9. fejezet: Fa vagy mi ez?

 

Én rezzenéstelen arccal, mintha mi nem csináltunk volna semmit a gyakorláson kívül, rendbe szedtem ruhámat. Vagyis ami maradt belőle. Felvettem kardom és elindultam fel a lépcsőn.

Renji kérdő tekintettel nézet rám mikor elhaladtam mellette.

- Mi az? – Néztem rá.

- Jól láttam? – Tette keresztbe a kezét.

- Nemtudom miről beszélsz.

- Ayumi! Remélem tudod, hogy most az én életemmel is játszol. – Vette komolyra Renji.

- Szóval beismered, hogy a felügyeletem miatt vagy itt?

- Ez nem igaz. Én csak segíteni vagyok itt. – Kezdte a magyarázkodást.

- Kinek? Kinek segítesz? Nekünk vagy apámnak?

Láttam rajta nagyon gondolkodik mit feleljen így kihasználva a helyzetet otthagytam. Ichigo pedig nagyfiú már meg tudja magát védeni.

 

Ahogy beléptem az étkezőbe Kisuke kezéből kiesett legyezője sérüléseimen elámulva.

- Ti mit műveltetek odalent?

- Ha nem veszi komolyan nincs értelme a gyakorlásnak. – Sétált el mellettünk a helyettes rezzenéstelen arccal.

Kisuke minden előjel nélkül felkapta a legyezőjét és Ichigo fejéhez vágta. A helyettes villámló tekintettel pördült meg.

- Igen?! De azt, hogy magyarázod meg Kuchiki kapitánynak, hogy összekaszaboltad a lányát? - Tette fel a jogos kérdést Urahara.

- Tényleg ezt, hogy magyarázzuk meg? – Néztem rá vigyorogva.

- Gyakoroltunk! – Jelentette ki nemes egyszerűséggel Ichigo és avval távozott.

Kisuke fejét csóválva visszaült.

 

- Holnap is gyakoroltok?

- Nem tudom. Valószínű.

- Kötözd be magad és menj pihenni.

Vettem egy forró fürdőt majd nyugovóra tértem.

Az éjszaka furcsa zajra ébredtem.

- Psszt!

Felnéztem, de nem láttam semmit így visszafeküdtem.

- Psszt!

Megint felnéztem és Ichigo állt az ablaknál.

- Ayumi! – Suttogta. – Gyere ki.

Felkeltem és az ablakhoz mentem.

- Nem lehet!

- Miért?

Indokul a földön szinte csurgó nyállal alvó vörös démonra mutattam.

- Alszik. Úgyse ébred fel. – Mondta Ichigo.

- Jobb lenne ha nem húznánk fel jobban. Még az a szerencse, hogy futon van nem ágy mert ha tehetné ahhoz láncolna hozzá. – Vigyorogtam.

- Hisz nem azért van, hogy rád felügyeljen. – Mosolyodott el Ichgio amivel levett a lábamról.

Felkaptam ruhámat és kiléptem az ablakon.

- Gyere mutatok valamit.

Gyors léptekkel indult meg én pedig szó nélkül követtem. A közeli parkhoz sétáltunk.

- Láttál már ilyet? – Mutatott az egyik fára.

- Nem. – Feleltem.

A fa éjszaka virágzott. Hófehér virágai édeskés illatot árasztottak és halványan derengtek. Gyönyörű volt és egyben furcsa.

- Ichigo?!

- Hmm?

- Látod ezt a sok embert a fa körül?

- Igen. Mi a baj vele? – Ahogy rám nézett tudtam nem önmaga. Szeme csillogott és folyamatosan mosolygott.

- Ichigo! – Ráztam meg a vállát. – Gyere menjünk innen! – kaptam el a csuklóját.

- Miért? Gyere velem. Üljünk le mis is a fához.

- Ne! Gyere velem! Ichigo nagyon szépen kérlek gyere velem! – Rángattam kezénél fogva, de mintha nem is hallaná.

Kitépte kezét a kezemből és csatlakozott a többi emberhez.

Hírtelen én is fura késztetést éreztem, hogy csatlakozzak. Egy pillanattal később már újra visszanyertem tudatomat.

„ Ha itt maradok még engem is a hatalma alá kerít.” – Gondoltam. – „De Ichigo.”

Pár másodpercig még néztem őt ahogy elvegyül a tömegben majd futásnak eredtem. Ha én is itt maradok ki hív segítséget?

 

Szaladtam ahogy lábam bírta. Hatalmas kiabálással ugrottam be az ablakon egyenesen az alvó Renji mellé. A hadnagynak a haja szála se mozdult. Mellé térdeltem és elkezdtem neki kiabálni és rángatni.

- Kapitány! Még ráérünk indulni. Nem kell annyira sietni. – Motyogta és megfordult.

- Hmmm! – vettem egy nagy levegőt. – Hát nincs mit tenni.

A füléhez hajoltam és alig hallhatóan odasúgtam neki.

- Renji! Lemaradtál a reggeliről.

A hadnagy soha nem látott gyorsasággal tért magához.

- Micsoda? – Ült fel riadtan.

Én csak rosszallóan csóváltam a fejem.

- Mi ez az üvöltözés? – Lépett be Kisuke a szobába.

Renji nagy, bánatos szemekkel nézet rám majd Uraharára.

- Lemaradtam a reggeliről! – Jelentette ki bánatosan.

- Renji miről beszélsz? – Nézett rá Kisuke.

Én csak legyintettem és Kisukehez léptem-

- Ichigo, fa, nem jött vissza velem. – Hadartam értelmetlenül.

Kisuke megragadott, kivezetett az étkezőbe és leültetett miközben hátam mögött Renji motyogott.

- Tényleg lemaradtam a reggeliről?

- Akkor most nyugodj meg szépen és mond el mi a baj. – Nézet rám komolyan Kisuke.

- Ichigo és egy fa.

- Milyen fa?

- Nagy. – Vágtam rá. Tudtam mit akarok mondani, de nem tudtam kifejezni magam. Ahogy Urahara próbálta megérteni mit is akarok mondani, nekem úgy esett egyre nehezebben azt mondani amit akarok.

- Sok nagy fa van a környéken.

- Vi…világos. – Mondtam. Világost tudtam csak mondani a világító helyett.

 

Eközben Renji duzzogva ült le mellém.

- De én éhes vagyok. – Morgott.

- Renji örülnék ha ide figyelnél. Nem volt még reggeli. – Ejtettem folyékonyan a szavakat.

- Szóval csak avval a fával kapcsolatban nem tudsz beszélni. – Állapította meg Kisuke. – Hmm. Ez érdekes.

- Tényleg nem volt még reggeli? – Derült fel Renji arca.

Ilyenkor komolyan elgondolkodom, hogy hogyan lehet ez az ember Kuchiki kapitány hadnagya.

- Renji figyelsz te rám egyáltalán? – Meredtem rá dühösen.

- Igen! Persze! – Komolyodott el. – Ichigo és egy fa. Mi van vele?

 

Ha nem lennék úri lány és ő nem lenne a felettesem most kinyírnám az tuti. Apró pici cafatokra szedném, majd újra összeraknám és újra kinyírnám. Gyilkossági terveimből Kisuke rántott vissza a valóságba.

- Ayumi! Mutasd meg, hol van az a fa.

 

Felöltöztek és a vezetésemmel elindultunk a park felé ahol a fa állt.

 

 

 

Folyt.köv…