13. fejezet: Az áruló kapitányok

 

Éjszaka nem jött a szememre álom így kiültem a tornácra. Meglepetésemre Rukia érkezett haza.

- Hát te, hogy hogy ébren vagy? – Ült le ő is.

Elmeséltem neki mindent. Ő sem tudott mit mondani8. Mind a kettőnknek igazat adott.

- Meg fog bocsájtani? – Néztem rá.

- Biztos. Adj neki időt és most viszont menj aludni. – Indult meg a házba.

- Rukia.

- Igen?

- Mindegy. Nem számít. Jó éjt!

- Ichigo jól van. – Mosolygott rám mire én rák vörös lettem.

Viszont választ kaptam ki nem mondott kérdésemre.

 

Másnap felderítő küldetést kaptunk. Annyi időnk se volt, hogy elköszönjek apámtól. Reméltem mire visszatérünk máskép fogja látni a dolgokat.

Háromszor négyfős csapatokra lettünk osztva. Én Hitsugaya kapitánnyal, Rangiku hadnaggyal és egy másik társunkkal mentem. Nem volt veszélytelen küldetés. Egy átjárót kellett megtalálunk ahol menos grandek és hollowk nagy létszámban jöttek át Hueco Mundoból. A menosokhoz képest mi csak porszemek voltunk akiket könnyen eltaposnak.

A kapitány intésére lelassítottunk és megpróbáltunk megszámolni mennyien lehetnek. Pár perc után feladtuk. A megbeszéltek szerint cselekedtünk. A négyfős csapatok kétfősre oszlottak és így folytattuk a felderítést.

Én a másik tisztel mentem. Elég közel jártunk az átjáróhoz, és nem is akartunk közelebb kerülni, mikor fura hangra lettünk figyelmesek. Megfordultunk és két menos és tucatnyi hollow állt mögöttünk. Mire feleszméltünk már az egyik menos ceroja fényesítette el látóteremet.

Ösztönből társamat mentettem. Felé fordultam és nagyot taszítottam rajta így a támadás telibe talált. Éreztem ahogy lábam elhagyja a talajt és messze repülök. Fájdalmas zsibbadtság járta át minden porcikámat. Éreztem ahogy a cero égeti a bőrömet és minden egyes sejtembe hatol. Arra gondoltam ilyen lehet mikor az embert elevenen megégetik, majd apám jutott eszembe és hogy el se köszöntem tőle. Haragban váltunk el.

„Sajnálom.” – Volt az utolsó gondolatom. Testem erőtlen hullott a földre és eszméletemet vesztettem.

 

Társam csak a karján érte a támadás. Nagyobb sérülést szenvedett attól, hogy ellöktem. Mire feleszmélt egy csapat hollow támadt rá és én is eltűntem látóteréből. Nem volt lehetősége megkeresni, hisz csatába keveredett. Segítség a kapitány és a hadnagy formájában hamar érkezett.

- Kapitány! – Kapta fel a fejét.

- Láttuk a cerot. Mi történ? – Lépett mellé a hadnagy.

- Hírtelen megjelentek a hátunk mögött. Ayumi lökött arrébb.

- Hol van Ayumi? – Zengett a fölöttük Hitsugaya kapitány hangja aki előhívta kardja utolsó formáját a bankait. Hatalmas jégszárnyai és a jégsárkány Hyourinmaru segíti a harcban.

- Nem tudom. – Nézett körbe a tiszt.

- Matsumoto.

- Igen kapitány megyek. – Avval a hadnagy elindult a keresésemre.

A kapitány és a tiszt pedig megpróbálták visszaverni az egyre gyűlő mesokokat miközben lassan megérkezett a csapat többi tagja is.

 

- Életben vagy? – Lökdöste meg a karomat egy férfi. A hangja alapján nem volt ismerős.

Erőt vettem magamon és az egyik szemem félig felnyitottam. A másikat ha akartam volna se tudtam volna felnyitni annyira fájt.

- Életben vagy shinigami? – Kérdezte újra a magas barnahajú férfi aki mellett egy ezüsthajú rókaképű alak vigyorgott.

