8. fejezet: Gyakorlás! Az életed a tét.

 

Hát így is tettünk. Ichigo, Renji, Kisuke és én lementünk a ház alatti gyakorlótérre. Ha valaki ezt nekem meséli a szemébe nevetek.

A pici ház egy fél kerület nagyságú kövekkel és sziklákkal tarkított, homokos, dombos területet takart. Renji és Kisuke az egyik alacsonyabb sziklán foglaltak helyett.

„Gyerekcsőszök” – Vetettem rájuk egy rosszalló pillantást majd a következő pillanatban már ki is léptem póttestemből, hogy teljes shinigami felszerelésben megkezdhessük az edzést. Ichigo is elhagyta testé.

 

Ahogy kardjárt a kezébe fogta elámultam annak méretén. A kard mérete és ereje sokat számít a forgató lélekerejétől.

- Kezdhetjük? – Lépett felém egyet a helyettes.

- Igen! – Vettem kezembe saját kardom.

Soul Society egyetlen sötét lila zanpaktou-ja volt. A lelkek világában két különösen szép kard létezett. Rukia fehér és az én sötét lila kardom. Se Rukia se én nem tudtunk bankai-t használni, így egyikünk se ismerte kardja igazi erejét. Személy szerint már nagyon vártam, hogy elérjem ezt a szintet, de tudtam addig még nagyon sokat kell gyakorolnom és sok küzdelmet kell túlélnem.

 

Mire felocsudtam Ichigo teljes elszántsággal megindult felém. Épp, hogy volt időm kardom védekezésre emelni. Ahogy a két fém egymásnak csapódott és megállt, a helyettes közelebb lépett és teljes komolysággal nézett le rám.

- Ha nem veszed komolyan nincs értelme. Támadj úgy mintha az életedért harcolnál.

Hallottam a hátam mögött Urahara kuncogását.

- Szóval te is így lettél erősebb. – Néztem rá.

- Az nem számít, hogy én hogyan lettem erősebb. Az számít, hogy te hogyan leszel erősebb. – Válaszolt miközben egyre nagyobb nyomást helyezett kardomra.

- Vedd tekintetbe, hogy nő vagyok. – Próbáltam rávenni, hogy egy kicsit fogja vissza magát.

- Szerinted ez az ellenségedet fogja majd érdekelni? – Csattant fel.

Hát mit ne mondjak volt benne valami.

 

- Most harcoltok vagy beszélgettek? – Szólt közbe Kisuke.

- Harcolunk! – Jelentettük ki egyszerre.

Kisuke csak a kalapja és a legyezője közti résen leset ránk.

- Jól van na! Csak kérdeztem. – Legyezte tovább magát.

Ahogy felpillantottam rá Ichigo azonnal támadásba lendült, mire én a porban végeztem nyakamnál kardjával.

- Ha másra figyelsz meghalsz. – Mondta.

Én csak nagy szemekkel lestem fel rá. Látva csodálkozásomat a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Most már biztos voltam benne, hogy nem fog velem óvatoskodni. Így én is eszerint harcoltam. Hosszú gyakorlásunk során több sebet kaptam mint összesen iskolai éveim alatt.

 

Időérzékem teljesen elhagyott. A pincében mindig olyan volt mintha nappal lenne. Igazából fogalmam se volt róla mennyi idő telt el.

Közös megállapodás után úgy döntöttünk tartsunk pihenőt. Ahogy körbe néztem nem láttam rajtunk kívül senkit. Észre se vettem, hogy Renji és Kisuke mikor tűnt el.

 

Fáradtan ültem le az egyik szikla tövébe. Ichigo szigorú tekintettel nézett le rám.

- Igen? – Néztem fel.

- Még sokat kell gyakorolnunk! – Jelentette ki.

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. – Tisztában voltam vele, hogy a kardforgatás nem az erősségem, de azért egy kis önbizalom építés nem ártott volna.

A helyettes letérdelt elém és a már így is félig leszakadt haorim ujját letépte.

Én csak néztem rá furán, hogy mit művel. Fogával három felé szakította az anyagot és bekötözte rajtam a komolyabbnak tűnő vágásokat, majd letelepedett mellém.

- Fáradt vagy? – Nézett rám.

- Igen. Nagyon. Nézd remeg még a kezem annyira szorítottam a kardom. – Mutattam neki remegő kezemet.

- Rendben. – Állt fel mellőlem. – Akkor folytatjuk? – Még be se fejezte a mondatot, már kardot is rántott és felém csapot.

Épp, hogy letudtam húzni a fejem.

- Te meg mit művelsz? – Keltem ki magamból, de nem volt időm tovább kérdezősködni. Felugrottam és védekezni kezdtem.

- Semmi, de az ellenségedtől se kérhetsz pihenő időt.

- Ez igaz, de mi most gyakorolunk.

- Shinigami vagy. Ha holnap megtámadnak akkor is ezt fogod mondani mikor az életed a tét?  - Engedte le a kardját.

Utálom, hogy megint igaz van.

- De…!

- Nincs de! – Válaszolt dühösen és kardja markolatát a torkomhoz téve a sziklának szorított. - - Mit csinálsz ilyen helyzetben?

Én csak nagy szemekkel néztem rá. Tudom, hogy az én javamat szolgála, hogy nem finomkodik velem, de mivel ő állt velem szemben hírtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam.

 

Most ő pislogott rám csodálkozva, majd lassan elengedte magát és lehunyta a szemét.

Mikor elengedtem ő csak pár pillanat múlva enyhén pirosló arccal nézet rám.

- Nem csókolhatsz meg mindenkit ilyen helyzetben. – Jelentette ki teljes komolysággal.

Én csak ártatlanul mosolyogtam rá.

- De ebben a helyzetben tökéletes volt a megoldás. – Szélesedett el a mosolyom.

 

Míg ő próbálta összerakni az eseményeket én kirántottam a kardját a kezéből.

Egyik kezemben sajátom másikban Ichigo kardja volt. Arrébb léptem és magam elé tartottam a kardokat. A helyettes felém lépet így a kardok hegyei a mellkasának támaszkodtak.

- Helyettes! – Kezdtem pimaszul a mondandómat. – Ön mit csinál ebben a helyzetben? – Húztam fel a szemöldököm.

Lenézett majd rám. Minden szó nélkül megmarkolta a pengéket és eltolta őket magától. Láttam ahogy kezén végig folyik piros vére, de nem szóltam egy szót sem. Következő pillanatban már el is kapta a csuklómat mire én elejtettem a katanákat.

- Ha ilyen könnyen kiesik a kard a kezedből, hogy akarsz harcolni? – Nézett rám magabiztosan.

- Ki mondta, hogy harcolni akarok?

Nem felelt csak lassan közelített arcom felé…

 

- Khmm! – Erre a hangra mi úgy ugrottunk el egymástól mintha tüzes vasat dobtak volna közénk vagy apám lépett volna elő a semmiből.

Szívem talán életemben nem vert ilyen szaporán.

- Ahogy mondtam már khmm! – Állt Renji a lépcső tetején.

 

Folyt.köv...