10. fejezet: Nyugalom? Ha ha ha

 

Nekem nem is kellett volna velük mennem. Az utcán sereglettek az emberek. Mind egy irányba ment.

Kisuke és Renji azonnal megérezték a virág különös illatát.

- Ezt vedd be! – Nyomott a kezembe egy kék pirulát.

- Mi ez?

- Ellenszer!

- Tudod mi ez? – Csodálkoztam el.

- Igen sajnos. Csak nem voltam benne biztos míg nem láttam.

Megettem a pirulát. Ahogy az szétáradt a testemben úgy éreztem az elmémet takaró fátyol megszűnését.

- Ichigo idehívott, hogy megmutassa, de aztán már nem hallgatott rám. – Jelentettem ki.

Teljesen boldog voltam, hogy a szám is azt teszi amit én akarok.

- Valószínűleg már akkor is a hatása alatt volt mikor érted ment. – Mondta Kisuke.

- Vagy azért ment érted, hogy te tudj szólni, mert ő már érezte, hogy lassan képtelen lesz rá. – Vágta rá Renji. Az este első értelmes mondata volt tőle.

- Lehet. De hol van? – Pásztáztam a végeláthatatlan tömeget.

- Úgy érzem egy narancssárga hajú srácot nem nehéz megtalálni bárhol is legyen. – Ugrott fel Renji egy póznára. – Ott is van. – Mutatott a fa tövére pár pillanat múlva.

 

Kisuke és én a földön próbáltuk magunkat átverekedni az ember tömegen.

Döbbenten láttuk, hogy a fa indáit az emberekre tekeri és elszívja az életenergiájukat. Ichigo is már alig lélegzett és nem is volt magánál. Szívem átvette az irányítást testem felett. Kardot rántottam és az indáknak estem. Épp, hogy levágtam párat máris újjak kerültek a helyükre. Lassan engem is kezdtek körbefonni. Messziről halottam Renji hangját.

- Hoero Zabimaru! – És a kígyó szerű penge már el is vágta indáimat.

Nem volt időm megköszönni. Nehezen, de sikerült az utolsó indát is levágnom a helyettesről. Leguggoltam elé, megfogtam kezeit és a hátamra vettem. Annyi ereje se maradt, hogy mozogjon.

Renji és Kisuke közben az újra és újra ránk tekeredő indákkal harcoltak.

Nagy levegőt vettem és felálltam. Ichigo jóval nehezebb volt nálam, de most nem volt időm ezen töprengeni. Minden erőm összeszedve kicipeltem a térről messze a fa hatósugarától. A sarkon befordulva lábaim nem bírták tovább és összerogytam Ichigoval a hátamon.

Csillagokat láttam ahogy térdeim nekicsapódtak a kemény betonnak. A helyettest letettem a földre és a fejét az ölembe fektettem.

 

- Ichigo! Nyisd ki a szemed! Ichigo! – Szólongattam, de nem válaszolt.

Elővettem az ellenszert amit korábban Kisuke adott nekem.

„De hogy itassam meg vele?”

Megemeltem a fejét és kinyitottam a száját. Megpróbáltam vele valamennyit megitatni, de láttam ez így nem fog menni.

Nem érdekelt ki látja. Számba vettem az ellenszert és szájához érintettem az enyémet majd a szert a szájába jutattam. Vártam míg nyel egyet, majd még egyet. Csak ekkor eresztettem el.

- Lenyelte? – Kérdezte Renji.

- Igen. – Bólintottam.

- Mi van a fával?

- Az nem fa. Hanem egy hollow és megöltük.

- Kisuke?

- Az embereket próbálja haza küldeni. Vigyük haza Ichigot.

Renji a hátára vette a helyettest és elindultunk a Kurosaki ház felé mikor megjelent Rukia.

- Mi történ? – Kérdezte mikor levegőhöz jutott.

- Majd elmondjuk, de előbb vigyük haza. – Mondta Renji.

 

Kopogás nélkül léptünk be a házba. Mivel Ichigo apja egy kórházat vezetett a házuk alsó szintjén így a helyettes azonnali ellátásban részesült.

Miután minden tőlük telhetőt megtettek vártunk. Innentől csak Ichigo szervezetén múlott minden.

Hosszú órák teltek el mikor meguntam a várakozást.

- Nem hiszem el, hogy nem tehetünk semmit.  – Néztem Rukiara.

- Inoue már úton van.

- Mikor ér ide?

- Hamarosan.

Ha várnom kell akkor már ne egy váróban. Így bementem a helyetteshez. Aludt. Külsőleg nem volt rajta sérülés, de a szervezete gyenge volt. Leültem az ágya szélére és megfogtam a  kezét. Meglepődtem mikor gyengén de összezárta ujjait.

 

Nem tudom mikor nyomott el az álom, de Renji hangjára ébredtem.

