12. fejezet: Az áthelyezés öröme?

 

Apám döbbenten állt válaszom hallva. Majd megfordult és ahogy jött ott is hagyott. A ház felé vette az irányt.

- Holnap kérem az áthelyezésem. – Kiabáltam utána.

- Abba az én beleegyezésem is kell. A másik lehetőség meg nem történt meg. Nem csináltál semmi olyat amiért át kéne rakni téged másik osztagba.

„Nem. Még nem.”

Az ő beleegyezésére nem számíthatok. Hát akkor nincs mit tenni. Ha nem enged így akkor kénytelen lesz úgy engedni.

 

Másnap reggel furán éreztem magam az akadémián. Hallottam ahogy a hátam mögött összesúgnak. El nem tudtam képzelni apámnak miért jutott pont ez a büntetés az eszébe. Hisz mindenki tudja, hogy kivagyok.

Az elméleti órák ugyan olyan unalmasak voltak mint annak idején. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, de úgy kellett tennem mintha érdekelne. Valahogy csak túlélem ezt a két hónapot.

Lassan vánszorogtak a napok és én nem tanúsítottam ellenállást így a kapitány megfelezte a büntetésemet. Evvel egy időben megkezdtem áthelyezésem elérésére irányuló terveim szövögetését.

 

Célom érdekében nem riadtam vissza semmitől. A hatodik osztag kapitánya örülni fog ha végre megszabadulhat majd tőlem.

- Kuchiki mi olyan vicces? – Dörrent apám hangja az eligazításon.

- Semmi. Elnézést.

Meg is feledkeztem róla hol vagyok. Gondolataimat lekötötték a jobbnál jobb ötletek. Sok évnyi, felhalmozódott csínytevést kellett bepótolnom. Mentségemre szóljon, hogy ez mind a kettőnk érdekeit szolgálta. Én boldog lennék szülői felügyelet nélkül , őt meg nem vinnék idővel az ideggyógyászatra. Kurotsuchi parancsnok a fejlesztési osztály vezetője remek tudós, sok mindenre talált már megoldást, de a nehezen kezelhető beosztottak által kihalt idegszálakat még ő sem tudta visszanöveszteni. Szóval evvel csak apámnak akarok jót.

 

A napi teendők kiosztása után mindenki elmehetet csak nekem kellett követnem a kapitányt az irodájába.

- Ayumi miben mesterkedsz? – Csukta be az ajtót apám.

- Én? Miért? – Vettem elő legártatlanabb tekintettem. – Már az is baj ha teljesítem amit kérsz?

- Nem. Az nem lenne baj, ha nem ismernélek. – Ült le asztala mögé.

- Nem hiszed el, hogy megváltoztam? – Próbáltam elterelni gyanakvását.

- Nem. – Jelentette ki gondolkodás nélkül.

„És mennyire igazad van!” – Jutott eszembe.

- Azért remélem azt tudod, hogy fáj amit mondtál. – Játszottam a sértődöttet.

Apám nem szólt semmit csak felhúzta a szemöldökét. Jobbnak láttam abbahagyni a győzködését.

- Na jól van én mentem a dolgomra. – Meg se várva reakcióját távoztam.

 

Az elkövetkező két étben minden parancsára elsőnek ugrottam. Még Renjivel sem kötözködtem. Pedig néha igazán tudtam volna cifrát mondani neki. Bosszúvágyam cseppet sem csillapodott a hazaküldésem miatt. Életem szinte első percétől fogva ismertem, de ezt nehezen bocsájtottam meg neki.

A második hét közepétől megkezdődtek csapásaim. Mindent úgy intéztem, hogy úgy tűnjön Renji értük a felelős. Két legyet egy csapásra módszert alkalmaztam.

Eleinte még apám se jött rá, hogy nem ő volt. Én jót mulattam mikor apám újra és újra az irodába hívatta a hadnagyot. Így én a titokzatosság félhomályában élveztem a bosszút.

