amennyit én töltöttem megkötözve. – Csattant fel a hadnagy.

Erre nem tudtam mit felelni. Majd eldöntik mi legyen.

 

- Szóval Ichigo itt aludt. – Jegyezte meg Kisuke, kaján vigyorral az arcán, mire Renji feje láthatóan elkezdett megint vörösödni.

- Igen. Én ott – Mutattam a szobára – ő meg itt. – Mutattam a nappalira.

Kisukenek láthatóan nem tetszett a válaszom.

- Szerintem szedjétek magatokat rendbe. – Vetettem fel az ötlet, mire Renji ugrott fel elsőnek.

Így én pechemre ott maradtam a két kerítővel.

- Na? – Néztek rám egyszerre.

- Mi na? – Tettem az ártatlant.

- Mi történt a randin? – Kíváncsiskodott Kisuke.

- Ez nem randi volt, hanem város nézés. Nagy különbség. – Tereltem el a szót…nem sok sikerrel.

- Persze, persze. Ezért feküdtettek a folyóparton. – Vigyorogtak. – Aztán meg itt aludtatok kettesben.

- Nem történt semmi. – Húztam fel az orrom, hátha végre békén hagynak.

- Neeem. Persze.

- De köszi, hogy lefogtátok Renjit. – Hálálkodtam nekik.

- Hát megfizettük az árát. – Tette kezét fejére Rukia.

- Avval ugye tisztában vagy, hogy apád nem fog egykönnyen belenyugodni ebbe a kapcsolatba? – Jegyezte meg Kisuke

- Tudom. Meg egyébként is ki beszélt itt többről mint barátság? – Húztam fel a szemöldököm.

- Jaaaa. Ezt meséld másnak. – Vigyorgott.

 

Ichigo egy óra múlva meg is érkezett Orihime társaságában. Erőt kellett vennünk magukon, hogy ne nevessünk újra fel mikor Kisuke levette a kalapját.

- Fejezzétek be! – Intett minket nyugalomra Rukia.

- Mit? – Néztünk rá ártatlanul.

- A nevetetést.

- Bezzeg az vicces volt mikor a pincébe lezártatok, mi? – Morgott a hadnagy.

- Zajos voltál. Itt üvöltöztél. – Jegyezte meg Kisuke.

- Mert MEGKÖTÖZTETEK! – Tette kardjára kezét Renji.

- Nyugi. – Kaptam el csuklóját.

- Te ne csitítgass. Miattad történt az egész. – Tette keresztbe a kezét.

- Renji! Nem kell már vigyáznod rám, nem vagyok már kislány és ezt apámnak is fel kell fognia végre. Megvívok majd vele. Ne aggódj!

- Én nem miattad aggódom, hanem a kapitány miatt. – Vallotta be pirosló arccal. – Nem tudom, hogy ezt a végső csapást elviselné e tőled.

- Szóval én egy csapás vagyok. – Jegyezte meg Ichigo csöndben.

- A kapitánynak igen.

Ezek után jobbnak láttuk csöndbe maradni míg mielőtt valamelyikünk nem csinál valami őrültséget.

 

Közben Orihime segítségével Rukia és Kisuke hajkoronája ismét a fejüket díszítette. Majd Ichigoval együtt iskolába kellett menniük.

Kora délután kiültem a napsütötte tornácra. Néztem ahogy a nem rég hazatérő két gyerek kinn játszik az udvaron. Renji morcosan ült le mellém.

- Mi az? – Néztem rá.

- Unatkozom.

- Élvezd a nyugalmat. Nem sűrűn lazíthatsz.

- Ayumi biztos ezt akarod?

- Mit? – Nem válaszolt. – Igen!

Renji nem szólalt meg többet. Hosszú órákig ültünk kint mire Rukia, Orihime és Ichigo megjöttek az iskolából.

Egész délután kettőnkön gondolkodtam. Azt tudtam én mit akarok, de azt nem, hogy ő mit akar.

 

Éjszaka nem tudtam aludni így kisettenkedtem a házból és elsétáltam a folyóhoz. Leültem a partjára és vízen megcsillanó város fényének táncába merültem. Megbabonázott és egyben megnyugtatott, ahogy fények elmosódott csillogását néztem. Hírtelen egy alak állt meg előttem.

- Végre, hogy megtaláltalak. – Szuszogott.

- Szia! – Néztem fel a helyettesre. – Miért kerestél?

- Rukia és Renji már tűvé tette érted az egész környéket.

Kiderült, hogy órák teltek már el távozásom óta. Annyira belefeledkeztem a város fényeibe, hogy fel se tűnt az idő múlása.

- Baj van? – Ült mellém.

- Nincs. Miért?

- Szomorúnak látszol.

- Csak nem tudok aludni.

- Fázol? - Simította meg libabőrös karomat.

- Egy kicsit.

A helyettes levette a pulóverét, ráterítette a hátamra és átölelt.

- Visszamegyünk? – Nézett rám.

- Nincs kedvem.

- Akkor csak gyere velem. Nem Uraharahoz viszlek. – Mondta apró mosoly kíséretében.

Ennek az ajánlatnak nem tudtam nemet mondani.

 

Folyt.köv...