Ruhájuk hasonlított a mi egyenruhánkra csak fehér volt fekete szegéjekkel.

- Melyik őrosztagnál vagy?

- Tíz. – Suttogtam és újra eszméletem vesztettem.

 

Rangiku lassan egy órája keresett mikor a kapitány és az osztag többi tagjával újra találkozott.

- Nos? – Nézett rá Hitsugaya.

- Itt volt. Nézze kapitány a vérfoltokat. – Mutatott a földre.

- Hova lehetett ilyen sérülésekkel?

- Kapitány menjünk vissza erősítésért. Nem bírunk el ennyi hollowal. – Javasolta a hadnagy.

- Nem hagyhatunk itt senkit. – Mondta a tiszt. – Az osztagból még jó páran harcolnak.

- Visszajövünk amilyen gyorsan lehet. Mondta Matsumoto.

- Ne húzzuk az időt. – Jelentette ki a hadnagy és elindult vissza Soul Society központjába a fél tízedik osztaggal a kapitány pedig csatlakozott az osztaga másik feléhez.

Így az egyszerű felderítésből véres csata lett.

 

A hadnagy visszatérve jelentést tett a főparancsnoknak aki azonnal három osztagot is mozgósított.

A negyedik osztagot akik a sérültek ellátásért felelősek Unohana Retsu kapitány vezetésével, a tizenegyedik osztagot a mindig harcra vágyó Zaraki Kenpachi vezetésével és természetesen a hatodik osztagot.

Amint mindenki készen állt Matsuomot Rangiku és a tízedik osztagból akik előzőleg Soul Societyben marad vissza indultak az átjáróhoz. Őket a többi csapat is követte.

 

Eközben én egy hideg helyen tértem magamhoz. Bárcsak ne tettem volna. Pokolian fájt minden porcikám. Ahogy feleszméltem körbenéztem és csak a rókaképű férfit láttam. Nagy levegőt kellett vennem, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól.

- Kapitány felébredt. – Kiabált a rókaképű.

A másik alak így újra a látóterembe kerüt. Leguggolt mellém.

- Aizen Souske vagyok ő itt pedig Ichimaru Gin.

Számomra  a két név nem volt ismerős. Nem is gondoltam volna, hogy valaha a környéken éltek ők is. Nem értettem ezt a nagy magabiztosságot.

- Nem ismersz minket igaz?

- Nem. – Ráztam meg a fejem.

- Akkor elmondom kik vagyunk.

Hát mint ne mondjak nem éreztem rá nagy vágyat, hogy végig hallgassam őt, de ebben az esetben sok választásom nem volt.

- Körülbelül harminc évvel ezelőtt mi is a tízen három őrosztagnál szolgáltunk. Mind a ketten kapitányi rangot töltöttünk be. Majd meguntuk a kapitány értelmetlen céljait és még egy kapitánnyal együtt távoztunk…

- Hueco mundoba. – Fejeztem be a mondatát.

- Szóval hallottál róla. – Jegyezte meg Gin vigyorogva.

- Tanultunk erről a helyről az akadémián. Ahova…ahova az áruló kapitányok mentek. – Ültem fel nagy nehezen.

- Hallod ezt Gin? Benne vagyunk a történelem könyve.

- Nem. Csak a hely ahova mentek. A nevetek nincs ott.

- Ohh! – Esett ki Aizenből, Gin csak sunyin vigyorgott.

- Mit akartok tőlem?

- Információt. Mivel shinigami vagy így valószínűleg tudsz nekünk segíteni. Egy kapitányról van szó.

- Tartozik nekem egy füllel. – Emelte fel a haját Ichimaru.

- Ezért szabadítjátok rá a városra ezt a rengeteg hollowt és menost? –Éreztem ahogy a hátamon a ruha cafatokban lóg és a hűvös szél körbejárja testemet.

- Az csak azért van, hogy a kapitány idecsaljuk.

- Kit kerestek?

- Ó milyen készséges. – Lelkendezet Gin.

„Azt nem mondtam, hogy el is árulom.”

- A kapitány akit keresünk a hatodik osztag kapitánya. Kuchiki Byakuya.

 

Folyt.köv...