- Ayumi ébredj! Megjött Inoue.

Ahogy felnéztem a lányra ő furcsa szemekkel nézet rám. Nem szóltunk semmit csak kimentem. Tudtam innen már nem lehet baj.

Inouenak különös képességei vannak. A hajában hordott virágszerű csatból apró tündéreket képes előhívni. Hárommal pajzsot képes létrehozni, egyel támadni tud és kettővel pedig mindent visszaállítani eredeti formájába. Erre volt most nekünk szükségünk.

 

Pár nap elteltével és Inous segítségével Ichigo újra a régi volt

Újra bevetettük magunkat a gyakorlásba.

Renji aki NEM azért volt itt, hogy engem felügyeljen egy percre sem hagyott minket magunkra. Látszott rajta, hogy megöli az unalom, de nem tágított a pincéből.

Néhány hét elteltével a gyakorlás meghozta gyümölcsét.

- Négy, öt éééés hat. – Jelentettem ki diadalmasan.

- Mit számolsz? – Nézett rám Kisuke.

- Csak az új vágásaimat. – Vigyorogtam.

- És minek örülsz annyira? – Nézett rám furcsán.

- Hat. Csak hat új vágást szereztem a mai gyakorlás során.

- És te ennek örülsz?

- Az előző heti nyolchoz képest ez már haladás. – Rém büszke voltam magamra.

- Majd akkor légy ennyire büszke, ha egyet se szerzel. – Toppant be Renji apró darabokra zúzva önbizalmamat.

- Tudod te egy… egy…- Pattantam fel és ráztam a mutató ujjamat arca előtt.

- Na mi?

- Ááá! Hagyjuk. Ne szólj hozzám! – Fordultam el duzzogva.

- Ha elkezdted most már mond ki.

- Te olyan vagy mint egy rossz házisárkány. Még a hajszíned is tökéletes hozzá. - Pördültem meg.

Ő csak értetlenül állt velem szemben.

- Remélem tudja Kuchiki kisasszony, hogy a feletteseként akár vissza is küldhetem. – Komolyodott el.

- Ilyenkor persze azonnal a felettesem vagy. – Kezdtem dühbe gurulni.

- Enye- enye. Fejezzétek be. – Lépett közénk Urahara.

- Ő kezdte! – Mutattam Renjire előkapva az óvodás módszert.

- Kuchiki fejezze be! – Mordult Renji még mindig felettesi posztjából.

- Szállj le rólam és hagyj békén! – Löktem arrébb és kimeneteltem.

- Vissza fogom küldeni. – Morgott Kisukenek Renji amit még hallottam.

- Azt próbáld meg! – Üvöltöttem a ház másik sarkából neki.

- Mit próbáljon meg? – Nézett rám kérdőn Ichigo.

- Haza küldeni. – Mondtam jól hallhatóan.

- Min vesztetek össze? - Telepedet le mellém Ichigo a tornácon.

- Csak az önbizalmam rombolta porig. -  Emeltem meg ismét a hangom.

- Kuchiki ezt hallottam ám! – Kiabált ki.

- Tudom hadnagy azért mondtam.

- Na jól van fejezzétek be a kiabálást már fáj a fejem tőletek. – Kelt ki magából Kisuke.

- Te kiabálsz a  legjobban. – Mondtam duzzogva.

- Fejezd be! – Toppant mögém Renji.

- Miért? Mit csinál hadnagy? – Álltam fel. Csípőre tettem a kezem és elhúztam a szám.

- Kuchiki! Azonnal térjen vissza Soul Societybe és várja meg míg jelentést teszek a parancsnoknak.

- Ezt most te se gondolod komolyan. – Húztam fel a szemöldököm.

- Majd a parancsnok eldönti mi legyen önnel.

- Elég legyen! – Csapta össze legyezőjét Kisuke. -  Mind a ketten nyugodjatok le. Senki nem megy sehová. – Próbált lecsillapítani minket.

- Én ezt nem így látom. Induljon Kuchiki! – Ragadta meg a karom Renji.

- Eressz el! – Próbáltam ellen állni miközben a világokat összekötő kapu megnyílt előttem.

- Mész magadtól vagy viszlek. Választhatsz. – Renji feje majdnem olyan színben pompázott mint a haja.

Vigyorgásomat alig bírtam leleplezni ezt látva. Gondoltam most eljátssza a szigorú felettes szerepét. Őszintén szólva nem vettem komolyan a fenyegetését hazaküldésemmel kapcsolatban.

Ichigo és Kisuke a tornácon állva figyelték az eseményeket.

- Renji, Ayumi hagyjátok abba! – Tett egy utolsó kísérletet a helyettes is.

- Shinigami helyettes maga ebbe ne szóljon bele! – Intette le Renji.

 

Folyt. köv...