Az idő elteltével biztosra vettem , hogy apám tudja ki áll a dolgok mögött, de bizonyíték hiányában nem szólt semmit.

Egy hét telt el mikor úgy döntöttem elég lesz, leszállok a hadnagyról. Megfizetett többszörösen is. Bár ha belegondolok előre is, ha megint kiszúrna velem.

 

Innentől kezdve apám lett a célpontom és a hatodik osztag.

Előkerült a sós kávé amit persze én csináltam, de nem én szolgáltam fel. Hogy ne legyen egyértelmű túlságosan benn voltam mikor odaadták neki. Rezzenéstelen arccal nyelte le. Ha nem lett volna ott senki tuti a falon végzi.

Aztán jött az elszakadt hakama (szoknya szerű nadrág) tartók esete. Csak annyira kezdtem meg az anyagot, hogy ne azonnal hanem majd a gyakorlás közben szakadjon el a mozgás miatt. Jól mulattam az osztagon mikor a nadrágok nagy része hírtelen a földön hevert és riadt férfiak kapták fel a földről ruhaneműjüket.

Én jól mulattam az osztag és apám nem annyira.

 

Repertoáromból ki nem hagyhattam a beragasztózott kendo bot markolatot sem. Vicces látvány volt mikor egy halom férfi rohangál egy fa karddal amit nem bír lerakni. Az osztagomban volt három női shinigami is.

Küldtem nekik levelet apám nevében megbeszélésre, meg a férfi tagoknak szerelmes levelet.

Minden alap csínyt bevetettem.

Nevem apám előadásában elég sűrűn zengett a hatodik osztag folyosóján.

Mikor az egyik nap.

- Kuchiki Ayumi! A hatodik osztag kapitánya hívat. – Repült hozzám egy pokollepke. (Fekete lepke, bordó mintával.)

Most tényleg nem csináltam semmit így nem értettem miért lettem hivatva.

 

Belépve apám leültetett és egy papírt tolt elém.

- Itt és itt írd alá. – Mondta.

- Mi ez? – Nem írok alá semmit anélkül, hogy ne tudnám mi az. Lehet akár belegyezésem is kivégzésemhez is. Az elmúlt hónap után nem csodálkoztam volna.

- Az áthelyezésed a tízedik osztaghoz. Hitsugaya Toushiro kapitány felel érted holnaptól.

Aláírtam, megköszöntem, de fura módon nem voltam boldog tőle. Apám arcát látva bűntudatom támadt. Másnap jelentkeztem új osztagomnál.

 

Egy hétig kerültem minden módon apámat. Egyik este vacsora után nem mentem azonnal vissza a szobámba. Gombóc volt a torkomban, de beszélnem kellett vele. Hosszú csend után ő szólalt meg elsőnek.

- Csalódtam benned. – Csak ennyit mondott semmit többet.

- Tudom. – Az asztalt bámultam. Képtelen voltam felnézni rá.

- Elmúltál már húsz éves. Azt hittem kinőttél már abból, hogy ilyen módon érd amit akarsz. Több eszed lehetne.

Rosszul estek a szavai.

- Annyiszor kértelek, hogy ne kezelj gyerekként. Most pedig lehetne több eszem? – Néztem fel végre rá. Remegett a kezem. Nem akartam még jobban megbántani. – Kértelek, könyörögtem, hogy ne legyünk egy osztagban. Nem akartalak megbántani, de másképp nem tudtam elérni, hogy áthelyezzél. Én attól még a lányod maradok. – Felálltam, megkerültem az asztalt és mellé térdeltem. – Szeretlek és hidd el bűntudatom van feléd és az osztag felé nézve is, de nem volt más lehetőségem. Kérlek értsd meg. A magam útját akarom járni. – Fogtam meg a kezét.

- Te meg azt értsd meg, hogy csak te maradtál nekem.

Az este folyamán nem beszéltünk többet. Olyan helyzet állt elénk mikor mind a kettőnknek igaza volt.

 

FOlyt.köv...